Kampányelemzés: ki hibázott Győrben?

A Borkai-botrány és a két győri választás megmutatta, hogy az ellenzéknek, de talán a kormánypártoknak is ideje újraépítenie az aktivistabázisuk után a szakértői holdudvart is. Szakács András leírta, miért.

A január 26-i időközi győri polgármester-választás megmutatta, hogy milyen fontossággal bírnak a politikai botrányok, véletlenek, a szerencsés és szerencsétlen helyzetek, és hogy az ezekre való reagálási képesség nélkül nincs esély az erőviszonyok megváltoztatására.

A hibás politikai kommunikációs döntések sora – mint az kiderült a napvilágot látott információk alapján – nem az önkormányzati választások idején vette kezdetét. A Fideszben több politikus és vélhetően a párt legbelsőbb tanácsadói köre is tudhatott a szexvideóról és a kompromittáló képekről. Az ügyet azonban nem tartották veszélyesnek, úgy vélték, hogy a választók majd magánügyként fogják kezelni.

Döntésük, mint kiderült, tévesnek bizonyult, a kampány legfontosabb témája a Borkai-botrány lett, az emberek közügyként kezelték azt az első pillanattól kezdve. Ez a tévedés azért is meglepő, mivel maguk a kormánypártok kezdték el lebontani azt a falat, ami eddig elválasztotta egymástól a hálószobatitkokat és a közügyeket. Emlékezzünk csak vissza arra, amikor Volner Jánost és Vona Gábort vádolták házasságtöréssel, utóbbiról pedig azt terjesztették, hogy homoszexuális. A kormánypárti politikusok és kommunikációs szakértők tehát nem vették észre, hogy a fegyver, amit kovácsoltak, kétélű.

Többnyire pozitív kampány mindkét oldalon

A Borkai-botrányban a következő hibát viszont már az ellenzéki pártok követték el. Ahogy azt az őszi elemzésemben is már bemutattam, a győri ellenzék egy kettős kommunikációs stratégiát választott. Létrehoztak egy pozitív kampányt folytató lokális, és egy negatív kampányt megvalósító országos kommunikációs teret. Ez a kettősség nem hozott sikert, a pozitív kampány nem mozgósított elég ellenzékit, a negatív kampány hiánya miatt pedig nem passzivizálódott elég kormánypárti szavazó.

A januári választásra a nagy pillanat elszállt, a Borkai-faktor érezhetően gyengült, elölről kellett kezdeni az építkezést, a kampányt, mert olyan újabb botrány sem pattant ki, ami az ellenzéket hozta volna újra előnybe. Végül mindkét esélyes jelölt csapata úgy döntött, hogy inkább egy pozitív és színvonalas kampányt fognak fojtatni. Valódi, elemezhető programokat és víziókat ütköztettek, és nem csak a pártok, de a civilek képviselői is. Ugyanakkor ismét ugyanazt a stratégiát választotta mindkét stáb, mint októberben. Aránytalan kampányt határoztak meg ugyanis, tehát nem ugyanolyan mértékben folytattak negatív és pozitív kampányt.

Ez Dézsi Csaba András részéről érthető volt, hiszen

Negatív kampányt ellene nem folytathatott, így maradt a pozitív, program- és vízióalapú kampány, amivel bemutatta, miben is lesz más, mint Borkai Zsolt.

Az elveszett lokalitás

Pollreisz Balázs és csapata ugyanakkor szintén a programot és a víziót helyezte a kampánya középpontjába, és nem épített a Borkai-botrányra. Nem próbálta meg ugyanis minél jobban összemosni Dézsi Csaba Andrást Borkai Zsolttal. A „nincs két Fidesz” ősszel kitalált narratívája a győri kampányban gyakorlatilag láthatatlan maradt.

Miközben a Fidesz jelöltjét meglátogatták országos politikusok, például Kövér László és Pintér Sándor, még a város kulturális életének legismertebb szereplőit is meggyőzték, kampányoljanak nyíltan a jelölt mellett, amit végül a pécsi Lovasi András videójával koronáztak meg. Pollreisz Balázs kampányában azonban csak az országos politikusokon volt a hangsúly. Karácsony Gergelytől kezdve Fekete Győr Andráson át Márki-Zay Péterig sokan jártak a városban, még összellenzéki fórumot is tartottak. De Győrhöz köthető, jelentősebb és ismertebb szereplők már nem jelentek meg a kampányában.

Az eredmények alapján elmondhatjuk, hogy most már túl vagyunk azon az időszakon, amikor az állandó problémát az önkéntesek és az aktivisták hiánya jelenti. Az őszi országos eredmények azt mutatják, hogy az ellenzéknek sikerült jobban hálózatosodnia, lettek alapszervezetek, aktivisták, új politikusok és káderek, akik képesek végigvinni egy kampányt és megnyerni azt.

A Borkai-botrány és a győri választások azonban azt mutatják be nekünk, hogy a kampány nem csak a „talpasokon” múlik, nem elég a sok láb, kéz és a száj, akik mennek, kopogtatnak, aláírást gyűjtenek és győzködnek. A kritikus pillanatokban elkövetett stratégiai hibákat nem lehet kijavítani egy nagyobb aktivistabázissal és egy szimplán jó kampánnyal. A pártoknak tehát ideje az aktivistabázis építése után újraépíteniük a szakértői és tanácsadói holdudvarukat is, ha nem akarják félrekezelni a Borkai-botrányokat, vagy ha megfelelően ki akarják aknázni az általa nyújtott lehetőségeket.

Olvass még Szakács Andrástól az Azonnalin!