Amennyiben nehézségeid támadnak az e-mail megtekintése során, kattints ide.
Reggeli fekete
2019. november 29.
Techet Péter
az Azonnali főmunkatársa

HAPPY THANKSGIVING! BOLDOG BLACK FRIDAY-T!

 

November negyedik csütörtökén adnak hálát amerikaiak milliói az elmúlt évért. A vallási hangzás ellenére ez leginkább egy családi és nemzeti ünnep. Mivel ennek a gyökerei is értelemszerűen a gyarmatosításig nyúlnak vissza (Nagy-Britanniából a vallási intolerancia miatt elmenekült puritánok kezdték el), ezért a bennszülött amerikaiak és a feketék egy részének nem tetszik az ünnep. Ha nem is annyira vitatott, mint a Columbus Day (amelyet nem is ünnepel már minden állam), a bennszülöttek szerint az ő legyőzésükért adtak egykoron hálát az elődök, a feketéket meg az zavarja, hogy a hálaadás sokáig megfért a rabszolgatartással. Mégis: a bennszülöttek és a feketék többsége is ünnepli Thanksgivinget, ugyanis hasonló ünnep – az ősz végével az elmúlt időszakok terméseiért való hálaadás – minden kultúrkörben, így az indiánoknál és az afroamerikaiaknál is megtalálható.

Ilyenkor kicsit megáll és lelassul az élet, New Yorkban is a legtöbb bolt zárva marad (kivéve a latino negyedekben, mert a katolikusoknak nem annyira fontos ez a thanksgivinges felhajtás). Éppen ezért követi Thanksgiving csütörtökét azonnal a Black Friday: az üzlettulajdonosoknak ezen a napon kezdődik igazán a hálaadás. A fekete név ugyanis elvileg arra utal: a Black Friday után fordulnak az addigi piros (azaz veszteséges) számok feketébe (azaz nyereségbe), ráadásul ekkor kezdődik a karácsonyi és hanukai vásárlási szezon, amely a nyereséget tovább növeli. A név tényleges eredete azonban vitatott. Volt olyan városi legenda, miszerint a rabszolgatartással függene össze, de ez nem igaz. Vélhetően vagy egy 1869-es rövid, az aranyár megugrásával összefüggő válságra utalhat, vagy egy 1950-es philadelphiai napra, amikor a sok vásárló miatt a rendőrségnek késő estéig kellett a rendet biztosítania.

 

URSULA VON DER LEYEN ÜNNEPEL, DE TERVE CSAK MACRONNAK VAN

A héten az Európai Parlamentben is részben volt hálaadás, mert elfogadták – a magyarok közül a momentumosok kivételével minden más párt EP-képviselőinek szavazataival – az Ursula von der Leyen-Bizottságot. A bukott német védelmi miniszter, aki hazájában még egyéni választókörzetét se tudta sohasem megnyerni, a májusi EP-választások után mindenki meglepetésére lépett elő a Spitzenkandidatok ellenében a háttéralkuk jelöltjeként. Berlin nyert egy német politikust a Bizottság élén, Párizs és a kelet-európaiak pedig sikeresen el tudták gáncsolni a Spitzenkandidat-rendszert.

Ez utóbbiban ugyanis taktikai szövetség alakult ki főleg Párizs és Budapest között. Miközben Emmanuel Macront és Orbán Viktort szokás ellenfelekként ábrázolni, valóban sokban különböző céljaik eléréséhez néha kell szövetkezniük egymással.

Macron azért akarta megakadályozni a Spitzenkandidat-rendszert, mert ő eleve elégedetlen a jelenlegi EU működésével, nem szeretne annak élén egy olyan politikust látni, akinek tán nagyobb ugyan a demokratikus legitimációja, de azt ugyanúgy semmire nem tudná használni a nehézkes működési szabályzat és rend miatt, ahogy von der Leyen se fogja tudni.

Párizs régóta arra készül, hogy – ahogy Timothy Garton Ash írta a Guardianben – napóleoni lendülettel vegye át Berlintől az európai irányítást. Angela Merkel európai politikája ugyanarról szólt, mint dögunalmas és káros németországi kancellársága: kicsike lépések, csak semmi nagy terv, csak semmi vízió, örüljünk annak, ami van. És persze a német gazdasági érdekek kőkemény képviselete, amely például – új piacok és új olcsó munkaerő miatt – jól magyarázza, miért támogatja Berlin vehemensen az EU további bővítését.

Macron azonban megelégelte, hogy gyakorlatilag a francia diplomácia a 1990-es évektől a németeket követi: belementek az újraegyesülésbe, és ezzel Németország európai felértékelésébe; elfogadták a németeknek kedvező eurót; elfogadták a német érdekszférába tartozó posztkommunista államok felvételét stb. Macronnak elege van ebből, és franciásabb Európát akar. Ez mit is jelentene? Gyorsabb, centrizáltabb döntéshozatalt; a jogi és gazdasági szempontokat megelőző politikai és geopolitikai tervezést; a katonai erő növelését; Európa súlypontjának visszahelyezését Nyugatra.

Egész konkrétan Macron úgy véli – amint a Bloomberg hosszú elemzéséből kiderül –, hogy Európának nincs ideje a német toporgást, ötlettelenséget kivárni, és nincs kedve az egész projektet a német gazdasági érdekek kizárólagos szolgálatába állítani. Macron azt szeretné, ha egy akár kisebb, de egységesebb, centralizáltabb Európa meg tudna jelenni a bipoláris világban Kínával szemben. Miközben a német gazdaság Kínából él, azaz Európa nem veszi észre a Kína jelentette veszélyeket és kihívásokat (erre eddig a világpolitikában Donald Trump volt csak képes), Párizs Európát Kínával szemben helyezné el az új geopolitikai sakktáblán. Ennek érdekében Macron az oroszokhoz is közeledne, mondván: Moszkvát vagy Európa nyeri meg magának, vagy viszik a kínaiak. Az orosz vonal pedig megint egy olyan pont, ahol Macron és Orbán összetalálkozhat. Macron a hírek szerint számít Orbánra abban, hogy segítsen oldani a főleg a lengyel és balti politikában jelenlévő oroszellenes érzületet.

Azt, hogy Macron nem Oroszország ellenében akarna politizálni, bizonyítja beszéde is, amit tegnap Jens Stoltenberg NATO-főtitkár párizsi látogatásakor mondott: noha tiszteletben tartja a kelet-európaiak és a baltiak aggodalmait, történelmi érzékenységeit, „Oroszország földrajzilag Európa része“. Feltette a retorikai kérdést is egyben: „A dialógus hiánya Oroszország vonatkozásában netán biztonságosabbá tette Európát?“ És meg is válaszolta egy nemmel. Azaz Macron Orbánt követi: Moszkvával beszélni, tárgyalni kell, az oroszokat az európai önvédelembe és biztonságpolitikába bevonni akarja. Gondoljanak erről bármit is Varsóban, Rigában vagy akár a Macron-szövetséges, de oroszellenes Momentumnál és román, szlovák liberálisoknál. Macron napóleoni perspektivájában eleve hajlamos átnézni a kelet-európai kisállamokon, és lenézni őket.

A tegnapi beszéde is, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, egy világos stratégiába illeszkedik. Macron tudatosan provokálja egy ideje az európai status quot. Amint a Bloomberg értesült: Macron mögött hónapok óta összeállt egy európapolitikai szupercsapat, amely egy minimalista berendezésű párizsi belvárosi irodában készíti elő Macron európai hatalomátvételét – amely egyszerre hadüzenet Brüsszelnek és Berlinnek. A háttércsapat algoritmusokkal számolja ki, milyen üzenetekkel tudja Macron leginkább felbőszíteni, zavarba hozni a német politikát. A számolgatások eredményeit most már láthatjuk. Párizs ezért vétózta meg a további délkeleti bővítést; vagy ezért nevezte „agyhalottnak“ Macron a NATO-t. Ez mind egy kommunikációs stratégia nyitánya. Hogy mi jön még? Ha pontosak a Bloomberg információi, Macron harmadik bombája az lesz, hogy javasolni fogja: függesszék fel a schengeni övezeten belüli szabad mozgást.

Miközben tehát feláll a von der Leyen-Bizottság és Berlin azt hiszi, minden megy tovább, mint eddig, Párizs kemény ütközetekre készül. Noha a távlati célokban (egy erős, egységes Európa, amely Kínával és az USA-val egyenrangú geopolitikai és katonai szereplő lehet) Párizs és Berlin egyetért, az odavezető út tekintetében olyannyira eltérőek az elképzeléseik, hogy ne csodálkozzunk, ha a jövőben Macron mondjuk Orbánhoz közeledik inkább, ugyanis több közös pont is van a közeli céljaikban (Brüsszel visszaszorítása, közeledés az oroszokhoz stb.).

 

A NÉMET POLITIKA OTTHON IS ÁLL

A német politika nem csak Európában szól a „csak így tovább” semmitmondásáról. Otthon is beállt a rendszer. Angela Merkel még mindig sikeresen bénítja a német politikát: a CDU nem meri meglépni a jobboldali fordulatot; a szociáldemokraták, akik most hétvégén választanak elnököt (érdekel ez még bárkit is?) teljesen összeolvadtak a merkeli nagykoalíciókban; a Zöldek mára a legmerkelistább párt lettek ellenzékből; a liberálisok (FDP) és a kommunisták (Die Linke) táncolnak csak ki néha a merkeli unalomból, de ők eleve mérsékelten tudnak jelszavaik radikalizmusa miatt tömegeket megszólítani. Azaz ha ez így folytatódik, 2021-ben tényleg két párt fog indulni: az AfD és az Összes Többi.

Ez persze a merkelizmusnak jól jön, Merkel ugyanis eleve azt szánja örökségként utódainak, hogy bár a CDU népszerűsége lecsökken, de annyira a centrumba kerül, hogy nélküle nem tud kormány alakulni. Az AfD réme pedig csak még inkább a CDU alá hajthatja a szocdemeket és a zöldeket, akik az elmúlt másfél évtizedben elmulasztottak Merkel baloldali alternatívájaként fellépni. Persze nehéz egy olyan politikust baloldalról előzni, aki maga se jobboldali, és eleve masszaként képes különféle témákat, ügyeket lefedni.

A macroni tervek talán dinamizálják majd a német politikát. A Zöldek és a szocdemek nem állnak messze Macrontól európapolitikai kérdésekben. A liberálisok, a kommunisták és az AfD már annál inkább. A CDU-ról pedig – mint minden más ügyben is – nem tudni, mit gondol, de talán éppen Macronnak sikerülhet a pártot színvallásra kényszeríteni, ami esetleg a politikai vitákat, a politikai versenyt is visszahozza abba az országba, ahol – amint Timothy Garton Ash írta már idézett cikkében – a politikusok tudatosan versenyeznek azért, hogy ki unalmasabb.

 

VALAMI MÉGIS BEINDULHAT A NÉMETEKNÉL

Berlint Trump és Macron egyszerre szorítja – a német politika pedig, ugyan lomha jószág, lassan-lassan azért képes lépni. Most például bejelentették: Németország a NATO-befizetések arányát az amerikaiak arányára növeli, azaz – arányaiban – ugyanolyan mértékben járul hozzá a katonai szövetséghez, mint az USA. Donald Trump régóta ezt kéri, és ebben teljesen igaza van. Amerika kezd ráunni arra, hogy az első világháborútól kezdve a jugoszláviai polgárháborúig mindent neki kell megoldania Európában (egyben ennyit arról a közkeletű hazugságról, hogy az európai integráció teremt békét a kontinensen; nem, az USA teremtett 1917 óta mindig is), miközben geopolitikailag mára az USA-nak nem is olyan fontos a kontinens (a visszavonulás már Obama alatt megkezdődött), elvégre Kínára kell figyelnie Washingtonnak.

Miközben a német politika azonban áll, a német politikánál mindig is fontosabb német gazdaságban fontos mozgások vannak. Most szerezte meg a Deutsche Telekom amerikai leányvállalata az ottani konkurenciát, a Sprintet, és már arra készül a német telekommunikációs cég, hogy a francia Orange megvételével növelje önmagát. Itt azonban kell majd Macron jóváhagyása is. Azaz hiába a német gazdasági mozgás, végül mégiscsak visszaértünk a politikához.

 

MIT OLVASS AZ AZONNALIN?

+ Amint megszokhattátok, az Azonnali mindig ott van, ahol az események történnek. Legyen az zágrábi EPP-kongresszus vagy román elnökválasztás. Vagy most éppen – Illés Gergő kollégámnak köszönhetően – strasbourgi európai parlamenti ülés. Dacian Cioloștól például megtudhatjátok, miért támogatná a román politikus a Momentumot, amint azt Fekete-Győr András (szerintem nagyon helyesen) tette Dan Barnával, Cioloș harcostársával a román elnökválasztáson.

+ Interjút olvashattok Maia Sandu nemrég megbuktatott, EU-barát moldáv exkormányfővel.

+ Schmuck Erzsébetet, az LMP nehézkesen megválasztott másik társelnökét is megkérdeztük pártja esélyeiről. A kilátásaik vannak olyan jók, mint bármely moldávnak az EU-tagságra.

+ Schiffer András és Ésik Sándor is hozzászólt a Varga Judit jogállam-mentes igazságügy-miniszter SZT-tiszt édesapjának ügyéhez. Én Schiffernél szigorúbb vagyok. Nem csak egy SZT-tiszti mellékállás, de már egy szocializmus alatti vendéglátóipari vezető beosztás is – hogy leegyszerűsítve fogalmazzak – szarháziság volt. Erről Schmitt Pál és Boross Péter, akik szintén a vendéglátóiparban álltak keményen ellen a gaz komenistáknak, sokat tudnának mesélni.

+ Folytatódott az Azonnali és a Bencsik-testvérpár közötti per, ami ugyebár azért robbant ki, mert a két propagandista rossz néven vette, amiért egy cikkemben „egykori kommunistáknak” neveztem őket. Pedig elég csak belenézniük önnön életrajzukba. Bár lehet, hogy a gond nem a kommunista, hanem az egykori szóval volt. Varga Juditnak is például jogállam tekintetében nincsenek nagyon más elképzelései, mint amit édesapja is tanulhatott és alkalmazhatott a Belügyminisztérium állományában. Azaz, igen, Bródyval mondhatjuk: ezek ugyanazok.

 

A sok politikai hír elől lehet azonban legalább már fékeveszett konzumizmusba menekülni, ami a kommunizmusban tényleg még nem volt adott. Ma tehát még Black Friday van Magyarországon is. Bár jelzem: a legtöbbet az spórol, aki nem vásárol. Igaz, ha nem vásárlunk, nem csak az eladónak, de hosszú távon magunknak, a vevőnek is ártunk. Növekedés és költés nélkül nincs kapitalizmus. Kapitalizmus nélkül pedig egyelőre sehol sem sikerült jólétet előállítani.

 

Szorgos pénteket és nyugalmas hétvégét kívánok!

 

Techet Péter,

Az Azonnali főmunkatársa

 

LÁJKOLJ | KÖVESS | SZERESS
Ha le szeretnél iratkozni hírlevelünkről, kattints ide.
A hírlevelet az Azonnali Média Kft. adja ki.
© 2018. Minden jog fenntartva.