vita
Érdemi csörte alakult ki a Józsefváros-Ferencváros képviselőjelölti vitán
Érdemi csörte alakult ki a Józsefváros-Ferencváros képviselőjelölti vitán

Sok kérdésben ütközött a négy ellenzéki képviselőjelölt a budapesti 6-os választókerület vitáján: Csordás Anett például Jámbor Andrást kérte számon Tóth Csaba és az MSZP miatt. Azért kettejük álláspontja a legtöbb kérdésben baloldali volt, míg a DK-s Manhalter Dániel és a jobbikos Demeter Márta sokszor beszélt „rendpárti” politizálásról.

Ezekkel a feltételekkel menne el a Zugló TV-be vitázni Hadházy Ákos
Ezekkel a feltételekkel menne el a Zugló TV-be vitázni Hadházy Ákos

Igaz, a kerületi televízió még egyáltalán nem reagált az előválasztáson a kerületben induló jelölt megkeresésére, így nem tudni, hogy lesz-e végül vita Tóth Csaba és Hadházy Ákos között pénteken.

Berze Márton
Politikát láttam (és hozzá tudnék szokni)

Ha nem is vitát, végre politikát láttam vasárnap este az ATV-n, olyan formában, hogy az az Elbától nyugatra is belefért volna a televízióba.

Petróczi Rafael
Az újságírás szégyene, ami vasárnap este miniszterelnök-jelölti vita címén az ATV-n történt

A politikusok tették, amit tenniük kellett az ATV által szervezett miniszterelnökjelölt-jelöltek közötti vitában: bullshiteltek, kampányszlogeneket és untig ismert programpontokat puffogtattak – míg az ATV és Simon András ahelyett, hogy a munkájukat végezték volna, szemérmetlenül hitet tettek az ellenzéki összefogás mellett.

Tóth Csaba Tibor
Az emberi egyetemesség nem igazolhatja azt, ami 2001 óta Afganisztánban történt

Azok is humanista, felvilágosult eszméket dédelgettek, akik húsz éve Afganisztánt, és tizennyolc éve Irakot megszállták, és átalakítani igyekeztek. Csakhogy TGM erről cikkében nem szólt.

Három előválasztási vita lesz a miniszterelnök-jelöltek között
Három előválasztási vita lesz a miniszterelnök-jelöltek között

Közülük kettő az első forduló előtt és közben, egyet meg a másodikban fognak megrendezni – kettőt az RTL-en fognak lebonyolítani, egyet az ATV-n. Úgy tűnik viszont, hogy a Partizán végül nem fog miniszterelnök-jelölti vitát rendezni, hiába tartana egyébként kettőt is.

Két miniszterelnök-jelölti vitát is rendeznének Gulyás Mártonék az előválasztáson
Két miniszterelnök-jelölti vitát is rendeznének Gulyás Mártonék az előválasztáson

Ezenkívül legalább harminckét egyéni választókerületi vitát is megrendezne a Gulyás által vezetett Partizán.

Tóth Csaba Tibor
Te vagy a hülye, ha nem tudsz másik bolygóra költözni!

Az, hogy a klímaváltozás idáig jutott, az emberi civilizáció kudarca, amit a rendszerkritikus zöld baloldal elismer, a jobboldal viszont csak kifogásokat keres rá, érthető okokból.

Tarnay Kristóf Ábel
Az emojik a magyar közélethez túl szofisztikáltak

Azt jobban szimbolizálja a lájk és a diszlájk gomb, a másik a gonosz, a mieink nyerjenek bármi áron, különben jön az armageddon. És ugyanez odaát.

Virág Sára
Miért nem tudnak vitatkozni a liberálisok?

A konstans nácizó liberálisok és a valódi nácik között valójában nincs is akkora különbség. Sőt, míg az egyik oldal nyíltan deklarálja a demagógiáját, a másik az elfogadás és a diverzitás címszavai alatt üldöz mindent és mindenkit, aki nem ért vele egyet.

1 2 3 4