Aggódnak-e a budapestiek a Lánchíd miatt?

2020.06.17. 08:00

Miközben a kormány és a főváros hetek óta cicharcol azon, hogy kinek mi a felelőssége a Lánchíd rossz állapota kapcsán, addig Széchenyi István hídja egyre csak rohad. De félnek-e az emberek, hogy mi lehet ennek a következménye? Szerintük kié a felelősség: a kormányé vagy a fővárosi vezetésé? És vajon kell-e erőltetni ezt a felújítást, vagy inkább egy teljesen új hidat kéne felhúzni? Videó.

Mint egy izzó vasdarabot, úgy dobálgatja egymásnak a kormány és a főváros a Lánchíd felújításának ügyét: míg a kormány sűrű „bezzegtarlósozások” közepette arra hivatkozik, ők már régen biztosították Karácsony Gergelynek a felújításra szánt, hatmilliárdos állami részt, és csak a városvezetésen múlik, mikor kezdik el a régóta esedékes munkálatokat, addig az ellenzéki főpolgármester nem győzi hangsúlyozni, hogy a kormány a járványhelyzetet kihasználva olyan súlyos anyagi forrásokat von el a fővárostól, hogy a felújítást alapjaiban kell újragondolni.

Mindeközben pedig a nagy múltú híd szó szerint rohad – az erről készült felvételek bejárták már a magyar sajtót széltében-hosszábban. 

De tartanak-e attól az emberek, hogy a nagy politikai csatározás közepette valami súlyos, visszafordíthatatlan dolog fog történni?

Volt, aki reális veszélynek tartotta, hogy beszakadhat a híd, más az oszlopfőn fekvő, a híd védjegyévé vált oroszlánokat féltette, de volt olyan is, aki annyira ritkán téved a Lánchídra, hogy egyáltalán nem tart semmiféle balesettől.

„Megvolt az a pénz, amiért fel lehet újítani a hidat. Mi lett azzal a pénzzel, és miért sír most a polgármester, hogy nincs rá pénz?”

– ezt már arra a kérdésre mondta egy nyilatkozó, hogy kit terhel a felelősség a csúszó felújítás kapcsán. És hogy mennyire volt általános ez a Karácsony Gergelyt elítélő vélemény, vagy hogy hagyni kéne-e a felújítást, és inkább egy teljesen új hidat építeni? A videóból kiderül.

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől
Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek