+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Míg az LMP és az ellenzéki együttműködés a Fidesz ellen harcol, Moldován László és az őt támogató erők az ellenzéken belüli frontvonalakat is erősítik – ez a magánvéleménye Moldován indulásáról Kanász-Nagy Máténak, az LMP szóvivőjének.
Az előválasztás nyertese a kompenzációs lista első helyére kerül, a vesztes a legesélyesebb egyéni körzetben indulhat.
Moldován László, az LMP egykori budapesti elnöke szerint ő biztosan jobban beágyazott, mint az ellenzéki összefogás által támogatott DK-s Niedermüller Péter.
Koczka Tibort fel se akarták rakni a szombathelyi fideszes listára, így a fideszes és az ellenzéki polgármesterjelölt ellen harmadikként elindul ősszel. Megkérdeztük, miért.
Baranyi Krisztina vagy Jancsó Andrea? Jancsó Andrea vagy Baranyi Krisztina? Úgy tűnik, a kérdés, hogy melyik ellenzéki képviselő legyen Ferencvárosban a fideszes Bácskai János polgármester kihívója, egyelőre finoman szólva sem jutott el minden kerületi lakóhoz. Körbekérdeztünk a kerületben, ismerik-e az ellenzéki polgármesterjelölt-jelölteket. Videó.
Pártmentes önkormányzatokat akar Vona Gábor, de egykori párttársainak, Mirkóczki Ádámnak és Pintér Tamásnak azért drukkol, hogy polgármesterek legyenek. Interjú.
Elég integratív lehet egy szocialista politikus polgármesterjelöltként? Miért érzi magát alkalmasnak valaki arra, hogy egy olyan várost vezessen önkormányzati tapasztalat nélkül, ahova csak nemrég költözött? Na és egyáltalán mit gondolnak a szolnokiak, kell-e új polgármester? Az Azonnali a városban járt a válaszokért.
Újabb, meglepő és mulatságos fordulatot vett az összellenzéki polgármesterjelöltségért folyó szolnoki ellenzéki belharc: míg Lukácsi Katalin magánlevelezéseket tesz nyilvánossá, a helyi baloldal bohócozza a városba csak nehézkesen eljutni tudó konzervatív jelöltet.
A fél magyar sajtót körbe tudta haknizni az izomceleb úgy, hogy még Tarlós Istvánnak is foglalkoznia kellett vele.
A kétfarkúak eddig arról döntöttek: Ajka minden egyéni választókörzetében indítanak önkormányzatiképviselő-jelöltet.
Molnár Zsolt szerint az MSZP hisz abban, hogy a Fidesz és a NER legyőzése az önkormányzati választásokon továbbra is közös érdekük Hunvald Györggyel.
A Jobbik a héten dönt arról, mi legyen Bencsik János jelöltségével, de az Azonnali úgy tudja, helyben megállapodtak az ellenzéki pártok, így a baloldali Balog Róbert fog indulni egyedül a Fidesz-KDNP támogatta Szabados Ákos ellen.
Hogyan áll most az előválasztás szervezése, egyáltalán lesz-e? Mit gondol erről a függetlenként indulni kívánó Baranyi Krisztina, és mit gondol erről a Momentum, aki Jancsó Andreát látná polgármesterként? Erre volt kíváncsi az Azonnali, ezért megkerestük az érintett feleket, és azt is megtudtuk, volt-e üvöltözés a Kétfarkú Kutya Párttal az előválasztás miatt.
Kommunikációs félreértés történt a Jobbik és a Momentum között.
A leköszönő fideszes Páva Zsolttal egy pécsi döneres előtt futottunk össze. Akár ellenzéki utódjának is adna tanácsot. Gyorsinterjú!
A Kétfarkú Kutya Párt, az LMP és Vona Gábor után újabb támogatója akadt Baranyi Krisztinának. Puzsér Róbert kampányfőnöke azt nyilatkozta az Azonnalinak: azért a független politikus mögé álltak be, mert ő robbantotta a parkolási maffia ügyét.
Grezsa István azt szeretné, ha kihelyezői levennék a Márki-Zayt pocskondiázó plakátokat.
A mínusz ellenére az aHang szerint megérte a részvételük az előválasztás lebonyolításában. A ferencvárosi előválasztás lebonyolítását nem vállalják.
„Megszólította a szülőföld” Grezsa István miniszteri biztost, aki éppen pár nappal azt követően jelentette be indulását, hogy a fideszes Lázár János jelezte: abban bízik, felbukkan egy új jelölt a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztra.
Az MKKP elnöke azt mondja, neki aztán nincs lelkiismeret-furdalása, hogy Molnár Zsolt ellen induljanak például, de csak egy-két helyen akarnak, ahol mindenki tudja, hogy bűnöző a jelölt, vagy semmi köze nincs a kerülethez.
Még összejöhet a teljes ellenzéki összefogás Pécsen, de ha nem tetszik az LMP ajánlata a többieknek, akkor külön indulnak.
Van mit ünnepelni az előválasztás után: fennmarad az eddigi parkolási rendszer, és Tarlós István is a kedvenc ellenfelét kapta Karácsony Gergely személyében, aki Isztambult csinálna Budapestből, miközben Kálmán Olga kosztüm híján otthon maradt. Úgy hangzik ez, mint egy dadaista műalkotás? Csináltunk belőle nektek egy ennek megfelelő videót. A főszerepben: Techet Péter.
Felálltak a jelöltek, a kampány még ugyan csak most jön, de nálunk már most választhatsz!
A helyi MSZP szerint nem volt konszenzus a hatpárti tárgyalásokon Takács Mónika polgármesterjelölt mögött Csepelen, a legtöbb általunk megkérdezett szereplő szerint viszont csak a jelölt személyében volt konszenzus a tárgyalásokon. Hol az igazság, és ki az új ellenzéki jelölt Csepelen?

Böcskei Balázs

Karácsony az utolsó napokra felpörgette a kampányt, amit teljesen MSZP-telenített. A szavazók egy jelentős része nem az MSZP-P-re, hanem Karácsony Gergelyre szavazott. A DK szavazói pedig nem követték a vezér iránymutatását.

Az ősszel teljesen függetlenül induló egykori LMP- és Jobbik-jelölt szerint ezt a választást is a NER nyerte, és mivel nem tud választani Karácsony Gergely és Tarlós István között, el kell indulnia a polgármesterségért.
Karácsony Gergely magabiztosan, 49 százalékkal megnyerte a budapesti előválasztást. Kálmán Olga el se ment az eredményhirdetésre.
Közjogilag az előválasztás nem számít választásnak, szóval a választásokra érvényes törvényi garanciák sem érvényesülnek. Lehet erre mondani, hogy a rendes választáson meg „jaj, dúl az orbáni diktatúra”, de az előválasztáson ettől még miben bízzunk? Az ellenzéki pártok gentlemen's agreementjében? És hol vannak hozzá a gentlemanek?
Miért tartották fontosnak, hogy részt vegyenek az előválasztáson? Elhiszik-e az ellenzéki pártoknak, hogy ígéretükhöz híven valóban visszaléptetik a jelöltjeiket a győztes javára? Simán leszavaznának-e az előválasztás győztesére, bárki lesz az? Erről kérdeztük a budapesti előválasztáson szavazókat a Móricz Zsigmond körtéren. Videó.

Ésik Sándor

Ősszel olyan hangadókat lehet választani, akik elkezdik a parasztok érdekeit képviselni ott, ahol a mindenhonnan az utolsó dollárt is begyűjteni akaró kormány simán megbénítja a saját belvárosát egy filmforgatás miatt.

összesen: 214 db | 30 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8