Az erdélyi magyar jelölt helyett a „romániai Momentumot” támogatja Fekete-Győr a román elnökválasztáson

Szerző: Illés Gergő
2019.11.04. 19:08

Fekete-Győr szomorúan látja, hogy „az RMDSZ eladta a lelkét az Orbán-kormánynak”, de szerinte az RMDSZ-nek is érdekében áll „a Momentummal, mint leendő kormányzó párttal kapcsolatot kiépíteni”.

Az erdélyi magyar jelölt helyett a „romániai Momentumot” támogatja Fekete-Győr a román elnökválasztáson

Nem az RMDSZ-es magyar Kelemen Hunort, hanem Dan Barna liberális elnökjelöltet támogatja a Momentum Mozgalom elnöke a november 10-én esedékes román elnökválasztáson – minderről Fekete-Győr András az Azonnalinak beszélt Kerpel-Fronius Gábor sajtótájékoztatója után, melyen bejelentették, hogy a momentumos előválasztási főpolgármester-jelölt lesz Karácsony Gergely egyik főpolgármester-helyettese.

Fekete-Győr a hétvégén Kolozsváron, az USR-PLUS romániai liberális pártszövetség kampánygyűlésén jelent meg, ahol Dan Barna elnökjelölt kampányát erősítette, de ahogy az Azonnalinak fogalmazott, látogatásának kettős célja volt, ugyanis közvetítőként szeretett volna fellépni „az erdélyi magyarság és Dan Barna értékrendje” között. Szerinte egyre több magyar is az USR-PLUS-ra szavaz, miután azok zéró toleranciát hirdettek a korrupció ellen, hisznek az európai együttműködésben és a haladó szellemű világban.

„Ők a Momentum Romániában”

– mondta Fekete-Győr a pártszövetségről, mely a közvélemény-kutatások szerint 21 százalékon áll fej-fej mellett a posztkommunista-nacionalista PSD-vel, előttük a Ludovic Orban frissen megválasztott miniszterelnök által vezetett nemzeti liberális PNL áll csak.

Kérdésünkre, miszerint nem kéne-e inkább Dan Barna helyett a magyar érdekképviseletet hirdető Kelemen Hunort és az RMDSZ-t támogatnia, a Momentum elnöke elmondta:

„Dan Barnának Kelemen Hunorral ellentétben esélye lehet arra, hogy Románia következő köztársasági elnöke legyen”.

A magyarok pedig azzal járnak a legjobban, ha olyan elnökjelöltre szavaznak, „akinek esélye is van nyerni”, ráadásul az USR-PLUS-nak is komoly kisebbségvédelmi programja van, fogalmazott Fekete-Győr.  Barna egyébként 12,6 százalékon áll a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az elnökjelöltek között, Kelemen Hunor pedig egyelőre csupán 2,9 százalékon. Barnát viszont Viorica Dăncilă, az október elején megbuktatott PSD-s exminiszterelnök, Mircea Diaconu, a függetlenként induló, de Victor Ponta és a liberális kispárt ALDE támogatását élvező színművész, valamint a választás toronymagas esélyese, az erdélyi szász Klaus Johannis is megelőzi.

DAN BARNA USR-PLUS-OS ELNÖKJELÖLT FEKETE-GYŐR ANDRÁSSAL FOG KEZET / FB

A pártelnök számára az sem volt kérdés, hogy az USR-PLUS mellett kampányoljon-e, hiszen „Barna komoly erőt és energiát fordít arra, hogy Erdélyben kampányoljon és a magyarokat meg tudja szólítani”. Az USR honlapja eleve kétnyelvű, és a magyarlakta erdélyi megyékben az idei EP-választási kampányban magyar nyelvű plakátokat is kihelyeztek. Ráadásul „valószínűleg egy-két éven belül Romániában az USR-PLUS lesz a kormányzó erő”, és „a második legerősebb pártról van szó” – összegzett.

Megkérdeztük azt is, hogy a Momentumnak van-e bármilyen kiépült kapcsolata az RMDSZ-szel, mire Fekete-Győr úgy felelt, hogy bár a párt ügyvezető alelnökével, Porcsalmi Bálinttal már találkozott, Kelemen Hunorral még nem ismerkedett meg. „Fájó szívvel látom, hallom azt erdélyi magyaroktól, főleg a fiataloktól, hogy az RMDSZ eladta a lelkét az Orbán-kormánynak, befeküdt nekik. A román belpolitikában sajnos rossz kompromisszumokat hoztak a kormányzás érdekében, amelyek magának a pártnak az értékrendjét is megrengették. Az RMDSZ is belekeveredett korrupciós ügyekbe, de ezt szeretném velük személyesen is tisztázni.

„Remélem, lesz bennük nyitottság, hiszen az RMDSZ-nek is érdekében áll a Momentummal, mint leendő kormányzó párttal kapcsolatot kiépíteni”

– nyilatkozott a Momentum-elnök a legnagyobb erdélyi magyar pártról.

Egyébként még mielőtt a román parlament megszavazta volna Ludovic Orban PNL-es politikust miniszterelnöknek, Fekete-Győrt arról is faggattuk, hogy örülne-e a romániai Orban-kormány megalakulásának. Ő úgy felelt, hogy miután nem román állampolgár, erre nehezen is tud válaszolni, de Romániának a káosz helyett kormányra van szüksége. Hozzátette: az új kormányt az USR-s politikusok is megszavazták, de ők maguk „nem vállalnak kormányzati szerepet, készülnek a kormányrúd átvételére a jövő évi parlamenti választáson”.

BORÍTÓKÉP: Fekete-Győr András / Facebook

 
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek