Giuseppe Conte lemond: „Salvini autoriter céljai aggasztanak engem”

Szerző: Techet Péter
2019.08.20. 16:35

Giuseppe Conte olasz kormányfő lezárta a lassan kéthetes olasz kormányválságot: benyújtotta a lemondását, ma hivatalosan is véget ért a Lega és az Öt Csillag koalíciója. Hogy kialakul-e egy új kormánytöbbség egy új kormányfő mögött, vagy jönnek-e ősszel az előrehozott választások, Sergio Mattarella elnök kezében van. Conte a mai beszédében elmondta: aggasztja, hogy a szélsőjobboldali Matteo Salvini teljes hatalmat, autoriter megoldásokat akar esetleges győzelme esetén.

Giuseppe Conte lemond: „Salvini autoriter céljai aggasztanak engem”

Pár perccel három óra után kezdte el beszédét Giuseppe Conte olasz kormányfő a római Szenátusban. Noha a szélsőjobboldali Lega nyújtotta be ellene a bizalmatlansági indítványt, a párt miniszterei is ott ültek Conte mellett: a jobbján maga Matteo Salvini, belügyminiszter, kormányfőhelyettes foglalt helyet. Noha Salvini a kormány bukása mellett foglalt két hete állást, a mai napig nem vol hajlandó felállni a miniszteri bársonyszékből.

Salvini azt akarta, hogy az eredetileg firenzei jogászprofesszor, az inkább az Öt Csillaghoz közelebb álló Conte csendben lépjen le, azaz nyújtsa be a lemondását, és írják ki őszre az előrehozott választásokat. Ezt azonban az olasz alsó- és felsőházban csak a Lega és az ellenzéki neofasiszták támogatták volna, azaz Salvini ezen terve meghiúsult.

A parlamentáris demokrácia érdekében

Conte mai beszédében is kijelentette: az általa vezetett kormány „a változás és a transzparencia kormánya volt”, ezért

„nem engedheti meg magának, hogy csendben, titkos megállapodásokkal lépjen le”.

Ezért döntött amellett: elmondta a Szenátus előtt – és ezzel az olaszság előtt –, mi vezetett „a mostani krízishez, amely hazánknak politikai, társadalmi és gazdasági károkat okozott”. Conte beszédében azt hangsúlyozta, hogy a parlamentáris demokrácia szabályait nem tiszteli, aki a parlamenten kívül – amint Salvini akarta – szeretne megoldani egy kormányválságot. Majd egyértelműen

odaszúrt saját belügyminisztere felé: „Salvini csak a párt- és személyes érdekeit követte”.

Erre felzúgott a Szenátus, a Lega és a neofasiszták képviselői ordibáltak, Contének rövid időre abba is kellett hagynia a hangzavarban a beszédét.

Conte kitért arra, hogy Salvini a kormányt „a tagadások kormányának” nevezte. A kormányfő odafordult a „kedves legás barátaimhoz”, mert szerintük egy ilyen ítélettel a saját minisztereik bő egyéves munkájáról is negatív véleményt fogalmazott meg. Majd hosszasan sorolta kormányának eredményeit az általános szociális segély bevezetésétől az autópályakoncessziók újraállamosításán át a milánói téli olimpia megrendezési jogának elnyeréséig.

Conte megjegyezte: „politikai opportonizmus” volt, hogy Salvini a nyári szünet kellős közepén, mindenfajta előzetes jelzés nélkül rúgta fel a kormányt. Majd Conte megjegyezte: „Salvini ezután is ragaszkodott a saját miniszteri székeihez”. Conte szerint „az európai parlamenti választások után Salvini csak az ürügyet kereste”, hogy felmondhassa a koalíciót.

„Kedves Matteo, feláldoztad a nemzet érdekeit a sajátjaidért”

„Kedves Matteo, kedves belügyminiszter” – fordult a beszéde közepe táján Conte a mellette ülő Salvinihez. „Kedves Matteo, amikor bejelentetted a kormányválságot, teljes hatalmat követeltél magának. És ez az, ami aggaszt” – folytatta Conte. A kormányfő szerint „kedves Matteo” autoriter irányba akarná az országot vinni, „politikai felelőtlenség teljes hatalmat követelni”, ugyanis tisztelni kell a fékek és ellensúlyok elvét, a „szabályok kultúráját”.

„Kedves Matteo, a döntésed az intézmények iránti tiszteletlenséget és az alkotmányos kultúra hiányát mutatja.”

Conte azt is megjegyezte, ismét „kedves Matteohoz” fordulva, hogy

„a Lega orosz kapcsolatait ki kell vizsgálni, a nemzetközi helyzetre is tekintettel”.

Mint ismert: immáron már felvett beszélgetés is bizonyítja, hogy a Lega Moszkvából többmillió eurót kapott, hogy felépítsen egy EU-ellenes erőt az EP-választásokra. Conte megjegyezte: „Kedves Matteo, te megtagadtad előlünk a szükséges információkat!”

Conte élesen bírálta azt is, hogy Matteo Salvini vallási jelképekkel lép fel politikai rendezvényeken: „Kedves Matteo, akinek van politikai felelőssége, az nem használ hozzá vallási jelképeket, mert ezzel megsérti a tényleg vallásos emberek érzéseit.” Salvini amúgy Conte beszéde alatt is jól láthatóan megcsókolt egy rózsafüzért.

SALVINI (BALRA) RÓZSAFÜZÉRT CSÓKOLGAT CONTE (JOBBRA) BESZÉDE ALATT

Conte az elmúlt több mint négyszáz napos kormányzás alatt hallgatott a Lega legtöbb botránya kapcsán, a beszédében azonban láthatóan mindegyiket végigvette.

„Ennek a kormánynak itt van vége”

A Legával való „elmúlt napos tapasztalatai után” bejelentette: „megszakítom a Legával a koalíciót”. Azonban nem megy bele a Lega által benyújtott bizalmatlansági indítványba, hanem

a beszéd után azonnal az elnöki palotába hajt, ahol benyújtja Sergio Mattarella államfőnek a lemondását.

A lemondás hírére Conte Ignazio La Russa, a neofasiszták szenátora azonnal felordított: „Bravó!” Conte beszéde végén az Öt Csillag miniszterei és szenátorai felállva tapsolták meg a kormányfőt, a Lega politikusai – köztük Salvini – azonban mozdulatlanok maradtak.

A Lega is érezte, hogy Conte a beszédében végig a pártot támadta. Claudio Borghe, a szélsőjobboldali párt politikusa már a beszéd alatt azt posztolta, hogy: „Conte beszéde a köztársasági történelem szégyene volt”.

Salvini: „Én nem félek”​

Salvini emelkedett ezután szólásra, aki azonnal Contéhoz fordult: „Mindent visszacsinálnál, amit én csináltam!” Szerinte nem elfogadható, hogy a kormányfő csak most, a lemondásakor támad neki a Legának. De azt mondta: ő vállalja a megmérettetést, ítélje meg őt a nép. „Aki fél a nép ítéletétől, az nem szabad ember.”

Salvini felrótta Contének, hogy januárban leült Merkellel kávézgatni, és hogy a német kancellár sajnálattal jegyezte meg akkor, hogy Salvini lezárja a kikötőket. Salvini most erre azt mondta Conte felé fordulva:

„Igen, lezártuk, és le is fogjuk zárni!”

Salvini is az elmúltnyolcévezéshez fordult, és már a Romano Prodi vezette egykori balközép kormányt is elővette az ország mai gondjaiért. Azt ígéri: az ő vezetése alatt újra növekedni fog Olaszország. Salvini kitért arra is, hogy a továbbra is használni fog vallási jelképeket. Erre kitört a balhé a Szenátus üléstermében, a hangzavarban alig lehetett hallani Salvinit.

Salvini ekkor már maga is ordított: „Nemet mondunk Merkelre, nemet mondunk Macronra”, majd

a mögötte felálló legás miniszterekkel közösen ordította: „szuverenitás, szuverenitás, szuverenitás”.

Salvini után Matteo Renzi, korábbi balközép miniszterelnök szólalt fel, aki a felebaráti szeretettel szembesítette Salvinit, mert szerinte a legás politikus a fasiszta huszas éveket akarja visszahozni.

„Boldogok vagyunk, hogy vége van ennek a populista kalandnak, kisérletezésnek”

– fordult beszéde végén Renzi Contéhoz.

Renzi után Emma Bonino, a Momentum olasz testvérpártjának, a Több Európát listának a szenátora kapott szót. A legendás politikus szerint Conte lemondásával, a kormány bukásával egy gond van: „megkésett”. Bonino szerint a most megbukott kormány nem tisztelte a jogállamiságot, a liberális demokráciát, az európai egységet, az emberi jogokat, a költségvetési fegyelmet és a piacgazdaságot. Bonino arra figyelmeztetett: a menekülteknek is vannak emberi jogai, és ezeket is egy kormánynak védenie kell.

A szenátusi vita jelenleg is tart. Renzi és Bonino után a többi párt frakcióvezetője szólal fel.

FOTÓ: Giuseppe Conte / Facebook

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek