Salvini szerelmet vallott Moszkvának

Szerző: Techet Péter
2018.10.18. 17:27

Noha az európai sajtó jelentős részét bejárta hír, hogy Matteo Salvini elindulna a szélsőjobboldali pártok közös jelöltjeként az Európai Bizottság elnöki posztjáért, a Repubblicának adott interjúban az olasz belügyminiszter egyáltalán nem ennyire egyértelmű. Annál egyértelműbben vall szerelmet Moszkvának.

Salvini szerelmet vallott Moszkvának

Az olasz balliberális Repubblica napilapnak Moszkvában adott nagyinterjút Matteo Salvini, olasz bevándorlásellenes belügyminiszter, a mára szeparatistából neofasisztává lett Lega elnöke. A kérdésre, hogy vállalná-e az európai szélsőjobboldali pártok vezetését a jövő tavaszi EP-választáson, azaz lenne-e szívesen közös jelöltjük Jean-Claude Juncker helyére az Európai Bizottság élén, Salvini azt mondja, hogy „örömmel látom, hogy bennem Olaszországon kívül is a népek védelmezőjét látják”,

mindazonáltal nem tudja, akar-e indulni: „a május még messze van, meglátjuk, de azért gondolok rá”.

Ja ljublju

Az interjúban fontosabb, hogy a politikus – akinek pártja anyagi támogatást is kapott már a Kremltől – ismét egyértelműen kiáll Oroszország érdekei mellett: „Ororszországban otthon érzem magam, biztonságban vagyok.”

Salvini a moszkvai Известия (Izvesztyija) napilapnak is adott tegnap interjút, ebben emelte a tétet, és már azt is mondta:

„Oroszországban otthonosabban érzem magam, mint egyes EU-s országokban.”

Az interjúban hitet tett Moszkva Ukrajna-politikája mellett, és ismételten az Oroszországgal szembeni szankciók eltörlését követelte.

Guy Verhofstadt, az európai liberálisokat tömörítő ALDE frakcióvezetője élesen vágott vissza Salvininek: „Ha Moszkvában érzi magát otthon, miért nem marad ott?” Egyben az európai érdekek elárulásával vádolta meg a nyíltan moszkovita politikust.

A moszkvai sajtótájékoztatóján Salvini élesen bírálta az Európai Unió jelenlegi vezetőit: a mostani helyzetet Európában úgy jellemezte, mint „a bunker utolsó óráit”, később pedig „a római birodalom összeomlása előtti időkhöz” hasonlította a jelenlegi európai politikát.

Beáll Orbán Salvini mögé?

Hogy – akár ismét a Kreml pénzéből – lehetne-e ő az európai szélsőjobbos pártok közös jelöltje, sokban függ attól is, kik állnának be mögé.

Az Európai Parlament szélsőjobbos frakcióját, a „Nemzetek és Szabadság Európája” csoportot Salvini mellett az osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a belga Flamand Érdek (VB), a holland Szabadság Pártja (PVV), a Svéddemorkaták (SD) és a francia Nemzeti Tömörülés (egykori Nemzeti Front, RN) alkotja. E pártok egy-egy EU-országban jelentős sikert érhetnek el – Olaszországban a Lega első helyen áll, a franciáknál és az osztrákoknál a széljobb a második vagy harmadik helyre esélyes –, de összeurópai szinten legfeljebb a harmadik, negyedik helyért versenghetnek a liberálisokkal.

Nagy fogás lenne ezért számukra Orbán Viktor Fidesze: a magyar kormánypárt rég elvesztette a háttértámogatást az Európai Néppárton belül, ideológiailag eleve szélsőjobboldali, és többször – elég csak Orbán milánói útjára gondolni – kokettált a nyugat-európai szélsőjobboldallal. A bajor választásokon az AfD két vezető politikusa is elmondta az Azonnalinak: ők is Orbánt „természetes szövetségesüknek” tartják.

Mindazonáltal Orbánnak hatalomtechnikailag még mindig megéri a május után is várhatóan legnagyobb frakcióval rendelkező Európai Néppárton belül páriának lennie – esetleg rombolnia –, mint eleve kiülnie a valamennyi más pártcsalád által elutasított széljobbra vezérnek.

Az is kérdéses, hogy egyáltalán tud-e a szélsőjobb nemzetek felett együttműködni. Hiába vannak közös ellenségeik (Brüsszel, migráció, iszlám) és akár bőkezű barátjaik (Moszkva), az egyes széljobbos pártok között sok a vitatéma: az olasz és az osztrák nacionalizmus nemrég éppen Dél-Tirol miatt kapott hajba, Salvini (aki pár napja intenzíven vett részt a dél-tiroli választási kampányban) elutasítja, hogy a dél-tiroli németek és ladinok (amint arról az Azonnali is beszámolt) osztrák útlevelet kapjanak.

De van vitatéma másutt is, a nacionalizmus már csak ilyen.

FOTÓ: Matteo Salvini / Facebook

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek