Az ősjobbos város, amely fél évig elviselt egy MSZP-s polgármestert

2020.07.15. 07:10

Kikényszerítik az új polgármesterválasztást Mohácson, ahol az MSZP-s Csorbai Ferenc úgy nyert, hogy többen szavaztak érvénytelenül, mint rá, miután ellenfele a választás előtt nem sokkal meghalt, ő pedig nem lépett vissza. Csorbai azóta sem bánta meg, hogy így döntött, de mit szólnak ehhez a mohácsiak és az ellenfele? Videó.

Júliusban beváltotta az ígéretét Mohács fideszes többségű képviselőtestülete, és feloszlatta magát, hogy új polgármesterválasztást kényszerítsenek ki. Az MSZP-s Csorbai Ferenc ugyanis úgy lett polgármester, hogy nem volt ellenfele. A várost addig vezető fideszes Szekó József ugyanis váratlanul meghalt az októberi önkormányzati választás előtt olyan rövid idővel, hogy a helyi Fidesz már nem tudott új jelöltet állítani. Csorbai azonban nem volt hajlandó visszalépni, de így is üzentek neki a választók:

több, mint kétszer annyian szavaztak érvénytelenül, mint ahányan rá húzták az ikszet.

A helyi Fidesz a választás után megígérte, hogy ha máshogy nem megy, feloszlatják a képviselő-testületet, és így kényszerítenek ki új polgármester-választást. (Egyúttal a képviselőket is újra kell ilyenkor választani.) A koronavírus miatt egy kis csúszással, júliusban tette ezt meg a fideszes többség.

De megbánta-e Csorbai, hogy nem lépett vissza? Beszélget-e apósával, az MSZP-háttérember Puch Lászlóval a politikai döntéseiről?

Ezekről is beszélt a szocialista polgármester az Azonnalinak, akinek kihívóját, az egyelőre még nem hivatalos, de leendő fideszes polgármester-jelöltet, Pávkovics Gábort is megkérdeztük arról, lát-e kockázatot a megismételt választásban. A Jobbik mohácsi körzetet képviselő Baranya megyei önkormányzati képviselője, Schwarcz-Kiefer Patrik pedig arról beszélt az Azonnalinak, hogyan alakul az ellenzéki összefogás az időközire, amiből tavaly októberben pont a jelenlegi polgármestert adó MSZP maradt ki.

És hogy mit szólnak mindehhez a mohácsiak? Van, aki szerint Csorbai megérdemli az időközit és veszíteni fog, többen viszont azt mondták: járt volna neki egy esély, hogy bizonyítson.

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek