A létező NER nem váltható le a lúzer NER-rel

Ha az ellenzék ajánlata ugyanúgy a bolsevista politikai logika és a morális határok cseppfolyósítása lesz, akkor miért ne választanák az emberek azokat, akiktől ezt már egy évtizede megszokták?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A hozzám hasonló notórius politikafüggők és közléskényszeres grafománok számára jó időre elegendő rágnivaló gittet biztosít a vasárnapi borsodi képviselő-választás. Sokan megírták, elmondták, és még többen fogják, hogy miért is alakult így az eredmény. Az ellenzéki kudarc okának objektív vizsgálatát nemcsak a különböző véleménybuborékok bűnbakkereső és vágyvezérelt gondolati főáramai nehezítik, de az is, hogy mégiscsak egyetlen választókerületről van szó. Ezzel a ténnyel pedig lényegében bármilyen vélt, vagy valós konzekvenciát le lehet söpörni az asztalról.

Sokkal tanulságosabb azonban, hogy mi történt azóta.

Az ellenzéki politika és nyilvánosság reakciója a vereségre pontosabb és fájdalmasabb képet rajzol a magyar közélet állapotáról, mint maga a vasárnapi eredmény. Varsányi Bence pár nappal ezelőtt elég precízen foglalta össze, hogy mi maradt el: a fideszes (amúgy persze, hogy ezredszerre is elkövetett) visszaélésekre mutogatás helyett szembenézés a helyben és országosan elkövetett hibákkal, a magyar fociból unásig ismert „a fiúk mindent megtettek, ez ma ennyire volt elég, de előre kell nézni” helyett a perspektívátlan, frusztrált O1G-politizálás újragondolása.

Nem vasárnap óta, hanem már jó ideje – igaz, a borsodi választást övező egyre rémisztőbb diskurzus talán minden eddiginél élesebb fényt vet a folyamatra.

A korrupció elleni küzdelem élharcosaként ismertté vált Hadházy Ákos a bukta után közli: ő már egy ideje tisztában van az összellenzéki jelölt korrupciógyanús ügyével, de értesüléseit nem a nyilvánossággal, csak okosba’ az érintett pártok vezetőivel osztotta meg. Ezt pedig azzal indokolja, hogy „egy kampányban az ellenzék beszél a kormány jelöltjéről, a kormány pedig az ellenzékéről”.

Teljesen mindegy, hogy a független képviselő állításai megfelelnek-e a valóságnak. A lényeg, hogy ő úgy tudja, igen, és így is hallgatott a kampányban. Mégpedig azért, mert van a „mi”, meg az „ők”, és a „mi” sarunkról beszéljenek csak „ők”, mi viszont csak az ő sarukra mutassunk rá. Márky-Zay Péternek ezt sikerült még azzal megfejelnie, hogy „ez helyben érezhetően alig érdekelt valakit, a Fidesz ennyi támadási felületet mind a 106 ellenzéki jelölt ellen fog találni a jövőben is”. Később hozzátette azt is, hogy ameddig bírósági ítélet nem mondja ki az ellenkezőjét, addig mindenki ártatlan, különben is, nem volt olyan sok pénz ebben a buliban, nézzük meg, mennyit lopnak a fideszesek!

Ezt bizony simán írhatta volna egy egységugarú fideszes kommentelő is: „Persze, hogy korrupt a kormány, de a kisember ezt úgyis leszarja, különben is ezt bárkire lehet mondani, hát úgyis mindenki ezt csinálja, Gyurcsányék is mennyit loptak, amúgy is az ártatlanság vélelme hol van, aranyapa? Na, ugye!” Az a helyzet, hogy a fenti bejegyzések alá érkező egységsugarú ellenzéki hozzászólások nagy többsége pontosan ugyanerről szólt.

Hol van már szegény Kósáné Kovács Magda sokat idézett aforizmája? A mai Magyarországon tisztességesnek már látszani sem kell, egyszerűen elintézünk minden mocsokságot egy vállrándítással. Meg persze azzal, hogy ez mégis csak a „mi” mocskunk, amelyről úgy európai demokrataként, mint elkötelezett hazafiként mélyen kussolunk, nehogy már ne az „ő” mocskukról beszéljünk! A győzelem, a siker legitimál mindent. Amúgy ez egy teljesen legitim megközelítés, a politika vegytisztán amorális felfogása. Lehet ezt így is. Olyannyira, hogy tíz éve pontosan ennek mentén vezetik az országot.

El is lehet irigyelni tőlük, be is lehet látni, hogy ez a helyes út. Csak akkor szépen el kell ballagni a legközelebbi Fidesz-alapszervezethez, és be kell lépni. A NER ugyanis nem csak egy rendszer, amely erkölcsileg és szakmailag is számos tekintetben vállalhatatlan módon irányítja, és sajátítja ki Magyarországot. A NER mindenekelőtt: mentális állapot. Tünete egy Covid-19-nél lényegesen nehezebben kezelhető fertőző lelki és szellemi betegségnek.

Ilyenkor érkezik menetrendszerűen az az érv, hogy ez mind szép és igaz, de most meg kell menteni a demokráciát meg a hazát, nincs helye a széplelkű fintorgásnak. Sőt, aki húzza a száját az ellenzéki vállalhatatlanságok miatt, az megengedő értelmezésben a Fidesz hasznos idiótája, az összefogás-inkvizíció szigorúbb ítélete esetén tudatosan bomlasztó áruló. Még akkor is, ha csak esemény utáni leleplezést végez, mint Hadházy Ákos, aki eddig legfeljebb kormánypárti trolloktól kapott olyan mocsokáradatot a Facebook-oldalára, mint az elmúlt napokban az online ellenzéki különítményektől.

A „nem finnyáskodni kell, hanem ütni” első blikkre nagyon vagányul hangzik – de valójában nem más, mint az ellenzék harci dobok pergésével kísért menetelése a pofonerdő mélyére. A jelenlegi rezsimet ugyanis nemcsak erkölcsileg nem érdemes, de gyakorlatilag sem lehet a saját pályáján, a saját labdáját kergetve megverni.

Ha az ellenzék ajánlata ugyanúgy a bolsevista politikai logika és a morális határok cseppfolyósítása lesz, akkor miért ne választanák az emberek azokat, akiktől ezt már egy évtizede megszokták? Miért fordítsanak hátat a kiszámítható, stabil undornak, ha a másik oldalról is ugyanazt az émelyítő bűzt hozza a szél?

Ami a Dallasban utálatos, de mégis menő volt Jockey Ewingtól, az Cliff Barnesnak már szánalmasan rosszul állt. A hatalmon levő létező NER nem váltható le a hatalom nélküli lúzerNER-rel. Ha ez a felismerés elmarad ‘22-ig, nincs az a bravúros választási algebra, amely útját állja a borsodi bukta országos megismétlődésének.

Balogh Gábor újpesti újságíró az Azonnalin hetente jelentkezik véleménycikkekkel. Olvass még tőle! Vitáznál vele? Írj!