Német migránsokat Erdélybe! A helyi német párt elnöke az Azonnalinak

2019.06.15. 07:27

Erdély autonómiája lehetetlen, Székelyföldnek meg inkább pénz kéne, mondja az Azonnalinak adott interjújában Paul-Jürgen Porr, a romániai németek RMDSZ-ének, a DFDR-nek az elnöke. Szerinte jó, hogy Klaus Johannis nem viselkedik németként a román államelnöki székben, a román autópályák olyanok, mint a férfi nemiszerv, és szívesen látna több német migránst Erdélyben.

Német migránsokat Erdélybe! A helyi német párt elnöke az Azonnalinak

Erdélyt alapvetően három nép, a magyar, a román és a német együttélése alakította hosszú évszázadokon keresztül, majd az elmúlt száz évben a román nemzetállam elrománosította. A többek közt Segesvárt, Nagyszebent, Brassót felépítő németek többnyire vagy elvándoroltak, vagy eladódtak, vagy kihaltak. Páran azért maradtak még mutatóban: nekik nem csak államelnökük van Klaus Johannis személyében, de egy saját RMDSZ-szerű érdekképviseleti szervezetük, a Német Demokratikus Fórum (németül DFDR, románul FDGR). Az ő elnökükkel, Paul-Jürgen Porr sebészorvossal beszélgettünk a párt nagyszebeni központjában még az úzvölgyi történések előtt.

+ + +

 

Klaus Johannis, Románia államelnöke a hivatalában inkább jó németként, vagy jó románként viselkedik?

Ő születésétől fogva romániai német. Amióta elnök, azóta minden román elnöke. Mi, a német kisebbség nem is szeretnénk, ha privilegizált helyzetbe hozna minket – ezt ugyanis nem venné jó néven a többségi társadalom. Vagyis azt kell mondjam, hogy ő ebben az értelemben egy jó román: politikájával a tömegeknek kedvez.

Miért nem szeretnék, hogy Johannis a romániai németek elnöke legyen?

Mert azáltal, hogy mindenkit képvisel, minket is képvisel. Azaz a román többségi társadalom mellett mind a tizennyolc kisebbséget – közülük a magyarság a legnagyobb 1,6 millió fővel, majd a cigányok következnek szerintem hasonló számmal, még ha a legutóbbi népszámlálás során csak 500 ezren vallották magukat annak, mert inkább románnak vagy magyarnak mondják magukat, attól függően, hogy hol élnek –, ebből mi, németek csak egy nagyon kis lélekszámú kisebbség vagyunk.

Mit gondol, marad Johannis a 2019-es elnökválasztás után is?

Nagyon reméljük. Nem csak kisebbségként, de román állampolgárként is. Johannis kiegyensúlyozott, Európa-párti politikát folytat a két nem túl EU-barát, nacionalista, sőt soviniszta kormánypárttal szemben. Amióta a PSD-ALDE-kormány van hatalmon, szisztematikusan kiüresítették a jogállami kereteket, gazdaságellenes döntéseket hoztak, hitelt vettek fel arra – és ezt még a gyerekeink is fizetni fogják –, hogy ki tudják fizetni a béreket és a nyugdíjakat. Beruházások gyakorlatilag nem történtek.

Azt szoktam mondani, hogy a román autópályák olyanok, mint a férfi nemiszerv: minden egyes centiméter plusznak örülni kell. Hát de nem?

Érdekes, hogy míg a német kisebbség a jobbközép ellenzékkel tart, a magyar kisebbség képviselete, az RMDSZ korábban a PSD-ALDE-kormányt támogatta.

Ezért kritizáltam is párszor őket. Kisebbségként alapvetően mindig a kormánnyal kell tartani: ellenzékből ugyanis semmit nem tudsz elérni az embereidért – ez tiszta sor, ebben igaza is van az RMDSZ-nek. De az, hogy támogatta szavazatokkal a jogállam szétverését, nincs rendben – meg is írtam nekik, hogy ez az oka annak, hogy idén nem mentem el a kolozsvári kongresszusukra. De az RMDSZ ez irányú lépéseihez az erdélyi magyarság is kritikusan viszonyult.

Tehát az RMDSZ ön szerint is lényegében azért támogatta csak kívülről a PSD-ALDE-kormányt, mert a kisebbségi érdekképviselet ezt követeli meg?

Igen. Most például azt akarják elérni, hogy a romániai magyar tannyelvű iskolákban ne kelljen érettségizni román nyelvből. Ez értéksemlegesen, kívülállóként nézve nem hiszem egyébként, hogy előrelépés lenne: akik ezekben az iskolákban tanulnak, ugyanúgy Romániában élnek, a román nyelv csak akkor nem kellene nekik a boldoguláshoz, ha érettségi után rögtön elköltöznének Magyarországra. De ha itt marad, szerintem nem szerencsés, ha egy román állampolgár nem tudja kifejezni magát az állam hivatalos nyelvén – ez az RMDSZ-es követelés tehát kontraproduktív.

Régóta téma Székelyföld autonómiája. Támogatható-e ez romániai németként?

Szkeptikus vagyok ezt illetően. A három székelyföldi megye – Kovászna, Hargita és Maros – Románia közepén helyezkednek el, kicsit olyanok, mint ha egy enklávé lennének, ezért is beszélnek mindig kulturális, nem pedig etnikai vagy területi autonómiáról. Szerintem a székelyeknek igenis engedni kell, hogy szabadon kitűzhessék a zászlójukat – nekem az a felfogásom, hogy ha a többieknek jól megy a sora, akkor nekünk is jól fog.

Ha a székelyföldi régiót, ami Erdély többi részéhez képest azért elmaradottnak számít, rendesen fel sikerülne zárkóztatni gazdaságilag, jól menne a soruk, és nem is követelnék már az autonómiát.

Ez nem a teljes DFDR véleménye, csak az enyém: ellenzem az autonómiát, már csak azért is, mert táptalajt ad mind a román, mind a magyar nacionalizmusnak. Kolozsvárnak éveken át nacionalista polgármestere volt Gheorghe Funar személyében: aki akkoriban olvasta az ottani helyi sajtót, annak rögtön megjött a kedve a kivándorláshoz, ahogy a nacionalista hőzöngéseket olvasta. A román trikolór színeire festették a köztéri padokat – az egész már az abszurd határait súrolta. A nacionalizmus nem vezet eredményre.

Erdély autonómiája már elfogadhatóbb lenne?

Történelmi példák ugyan vannak rá a Magyar Királyság és az Osztrák-Magyar Monarchia időszakából, de nem látok ma olyan román politikust, aki támogatná az ötletet. Még Klaus Johannis elnök sem.

Azért a négy legjobban fejlődő erdélyi nagyváros – Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár és Arad – Nyugati Szövetség néven történő összefogása csak ebbe az irányba mutat, nem?

Nekik csak annyi a céljuk, hogy az EU-s régiós alapokat közvetlenül hívhassák le, Bukarestet megkerülve. Meglátjuk, sikerrel járnak-e.

Önben akkor semmiféle transzilvanizmus nincs, ha jól érzékelem.

Nem. Európa a régiók Európája. Erdélyben és a Bánságban évszázadok óta jelen van az, amit ma európai gondolatnak nevezzük: népek és vallások békés egymás mellett élését. Ami Európa egyes részein – Koszovóban, Katalóniában, Írországban – egyelőre csak álom, azt itt Erdélyben évszázadakon keresztül megélték a magyarok, a németek, a románok, a zsidók és a cigányok. Jó lenne, ha ez az európaiság Erdélyből átragadna Magyarországra is: Orbán Viktor ugyanis igencsak Európa-ellenesen gondolkodik.

Ez miben nyilvánul meg?

A migrációs politikájában, miszerint nem fogad be muszlimokat. Az európaiság gondolata etéren ugyanis az, hogy megnyitja a kapukat minden olyannak, aki erre rászorul: a terroristát, a gazdasági bevándorlót persze nem – ez egy hosszas folyamat, nem megy két fotó alapján. Ennek a magyarok nyilván örülnek, mondván, na hála Istennek, akkor megmaradunk kereszténynek. Románia nem ellenezte a német menekültpolitikát, maga is befogadott menekülteket.

A gond inkább az, hogy senki se akar idejönni. Mi azért nem zártuk le a határt és építettünk kerítést, mert nem is volt rá szükségünk.

Amikor egy menekültcsalád véletlenül Romániában találta magát Magyarország helyett, szomorúak lettek. Temesvárnál van egy menekülttábor ma is, ami viszonylag tele is van, az ott élők integrálódnak a román társadalomba, nyelvet és szakmát tanulnak.

Ma egyébként mennyi német él még Romániában?

Szűk negyvenezer. A második világháború előtt még nyolcszázezren voltunk, együtt az erdélyi szászok, a bánáti svábok, a szatmári svábok, a szepességi szászok, a bukovinai és a dobrudzsai németek. A háború után rengeteg németet deportáltak vagy vittek el munkaszolgálatra, és az NSZK-ba is sokan költöztek át. A rendszerváltás előtt még 250 ezren voltunk. A nagy kivándorlási hullám 1990-ben indult, ennek köszönhető, hogy az 1992-es népszámláláson már csak 120 ezren voltunk. 2002-ben már csak 60 ezer németet számoltak össze, ám ennek már főleg biológiai okai voltak.

Ön miért nem hagyta el Romániát a szocializmus időszaka alatt, amikor az NSZK kvázi kivásárolta Romániától a német kisebbséget?

Az egy nagy lottójáték volt. Ismertem olyanokat, akiknek 18 évet kellett várnia az engedélyre, hogy költözhetnek. Németország húszezer németért fizetett – végzettségtől függött, hogy mennyit. Egy értelmiségiért többet, egy szakmunkásért kevesebbet. Én két ok miatt nem mentem: az egyik, hogy kiszámíthatatlan volt, mikor mehetek, a másik pedig az, hogy negatív következményei voltak az NSZK-ba költözés iránti kérelem benyújtásának. Másnap ugyanis a Securitate azonnal eltávolította az embert a vezető pozíciójából, de

még egyszerű tanárként sem engedték dolgozni az illetőt, mondván hogyan tudja szocialista szellemben felnevelni a román ifjúságot, ha ő maga a kapitalista NSZK-ba vágyik, vagy ahogy ők mondták: lepaktál az osztályellenséggel?

Sokan nem vállalták be ezt a kockázatot. Az 1990-es kivándorlási hullám oka ezen negatív konzekvenciák eltűnése volt.

Nálam leginkább szakmai okai voltak annak, hogy maradtam. Mivel voltak rokonaink Kanadában, a hatvanas években apám bátyjai azt akarták, hogy mi is átköltözzünk oda. Apám nem akart: más a nyelv, más az időjárás. Ő 1971-ben meghalt, én egy évre rá elkezdtem az orvosi egyetemet, majd a kolozsvári egyetemen ragadtam kutatni. Az NDK-ba akkoriban még turistaként sem engedtek nagyon be, nemhogy az NSZK-ba: megkockáztatni, hogy egy fiatal, nőtlen orvos ottragad?

A rendszerváltást követően aztán megalapítottuk a német fórumot – ez is itthon tartott. Addigra már minden második német pakolta a bőröndjét, kérdezgettük is egymástól: kik és kinek csinálják ezt az egyesületet? De nem mondanám sikertelennek az elmúlt harminc évünket: sikeresek vagyunk az önkormányzati politizálásban – Szatmárban polgármestereink is vannak, és helyi szinten remekül együttműködünk az RMDSZ-szel –, annyira, hogy Nagyszebenben sorozatban ötször nyertük meg a polgármesterválasztást: négyszer Klaus Johannis, egyszer Astrid Fodor. És

nem csak a polgármestert adjuk, hanem a város közgyűlési többségét is, mindezt úgy, hogy ebben a 160 ezres dél-erdélyi városban 2 százalék alatti a német kisebbség aránya!

Mi ennek az oka?

2000-ig nem volt komolyan vehető polgármestere Nagyszebennek, ami akkor egy szétesés előtti szürke, provinciális városka volt. Miután Johannist 2000-ben megválasztották, idevonzott egy sor nagyvállalatot, lerakva a növekedés gazdasági alapját. Az általuk fizetett iparűzési adóból aztán elkezdett virágokat ültetni, szépíteni a várost, felújítani az épületeket – vagyis Marxnak igaza volt, tényleg a gazdasági szerkezet az alapja mindennek. A 2000-es polgármester-választás második fordulójában Johannis ugyan óriásit nyert, de nem volt többsége a közgyűlésben. Akkor a PSD, a szociáldemokrata párt – persze egyáltalán nem szociáldemokraták, inkább posztkommunisták – rendre blokkolt ott mindent, hogy Johannis ne tudja keresztülvinni az akaratát.

HA ÉRDEKEL, MILYEN NAGYSZEBEN, NÉZD MEG RÓLA FOTÓSOROZATUNKAT!

2004-ben aztán listát állított a DFDR is, Johannis pedig azt mondta: a hatékonysághoz közgyűlési többségre van szükségem, aki ezt akarja, szavazzon a német listára. Ezt elég jól megértették:

Johannis már az első fordulóban 89 százalékot kapott. Amikor gratuláltam, mondtam is neki, hogy demokráciában elég gyanús ez az eredmény, nagyjából Fidel Castrónak vannak ilyen számai.

A közgyűlésben 60 százalékos többséget kaptunk. Azóta minden hatékonyabb lett. Johannis utódja, Astrid Fodor alatt is német többség van a nagyszebeni közgyűlésben.

Ki merné jelenteni, hogy jól megy a kisebbségek sora Romániában? [Az interjú az úzvölgyi incidens előtt készült – a szerk.]

Alapvetően igen. Kisebbségvédelmi törvény ugyan nincs, de a mindenkori kormány mindig is kisebbségbarát politikát folytatott: mindegyik kisebbségnek lehet parlamenti képviselője, az állam pénzzel támogatja a kisebbségi kultúrát. Nekünk Romániában németnyelvű napilapunk van! Magyarországon a németeknek hetilapja van csak. E téren tehát kielégítő a kisebbségpolitika.

Amilyen téren viszont nem az, az az, hogy a kisebbségi létet céltáblaként használják Klaus Johannis ellen, aki az elődöm volt a DFDR elnöki tisztségében. Sokan ezért azzal támadják a médiában, hogy éveken keresztül elnökölt egy náci utódszervezetet. Na most, nácik itt 1940 és 1944 között voltak csak, nekünk semmi közünk hozzájuk, a DFDR-t eleve 1990-ben alapítottuk. Ilyen alapon a RMDSZ-re is lehetne mondani, hogy horthysták, hiszen Horthy is volt annyira magyar, mint amennyire Hitler német. De Goethe és Schiller is német volt, ahogy Bartók Béla meg magyar... Utoljára az ötvenes években a szovjet propagandafilmek hatására fordult elő, hogy egy romániai németet hitleristának nevezzenek – ma erre a nívóra süllyedtek le páran.

Milyen a viszonya a romániai németeknek Németországhoz?

Számunkra Románia a Vaterland, Németország a Mutterland. Ez egy 1992-es román-német partnerségi szerződésben ki is lett nyilvánítva – ennek köszönhetően a német belügyminisztériumtól is kapunk pénzügyi támogatást, nem csak Bukaresttől.

Önök hogyhogy nem támogatták a Minority Safepacket?

Erről anno hosszas beszélgetéseim voltak Vincze Loránttal, a kezdeményezővel. Mindig elmondtam neki, hogy nekünk, németeknek nincs rá szükségünk. Ebben maradtunk. Még megkért, hogy legalább ne ellenezzük. Azt nyilván nem is tettük volna. De hát eleve kevesek lettünk volna mi a kezdeményezés sikeréhez.

A legnagyobb támogatást, legalább félmillió aláírást Magyarországról kapta a Minority Safepack – csodálkoztam is, hogy vajon melyik kisebbség az, amely hirtelen ekkora számban jelent meg Magyarországon?

Ön akkor Vincze Loránt politikai projektjének tekintette a Minority Safepacket, vagy mi az oka annak, hogy végül nem álltak be mögé még csak gesztusértékűen sem?

A lényege az volt, hogy a kisebbségek problémájával az EU-nak is foglalkoznia kell, nem csak az egyes nemzetállamoknak. A mi álláspontunk az, hogy ezt igenis nemzetállami vagy alacsonyabb szinten kell megoldani. Ha a felső szomszédom eláztatja a fürdőszobámat, nem fogok rögtön a polgármesterhez fordulni!

Említette, hogy egyre kevesebben vannak, a legutóbbi népszámláláson már csak negyvenezer romániai németet tartottak számon. Van értelme még valami jövőképről beszélni közép- vagy hosszútávon?

Természetesen. A német tannyelvű iskoláink diáksága 90-95 százalékban román, vagyis ha rajtunk múlott volna, már rég bezárhattuk volna ezeket az intézményeket. A mi gondunk nem az, hogy nincs elég diák, hanem az, hogy nincs elég tanár. A német nyelv minden bizonnyal fenn fog maradni Romániában, és ameddig lesz, ki beszélje, élni fog a DFDR is. Orvos vagyok, nem jós, de rövid- és középtávon látok magunknak jövőt. Amióta EU-tagok vagyunk, nem csak az utazás, de a költözés is egyszerűbb lett egyik országból a másikba.

1990-ben még mindenki nyugatra ment – ma már inkább onnan költöznek ide. Olyan németek költöznek ide, akiknek korábban semmi köze se volt Romániához – ők gyakorlatilag migránsok.

Ilyen például a főtéri Schiller-könyvesbolt és az Erasmus-kávézó tulajdonosa is, ő Bonnból jött Nagyszebenbe, erdélyi gyökerek nélkül. Ahányszor látok itt egy német turistacsoportot, mindig elmondom, hogy ne csak turistaként jöjjenek Erdélybe. Gyönyörű a természet, jó a konyha, szépek a nők, gyors az internet, és mintha az autópálya is kezdene centimétereket növekedni.

Az interjút még az úzvölgyi történések előtt készítettük Nagyszebenben. Fotók: Bakó Bea.

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek