A családbarát Magyarország, ahol csak úgy elveszik a nevelőszülőktől a gyereket

A gyerek nem egy demográfiai adat, nem egy pénzre és adókedvezményre váltható eszköz, és nem is egy politikai kampányfogás.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Akinek van gyereke, és komolyan is veszi ezt a felelősséget, az pontosan tudja, hogy egy kisgyerek világa mennyire törékeny, hogy mennyire szükség van a biztos pontokra, a betartott rutinokra, a közös rituálékra.

Még egy átlagos család átlagos életében is komoly munkát kell belefektetni abba, hogy ezek a rutinok jól működjenek – az a legjobb, ha a szokásos menetrend mellé vannak B- és C-tervek, amelyeket szintén fokozatosan kell felépíteni, hogy ha valami éppen nem úgy alakul, ahogy szokott, akkor se érje váratlanul a gyereket az új helyzet.

Ha valakinek nincs gyereke, és nem tudja elképzelni, hogy miről beszélek, akkor egy rövid példával vázolom: az, hogy egy óvodással hogyan jutunk el reggel az óvodába – ki viszi, milyen közlekedési eszközzel, milyen útvonalon, ott hogyan válunk el tőle – pontosan egy ilyen rituálé. Van rá egy bejáratott rutin, ami azonban könnyen borulhat: ha valamiért nem tudja az vinni, aki szokta, az eső miatt nem lehet biciklivel menni, stb.

A gyerekeket már az apró rutinok megváltozása is ki tudja zökkenteni. Ezt szem előtt tartva el sem tudom képzelni:

Csak az elmúlt pár hónapban három olyan esetről cikkezett az Index és a 168 Óra, amikor – a nevelőszülők más tanúk által is megerősített elmondása alapján – pontosan ez történt. Az első esetben egy másfél éves kislányt, a második esetben egy két és fél éves kisfiút, a harmadikban egy négy és fél éves kislányt szakítottak ki egészen rövid idő leforgása alatt a közegből, ahol addig nevelkedett, ahol a nevelőanyát anyának szólította, ahol testvérként szerették a fogadott testvérei.

A forgatókönyv mindegyik esetben hasonló: a nevelőszülők mindhárom esetben beadták a kérvényt, hogy örökbefogadják a gyereket, ám a hivatal ehelyett indoklás nélkül, a hírek szerint vezetőségi nyomásra, pár hét vagy pár nap leforgása alatt egész egyszerűen elvitte a gyereket egy másik örökbefogadó családhoz.

Semmiféle tapasztalatom nincs a hazai örökbefogadási, nevelőszülői, gyerekvédelmi rendszerről, az azonban a fenti esetek alapján egyértelmű, hogy valami nagyon-nagyon rosszul működik: egy jól működő rendszerben a fenti esetek egyszerűen nem történhetnek meg, nem lehet rájuk magyarázat.

Ami viszont még ennél is súlyosabb, hogy az egyébként is nehéz helyzetből induló gyerekeket valószínűleg egy életre traumatizálják azzal, amit csinálnak velük, éppen azok, akiknek a gyerekek jólétéért felelniük kéne.

A három vázolt esetből egyértelmű, hogy itt valakinek, valamiért érdeke volt, hogy ezek a gyerekek nagyon gyorsan az adott családokhoz kerüljenek, arra azonban egyelőre nincs magyarázat, hogy mi ez az érdek. És ilyen magyarázat, ami morális szempontból is tartható lenne, nem is létezik.

anélkül, hogy arra az adott gyereket erre nagyon alaposan, fokozatosan, hosszú idő alatt felkészítenénk. Mi lehet a felülről jövő nyomás oka a sietségre? Mi lehet fontosabb annál, hogy ne traumatizáljunk egy gyereket? Hogyan meccselik le ezt az egészet magukban azok, akikhez végül a gyerek kerül? Nekik ez miért érdekük?

Szülőként nézve a fenti cikkekben ismertetett ügyeket teljesen elképesztőnek tartom, hogy ilyesmi Magyarországon – a családbarát Magyarországon – megtörténhet. A fenti esetekben a magyar állam bürokratikus szervei súlyosan felelősek. Ha a magyar kormány komolyan gondolja a család- és gyerekközpontú politikát, akkor most azonnal alapos vizsgálatot kell kezdeményeznie az adott szolgálatoknál.

ami csak addig fontos, amíg a csokkal lehet kampányolni, vagy amíg óvodások mellett lehet fényképezkedni a kampányban. Nem is olyasvalami, amit valamilyen érdekből meg lehet vásárolni. Egy gyerekre – bármilyen gyerekre, az összes gyerekre – ennél sokkal jobban kell vigyáznunk.

Ha pedig az ezekkel az ügyekkel kapcsolatos vizsgálat és az ebből következő felelősségrevonás elmarad, ha nem lesz biztosított, hogy ilyesmi nem történhet meg egy gyerekkel sem a továbbiakban, akkor pontosan tudni fogjuk, mennyit ér a kormány családközpontú politikája.

Olvasnál még Pintér Bencétől? Itt megteheted!