+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Most ismerte el először valaki a Bizottságban, hogy talán nem minden volt rendben a vakcinabeszerzésekkel.

Techet Péter

Vihart kavart és Azonnali-interjút eredményezett, hogy Kübekháza független polgármestere levélben kérte arra települése háziorvosát: ne engedjen a kormány esetleges nyomásának, és csak megfelelő körültekintés esetén adja be a kínai koronavírus ellen a kínai vakcinát.

Elkezdődött a harmadik hullám, a kormány szerint kemény két hét áll előttünk. Hogy március 15. után mi lesz, azt majd a számok ismeretében döntik el, a szakemberek és a nemzeti konzultáció eredményeinek figyelembe vételével. Előkerültek a migránsok is.
Míg az EU darabonként 3,5 dollárt fizet az AstraZeneca vakcináiért, a Dél-Afrikai Köztársaság már 5,25 dollárt.

Bakó Bea

Itt az ideje körberöhögni a lengyel kormányt: évek óta szabadságharcolnak az EU ellen, most meg a nem is kötelező EU-s engedélyezés hiányára hivatkozva nem elég jó nekik az orosz és a kínai vakcina.

Sokan inkább az amerikai-német Pfizer-BioNTech vagy az amerikai Moderna készítményeit választanák, ám azokból hiány van. Ha nem nő meg az AstraZeneca-vakcina elfogadottsága, kérdéses, hogy Németországban tartható lesz-e az oltási kampány menetrendje.
Hiába próbálta elérni az ENSZ és a WHO, hogy ne alakuljon ki „vakcinanacionalizmus”, a világ gazdagabb országai egyszerűen felvásárolták a szegényebb országok elől az oltásokat: hozzájuk még egy darab koronavírus elleni vakcina se érkezett. De miért alakult ez így, és mi lehet a megoldás?
Összehasonlította a Politico a brit és az EU-s AstraZeneca-szerződéseket. Az egyik a belga, a másik a brit jogrendszer és jogi felfogás szülötte, de nem csak ez okozza, hogy a brit fél jobban tudta érvényesíteni az akaratát, és biztosítani a megrendelt vakcinamennyiség leszállítását. Az EU-s szerződés nem tükrözi a kereskedelmi logikát, és már-már parodisztikus hibát is találtak benne.
Ezzel ők az első olyan ország a világon, akik három koronavírus-elleni vakcinával is rendelkeznek. Ebből március közepéig 120 ezer adagot hoznak majd forgalomba.
Miért játszik hazárdjátékot Orbán a keleti vakcinákkal? Miért nehéz dolog átlépnie egy másik pártcsaládba a Fidesznek? Mi lesz a demokraták legnagyobb feladata a közeljövőben? Az EPP agytrösztjének vezetője, Roland Freudenstein fejtette ki gondolatait egy podcastban.
A kulcsfogalom: a nyájimmunitás. Marty Makary professzor szerint miután egyre többen tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel átestek a fertőzésen, sőt egyre többet beoltanak, egyre kevesebb olyan amerikai lesz, aki megfertőződhet a vírussal.
Arról még senki sem beszélt, hogy ezeket pontosan mire is lehetne felhasználni, azt viszont tudjuk, hogy jönnek. Most döntsd el te! Szerinted mire jogosítsanak fel ezek az iratok?
Egyre többen szeretnék magukat beoltani, miközben Szerbia és Magyarország mellett két újabb térségbeli állam is venne orosz vakcinát, az Oroszországgal hadakozó Ukrajnában pedig még mindig azon fáradoznak, hogy egyáltalán hozzájussanak valamilyen vakcinához. Hogyan áll Magyarország, és hogyan állnak a szomszédaink az oltáskampánnyal?
Így Szlovákia lehet a második EU-tagállam, ahol elkezdenek oltani az orosz vakcinával. Igor Matovič korábban bírálta azokat a kormányokat, amelyek különutas vakcinapolitikát folytatnak az EU-ban.
Pedig az AstraZeneca vakcinájával kezdték volna meg az országos oltóprogramot is, de most inkább visszaküldenék a gyártónak, és inkább a Johnson & Johnson vakcinájára állnának át.
Az Ipsos közvélemény-kutatása szerint már olyan gyakran találkozunk az ismerőseinkkel, mint a második hullámot megelőzően.
Jobb lenne nem az egészségügyben dolgozókat terhelni a tömeges oltás teljes lebonyolításával és annak adminisztrációjával: vannak rendezvényszervező cégek, amik akár ingyen is segítenének, hogy gyorsan menjen minden. Szirmai-Katz Eszterrel, az ötletgazda cég ügyvezetőjével jártuk körbe, mi mindenben tudnának segíteni, és miért olyan fontos ez nekik.
Orbán Viktor a szokásos évértékelő helyett a parlament tavaszi ülésszakának nyitóülésén tartott beszédében foglalta össze az előző év és az elmúlt hónapok eseményeit, valamint a jövőre vonatkozó terveket. Közben egyszer sem mondta ki, hogy „Soros".
Miért tuti Schmuck Erzsébet szerint, hogy 2026-ban most már aztán tényleg bekövetkezik a zöldpolitikai fordulat? Lehet-e egyszerre védeni a klímát és a határokat? Miért oltásellenesek a zöld pártok? Tapasztalható-e alkoholos befolyásoltság Gyurcsány Ferencen az ellenzéki tárgyalásokon, és Schmuck Erzsébet önbevallása szerint van-e olyan komoly politikus, mint a DK elnöke? Az LMP egyik alapítóját, női társelnökét kérdeztük.

Bakó Bea

Még nem is lehet tudni, mire jogosítanának fel a vakcinaútlevelek, de a „jogvédők” máris rányomták az ötletre a kóserpecsétet: olyan érveléssel, hogy azért egy másodéves joghallgatót kivágnának az alkotmányjog-vizsgáról.

A volt miniszterelnök számára 2020 pokolian nehéz év volt, de az évértékelőjében reménykeltő dolgokról is beszámolt, és még Orbán Viktor fejébe is betekintett.
Az olasz tartományfőnökök szeretnének többet és gyorsabban oltani. Egyesek pedig meglátták ebben az üzletet, és drágán ajánlanak vakcinákat milliószámra.
Majd' hetven rendelőt telefonáltunk végig, de nem nyilatkoznak a budapesti háziorovosok arról, hogy találtak-e már jelentkezőket a Szputnyik V-vel való oltásra: volt, akit oltás közben zavartunk meg, volt, aki utasította a nővérét, hogy hazudja azt, hogy nem kapott felkérést az orosz vakcina népszerűsítésére, aki pedig nyilatkozott nekünk, csak a nyugati vakcinákról tudott beszélni.
Európa-szerte a schengeni övezet, a határok szabad átjárhatósága lesz az utolsó, amit visszaállítanak, legalábbis a magyar kormány így számol.
A Neue Zürcher Zeitung szerint Orbánt nem érdeklik az európai szolidaritáshoz hasonló elvont értékek, ha veszélyben érzi a rezsimjét, a magyar vakcinapluralizmus pedig iskolát teremthet.
Már több, mint félmillió embert oltottak be a kínai koronavírus ellen Szerbiában alig két hét alatt. Aleksandar Vučić rendszere nyugati, kínai és orosz oltóanyagokat is használ. Hogy ki melyiket választaná, nagyban ideológiai kérdés is. Közben pedig még az oltás kapcsán is össze tudott Szerbia és Koszovó veszni.
A román szélsőjobbos AUR-nak elege lett a botrányokból, amelyek hatalmas sajtóvisszhangot keltettek. A román sajtó szerint már több hete feszült volt a viszony a vezetőségben egyes képviselőket illetően, most pedig az egyik botrányos szenátortól meg is szabadultak.

Csuja László

Ha egy széles körben használható, a betegség korai fázisban is hatékony gyógyszerrel küzdünk bármely vírus ellen, akkor a vírus mutációs rátájánál gyorsabbak lehetünk, szűkíthetjük a vírus mozgásterét, és javítjuk a vakcinálás eredményességét.

A szocialisták ezt utalványként adnák, és az összeget a vendéglátói és a szolgáltatói iparban lehetne elkölteni.
Igor Matovič szlovák jobboldali miniszterelnök a francia Le Monde-nak adott nagyinterjút, amiben keményebb és határozottabb EU-s fellépést szorgalmaz Moszkvával szemben. Szerinte le kellene állítani az Északi Áramlat 2-gázvezeték építését is. Ellenzi, ha egyes tagállamok különutakat járnak a vakcinapolitikában. Beszélt Orbán Viktorról és a pozsonyi kormányon beüli konfliktusokról is.

összesen: 151 db | 30 db/oldal

1 2 3 4 5 6