Itt az új olasz kormány: menekültpárti belügyminiszter, erősödő Öt Csillag

Szerző: Techet Péter
2019.09.05. 10:51

Az Öt Csillag online szavazásán nyolcvan százalék mondott igent a balközép Demokratákkal kötendő koalícióra, így már a héten jön a második Conte-kormány. A Lega által kirobbantott és elvesztett kormányválság eddigi legnagyobb nyertese a grilloista párt: kormányon maradtak, a kormányfő hozzájuk áll közel, és újra szárnyalnak a közvélemény-kutatásokban.

Itt az új olasz kormány: menekültpárti belügyminiszter, erősödő Öt Csillag

Matteo Salvini Lega-vezér nagyon elszámolta magát: az augusztus közepén általa kirobbantott kormányválság nem előrehozott választásokhoz, hanem egy új, ráadásul balközép kormányhoz vezetett. A Lega ellenzékbe szorult, az Öt Csillag pedig a balközép Demokratákkal alkot kormányt, amelynek élén továbbra is Giuseppe Conte firenzei jogászprofesszor áll.

Nyolcvanszázalékos igen a kormányra

A kormány felállása előtti utolsó akadály kedden gördült el: az Öt Csillag a Rousseau nevű bázisdemokratikus platformján szavaztatta meg a híveit.

A majdnem nyolcvanezer online szavazó majdnem nyolcvan százaléka mondott igent a Demokratákkal kötendő kormányra

– így a balpopulista Öt Csillag saját hívei által is legitimáltan mehet be az új kabinetbe.

Az Öt Csillag bázisdemokratikus működését a mára elhunyt informatikus, Gianroberto Casaleggio álmodta meg. Fia, Davide Casaleggio vette át mostanra a szürke eminenciás szerepét a grilloista mozgalomban. Ő is üdvözölte a keddi eredményt, szerinte eleve

sokkal jobb partner az Öt Csillag számára a balközép, mint a szélsőjobboldali Lega.

Vélhetően a hívek is így gondolhatják. Ugyanis tavaly májusban, amikor az ötcsillagosok a legásokkal kötöttek koalíciót, csak negyvenezren vettek részt a voksoláson (idén ennek majdnem a duplája), és bár a többség akkor is kijött a kormányba lépés mellett, de nem ilyen nagy részvétel mellett, mint most.

Az eddigi legfiatalabb olasz kormány

A szavazás után szerdán Conte tehát már be is mutathatta a kormánya programját, amelyet huszonkilenc pontban foglalt össze. Ezek között szerepel a munkaviszonyt terhelő adók csökkentése, a minimálbér bevezetése, a szociális Európa támogatása, egy környezetvédelmi Green New Deal meghirdetése, a lakhatási támogatások bővítése, a jelenlegi dublini európai menekültrendszer felülvizsgálata, a privát autópályakoncessziók visszavonása vagy az e-közigazgatás kiépítése.

GIUSEPPE CONTE ÉS LUIGI DI MAIO ÖTCSILLAGOS PÁRTVEZÉR. FOTÓ: FB

Conte egyben a minisztereket is bemutatta: a második világháború utáni Olaszország legfiatalabb kormányáról van szó. Tíz miniszteri posztot kap az Öt Csillag, kilencet a Demokrata Párt, egyet a posztkommunista Szabadok és Egyenlők (LeU) párt, egy tárcát pedig párton kívüli tölt majd be. Hét nő lesz az új Conte-kormányban, valamint

a regionális arányok is eltolódnak, mert a miniszterek többsége Dél-Olaszországból származik.

Ami mindenképp meglepetés, hogy a külügyi tárcát Luigi di Maio, az ötcsillagos pártelnök kapja. A korábban pizzafutárként dolgozó politikus esetében nem tudni pontosan, hogy egyáltalán tud-e rendesen angolul, azaz bizonyosan segítségre fog szorulni a diplomácia világában. Az európai ügyek azonban nem hozzá, hanem a demokrata Enzo Amendolához tartoznak majd. Luigi di Maio inkább az európai világon kívüli kapcsolatokat ápolhatja, ott az Öt Csillag különösen elkötelezett a kínai-olasz kapcsolatok iránt, amelyek fontosságát a koalíciós szerződés is kiemeli.

A demokraták kapják az EU-miniszterségen kívül majd még a gazdasági, a védelmi, a közlekedési, a mezőgazdasági, a kulturális, a délolasz régiókért felelős és a regionális ügyi tárcákat.

Matteo Salvinitől a belügyi tárcát a pártonkívüli Luciana Lamorgese veszi át, aki milánói prefektusként többször is került összetűzésbe a Legával, mert a menekültek elosztását támogatta. Lamorgese 2013 és 2017 között a baloldali kormányokban a belügyminisztériumban volt kabinetvezető, azaz politikaikag – noha pártonkívüli – a Demokratákhoz áll közelebb.

A gazdasági tárcát egy baloldali értelmiségi, a demokrata Roberto Gualteri tölti majd be. A történészprofesszorból lett miniszter nem csak a gazdasághoz ért, de zenélni is tud: itt nézhetitek meg, amint gitáron eljátssza a Bella Ciao partizándalt.

A Conte-kormány pártjai mögött ott a többség

A felmérések szerint az olaszok többsége pozitívan fogadja a második Conte-kormányt. Különösen azon ötcsillagosok profitálnak az új kormányból, akiknek a támogatottsága a Lega mellett majdnem megfeleződött.

Az Öt Csillag ismét húsz százalék feletti népszerűséggel rendelkezik.

Míg az EP-választásokon a grilloisták még csak tizenhét százalékot kaptak, most már huszonkét százalékra mérik őket. Szintén erősödtek a Demokraták, akik most huszonhárom százalékon állnak. Azaz a két fő kormánypárt együttesen a szavazók negyvenöt százalékát tudja maga mögött. Ha a Conte-kormányt támogató kisebb baloldali és liberális pártokat is hozzászámoljuk, akkor ötven százalék felett van az együttes népszerűség. Összességében a választók negyvennyolc százaléka bízik Giuseppe Conte kormányfőben.

Ezzel szemben Matteo Salvini Legája harminc százalékra esett le, ami

a Lega számára négy százalékpontos visszaesés az EP-választásokon elért eredményhez, és majdnem nyolc százalékpontos zuhanás az augusztusi eredményekhez képest.

Salvini nehezen viseli, hogy nem tudta kierőszakolni az előrehozott választásokat. Azaz továbbra is azzal vádolja a kormányt, hogy az „Brüsszel, Párizs, Berlin érdekeit” nézi csak. Erre a narratívára fogja felhúzni a Lega az október tizenkilencedikei római tüntetését, amiről az Azonnali a helyszínről fog tudósítani. Az Olasz Büszkeség Napjaként meghirdetett megmozdulással Salvini az ellen akar tiltakozni, hogy nem „hatvanmillió olasz, hanem hatvanezer Rousseau-használó” állna csak az új Conte-kormány mögött.

Salvini persze – azontúl, hogy nem hatvanezren, hanem nyolcvanezren szavaztak az Öt Csillag Rousseau-plattformján – elfelejti, hogy a mostani kormányt a tavalyi választások legitimálják, mert akkor alakult ki az a parlamenti többség, ami most kormánykoalícióba állt össze.

CÍMLAPFOTÓ: needpix.com

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek