Völner Pál
Mindössze nyolc percig tartott a bizottsági ülés, ahol arról döntöttek, kapjon-e Völner Pál 3,9 millió forintot
Mindössze nyolc percig tartott a bizottsági ülés, ahol arról döntöttek, kapjon-e Völner Pál 3,9 millió forintot

Tóth Bertalan és Varga László MSZP-s politikusok még tavaly decemberben nyújtottak be egy határozatot, miszerint a korrupcióbotrányba keveredett politikusok végkielégítését függesszék fel. Az Igazságügyi Bizottság döntött: nem szavaznak erről.

A golyóálló mellényben oviba látogató Orbán Viktor – búcsúzik a parlament
A golyóálló mellényben oviba látogató Orbán Viktor – búcsúzik a parlament

A miniszterelnök hiányában, de erős napirend előtti vitával nyitotta a parlament a ciklus utolsó előtti ülését.

Meglepetés, ott lesz-e Völner Pál tavasszal a parlamentben
Meglepetés, ott lesz-e Völner Pál tavasszal a parlamentben

Büntetőeljárás alatt álló képviselők szavazatával lehet köztársasági elnök Novák Katalin.

Hogyan szavaznak majd a bizonytalanok április 3-án?
Hogyan szavaznak majd a bizonytalanok április 3-án?

Akár tömeges egy irányba húzás is megfigyelhető lesz majd azon tíz százaléknyi szavazótáboron belül, akik megszólíthatóak még – mondta az Azonnalinak Böcskei Balázs. Az IDEA Intézet vezetőjével a bizonytalan szavazókról, negatív kampányról, a politikai botrányokra épülő kampányról beszélgettünk.

Kósa András
Mészáros Lőrinc unokáiról

A kijárók országában szépen lassan kialakul egy réteg, akiknek már kijárni sem kell, hiszen születésük jogán jut nekik a kiváltság, hogy ne vonatkozzanak rájuk a szabályok.

Aradi Péter
Ha Schadl beérte volna a nínós kocsival, most nincs ez a baj

Az lehet, hogy a NER-elit fényűző élete roppant csalogató, de azt sem adják ám ingyen. Nagyon nem.

Rogán Antal és a kabinetfőnöke azonnali lemondását követelte az ellenzék a Karmelita Kolostornál
Rogán Antal és a kabinetfőnöke azonnali lemondását követelte az ellenzék a Karmelita Kolostornál

A sajtótájékoztató végén pedig kiragasztották a kinyomtatott nyilt levelüket a mobilkerítésre.

Kerestük a Pázmányt és a megyéspüspököt is, indítanak-e vizsgálatot, mert a gyanú szerint Schadl lezsírozott néhány vizsgát náluk
Kerestük a Pázmányt és a megyéspüspököt is, indítanak-e vizsgálatot, mert a gyanú szerint Schadl lezsírozott néhány vizsgát náluk

A gyanú szerint Schadl György, a végrehajtói kar elnöke remek kapcsolatot ápolt az egyetemmel, és azt is el tudta intézni, hogy valakit átengedjenek egy vizsgán.

Kilenc közéleti pofára esés, ami emlékezetessé teszi 2021-et
Kilenc közéleti pofára esés, ami emlékezetessé teszi 2021-et

Ha a közéletet szórakozásként fogjuk fel, a legszebb pillanatokat kétségkívül a közéleti szereplők látványos pofára esései szolgáltatják. 2021 emlékezetes pillanatai között vannak nagyon vicces, de jelentéktelen taknyolások, és vannak olyanok is, amik politikusok pályáját siklatták ki.

Lehallgatás, előválasztás, korrupciós botrány – ez történt Magyarországon 2021-ben
Lehallgatás, előválasztás, korrupciós botrány – ez történt Magyarországon 2021-ben

A 2022-es parlamenti választást megelőző évben már szinte kampány üzemmódra váltott a politika, de komoly botrányok is voltak az év során. Visszatekintés 2021-re.

1 2 3