uniós források
Nem elég Brüsszelnek a kormány négy engedménye, a közoktatásban is nagy változásokat akar
Nem elég Brüsszelnek a kormány négy engedménye, a közoktatásban is nagy változásokat akar

Deszegregációs lépések az általános iskolákban és jelentős pedagógus béremelés – ezek az Európai Bizottság legfőbb elvárásai a magyar kormánnyal szemben, hogy megállapodhassanak az uniós forrásokról – tudta meg az Azonnali. A kormányinfón csütörtökön bejelentett négy engedményt pedig már hónapokkal ezelőtt vállalta titokban a kormány. Az idő azonban nagyon vészesen fogy, ráadásul Orbán Viktor nagyon mellényúlt azzal, hogy utolsó tagállamként nem tudott még megegyezni.

Kormányhatározat van róla, már utaznunk kellene Navracsics Tibor álmán, a balatoni körvasúton
Kormányhatározat van róla, már utaznunk kellene Navracsics Tibor álmán, a balatoni körvasúton

Szeretné körbevonatozhatóvá tenni a Balatont – mondta Navracsics Tibor a Magyar Nemzetnek. 2016-ban a kormány egyszer már határozott erről, de a fejlesztés – sok mással együtt – azóta sem valósult meg. Az elektromos katamaránokat is 2022-re ígérték a tóra, egyelőre ezekből sem látni egyet sem.

A kormányközeli zöldbárók miatt veszíthet rengeteg pénzt Magyarország
A kormányközeli zöldbárók miatt veszíthet rengeteg pénzt Magyarország

Az Európai Bizottság számos konkrét ügy miatt indította el Magyarországgal szemben a jogállami eljárást, ezek egyike a kormányközeli szereplőkhöz jutó rengeteg agrártámogatás – mondta egy magas rangú bizottsági tisztviselő.

Orbán Viktor egyik kulcsembere a kormányban most is aktív és szinte biztosan marad a helyén
Orbán Viktor egyik kulcsembere a kormányban most is aktív és szinte biztosan marad a helyén

Ágostházy Szabolcs hétfőn utazik legközelebb Brüsszelbe, hogy az Európai Bizottsággal tárgyaljon az uniós helyreállítási alap pénzeiről – értesült kormányzati forrásból az Azonnali.

Nyárig biztosan nem jön uniós pénz és ezt két hete a kormánynak is megmondták
Nyárig biztosan nem jön uniós pénz és ezt két hete a kormánynak is megmondták

Orbán Viktor múlt héten kért levélben pénzt Brüsszelből, miközben már tudta hogy erre még hónapokig várnia kell – értesült az Azonnali.hu.

Elfogadta az Európai Parlament a Cseh-jelentést
Elfogadta az Európai Parlament a Cseh-jelentést

Ha minden jól megy, előbb-utóbb a városok is pályázhatnak uniós forrásokra. Karácsony Gergely is fellélegzett.

Az Európai Bizottság visszadobhatja a magyar kormány koronavírus-helyreállítási tervét
Az Európai Bizottság visszadobhatja a magyar kormány koronavírus-helyreállítási tervét

A Politico szerint a hivatalos indoklás az, hogy a magyar tervben nem elég jók a korrupcióellenes intézkedések.

Renczes Ágoston
Orbán Viktor nagyon benézett valamit az uniós pénzek kapcsán. Nem ő az egyetlen

A miniszterelnök újra a multik által kivitt profithoz mérte az uniós forrásokat. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy egy kiló alma átlátszóbb, mint egy folyóméter kolbász.

Az agrárszektor is jól jár a gyenge forinttal
Az agrárszektor is jól jár a gyenge forinttal

Minél gyengébb a magyar fizetőeszköz, annál nagyobbak forintra átváltva az euróban utalt uniós támogatások.