+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kedden véget ért egy nagy politikai karrier: Heinz-Christian Strache, az osztrák FPÖ-t majdnem tizenöt éven át vezető politikus végleg kilép a politikából. A politikus minden értelemben megbukott, már pártjának is kínos és nevetséges lett a végére. Ha nem is egy haideri politikai tehetség volt, kicsit azért hiányozni fog. Mert – főleg az FPÖ-ben – soha sem jön valami jobb a régi után. Búcsú egy ottakringi gyerektől, aki nagyra vágyott, és nagyot is bukott.
Négy éve igazságügy-miniszter, és közben résztulajdonosa az ügyvédi irodájának, ami az ő nevével fut, és fel sem merül benne, hogy ebből probléma lehet? Már ez is beszédes! – mondja az Azonnalinak a Trócsányit megbuktató EP-szakbizottság alelnöke. A német zöld Sergey Lagodinsky azt is elmondja, sajnálja-e, hogy Trócsányinak nem kell nyilvánosan számot adnia, mit szól von der Leyen bizottsági elnökségéhez, és miért nem sikeresek a zöldpártok Kelet-Közép-Európában. Interjú.
A PiS-tábor kétharmada menne csak el szavazni, ezzel pedig odalenne a nemzeti-konzervatív pártnak mért fölény.
Ausztrián kívül az összes szomszédos ország focijába öntöttünk állami pénzt. A legnagyobb projektek meglepően sikeresek is eddig, de a magyarországi sport egyelőre semmit nem profitált ebből.
Vasárnap nagyon nyert a választáson az osztrák ÖVP Sebastian Kurz vezetésével, aki így másodszorra ülhet a kancellári székbe. De mit szólnak a hívei, illetve az ÖVP-től jóval jobbra álló FPÖ-szimpatizánsok ahhoz a liberális körökben gyakran emlegetett hasonlathoz, hogy Kurz lenne az új Orbán? Megkérdeztük őket! Videó.
Havi harminc gramm fű árának kilencven százalékát állja a cseh állami biztosító.
A bécsi közvélemény Sebastian Kurz óriási győzelmét követően konzervatív-zöld kormányra számít, amiben talán még a liberális Neos is szerepet kaphat. Mi várható egy ilyen kormánytól? Mi lesz most az FPÖ-vel? És mitől függ, hogy államférfi-e Kurz? Végigolvastuk a legfontosabb osztrák napilapok vezércikkeit!
Az ÖVP 37 százalékkal megnyerte az osztrák választást, eddigi koalíciós partnere, az FPÖ nagyot veszített, és 16 százalékra esett. A 14 százalékot kaszáló Zöldekkel is meglehet a többsége Kurzéknak. Az Azonnalin percről percre követjük a fejleményeket, és a helyszínről jelentkezünk a pártok választási bulijairól!

Techet Péter

Ezt a cikket még augusztus végén kezdtem írni, az lett volna a címe: Miért szavaznék Kurzra? Talán érdekesek a szempontjaim most is, bár hozzáteszem: már nem szavaznék Kurzra. Mivel baloldali kormány úgysem alakulhat, Kurz meg úgyis újra kancellár lesz, most a tét az, hogy az osztrák politikát meghatározó korrupciót a leghatékonyabban és legszellemesebben feltáró és ostorzó Peter Pilz pártja bejusson.

Bécs módos külvárosában, egy patinás borozóban tartotta a vasárnapi választás előtti utolsó kampányeseményét Sebastian Kurz, aki júniusig volt Ausztria kancellárja, és a választás után jó eséllyel megint az lesz. A beszédre másfél perc jutott, a fotózkodásra egy óra. Viszont hogy mit akar Kurz, azt ha a rajongóinak nem is, az Azonnalinak elmondta.
Vasárnap választ Ausztria, Bécset ennek megfelelően el is lepték a választási plakátok. Meglepetésre csak a Zöldek tematizálják a Kurz-kormány bukását előidéző ibizai videót. Az FPÖ óriási mutatványt vitt véghez a kampányban: úgy határolódott el Strachétól, hogy közben azért számít a rajongótáborára. Plakátkörkép!
Ismét nemet mondott a zágrábi belügy a tengerpárti városnak, ahová még mindig nem térhet vissza hivatalos zászlóként a magyar időkben használt trikolór.
A filmrendező Dario Juričan úgy csinált magának hírverést, hogy megváltoztatta nevét a jelenlegi zágrábi polgármester nevére.
A cseh miniszterelnök pártjából érkezik az új jogállamiságért felelős EU-biztos is. Hogy mi várható tőle, arról is beszélt Babiš a Die Weltnek.
Van egy állami szervezet, amelynek az a dolga, hogy az ország jó hírét vigye a világban. Amerikában ezt úgy sikerült véghezvinni, hogy dollármilliókért megbíztak egy washingtoni PR céget, amely aztán nem csinált jóformán semmit. A cég illetékes, elég szépen megfizetett alkalmazottja pedig egy Amerikában élő, a kormánypárthoz közeli történész húga. Nem, a sztori kivételesen nem magyar, hanem lengyel.
Semmit sem szabad túlbecsülnünk, csak a klíma miatt ne legyünk vegák és nyugodtan vállaljunk gyereket is – mondta a cseh kormányfő.
Ha valaki azt mondja, hogy a magyar egészségügy jelenlegi állapotával semmi gond nincs, az vagy magánkórházba jár, vagy makkegészséges, vagy nagyon el van varázsolva. Szakemberhiány van, a meglévő állomány fáradt, túlterhelt, a bérek színvonalon aluliak, olykor nincs szappan, gyógyszer vagy éppen vér, hosszú órákat kell várakozni, és hálapénzezünk a rendes ellátásért. Kárpátaljáról viszont mentőt fizetnek a magyarok a határig, hogy eljussanak ebbe a magyar egészségügybe. Mutatjuk, miért.
Ivan Konyev Prága felszabadítása után mellékesen levert egy magyar szabadságharcot, és a prágai tavasz lenyomásában is segített, épp ezért nem túl népszerű a városlakók körében.
A varsóiak meg vannak győződve, hogy Krakkóban a múltban ragadt, lusta értelmiségiek vannak, a krakkóiak szerint az affektáló varsóiakat csak a pénz érdekli. Elmeséljük nektek, milyen valójában Varsó.
Aleksander Baron az egyik legismertebb fiatal lengyel szakács. Azzal lett híres, hogy a lengyel kulináris múltból inspirálódva készít kísérletező fogásokat. Most épp egy kolbászozót visz Varsóban, ahol az Azonnalinak elmondta, miért rajong a savanyúságokért, mi a titka a jó vodkának, milyen fogást készített a magyar testvéreknek, és milyen magyar ételt főzne meg legközelebb. Interjú.
A polgármester felvetette a Prágát felszabadító Konyev marsall szobrának eltávolítását, napokon belül jött a nácizás az ingerült orosz féltől.
Bár szeretünk hangosan nevetni a kormány csillogó, de tök üres új stadionjain, az egész közép-európai régió küszködik az egyre kevesebb érdeklődővel. Mutatunk számokat, és elmondjuk, miért tűnik lehetetlennek a helyzet.
Franz Fischler az Osztrák Néppárt (ÖVP) színeiben töltötte be egykoron a mezőgazdasági európai biztosi posztot. A politikus jelenleg az alpbachi Európai Fórum vezetője. A minden év augusztusában nemzetközivé váló kis tiroli faluban beszélgettünk vele az osztrák választásokról, Orbán néppárti tagságáról és arról, miként lehetne jobban ellenőrizni az európai uniós pénzek felhasználását.
Jönnek a kétnyelvű táblák a nemzetközi MÁV-vonatokon, de nem lesz minden magyarul is kiírva. De hol húzza meg a határt a vasúttársaság? Megkérdeztük.
Věra Jourová az új Európai Bizottságban a jogállamisági mechanizmusért, a demokrácia védelméért és a dezinformációval kapcsolatos kérdésekért felelhet majd.
Évek óta nyomoztak egy ötvenmillió koronás csalási ügyben Andrej Babiš ellen, most az ügyész hirtelen ejtette az ügyet.
Peter Pellegrini szerint Fico javaslatánál azért vannak fontosabb problémák is Szlovákiában.
Az, hogy egy egykori posztkommunista országrészben a helyi Fidesz a szavazatok kicsit több, mint negyedét elhozza, egy nyugatnémet városból és pláne szerkesztőségből nézve felettébb aggasztónak tűnhet – Magyarországról viszont csak annak bizonyítéka, hogy nem történelmi szükségszerűség az autoriter leágazás.
Dunaszerdahely jelenleg a magyar futball egyetlen igazán sikeres vállalkozása, hiszen ott már rájöttek: ha a foci nem éri el a legjobbak szintjét, legalább a közösségi élmény legyen felejthetetlen.
Akárhányszor próbálkoztak sörfőzéssel a mai cseh-osztrák határ melletti Znojmóban, végül mindig a városnak kellett megmentenie a főzdéket. A város ugyanis a morvaországi bortermelés egyik központja, ami bár mindent tud, amire egy turistának szüksége van, egyelőre kifejezetten felfedezetlennek tűnik. Itt az Azonnali titkos útitippje!

összesen: 398 db | 30 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11