Tudorel Toader
A háttérbe szorított Sógor Csaba piszkálgatni kezdte az RMDSZ-t
A háttérbe szorított Sógor Csaba piszkálgatni kezdte az RMDSZ-t

Az erdélyi párt EP-listáján nem befutó helyre került EP-képviselő úgy véli, hogy túl nemzeti volt, és ezzel szembement a RMDSZ irányával, ezért került háttérbe. Közben az RMDSZ nem fogja támogatni az újabb kormányátalakítást, egyrészt, mert fölösleges, másrészt, mert lehetséges, hogy a szocdemek népszerűségének zuhanása kihathat a magyar párt EP-választási eredményeire is. Sógor szerint az RMDSZ eleve közösen kormányoz a PSD-vel.

A román igazságügyi miniszternek mennie kell, mert nem sikerült megmenteni Dragneát
A román igazságügyi miniszternek mennie kell, mert nem sikerült megmenteni Dragneát

Most már nagyon-nagyon sok miniszter távozott Romániában két és fél év alatt. Most is megy három. Kettő Brüsszelbe, a harmadik meg azért, mert nem tudta a román igazságügyet a szocdem pártelnök érdekeire szabni.

Román trollok ostromolják Frans Timmermans Facebook-oldalát
Román trollok ostromolják Frans Timmermans Facebook-oldalát

Azt mondják, ne avatkozzon be a román belügyekbe. Közben más románok meg azt kérik, hogy igenis avatkozzon bele.

A korrupcióellenesség román hősnője szeretne az Európai Ügyészség vezetője lenni?
A korrupcióellenesség román hősnője szeretne az Európai Ügyészség vezetője lenni?

Luxembourgban folytatná a volt DNA-vezér, akinek hivatali idejében nagyon sok korrupt politikus került rácsok mögé, írja a román sajtó.

Bekeményítene a román korrupcióellenes ügyészség leendő vezetője
Bekeményítene a román korrupcióellenes ügyészség leendő vezetője

Adina Florea a hivatali visszaélések helyett az összetett és bonyolult korrupciós ügyekre koncentrálna, ha Klaus Johannis államfő kinevezné őt a román korrupcióellenes ügyészség élére.

Vége a román korrupcióellenes ügyészségnek?
Vége a román korrupcióellenes ügyészségnek?

Egy hónapig várt Klaus Johannis, Románia elnöke, mire az alkotmánybíróság döntésének engedelmeskedve menesztette a korrupcióellenes ügyészség, a DNA vezetőjét. Vége ezzel a szervezetnek? Az Azonnali Illyés Gergelyt, Romániában élő politológust kérdezte arról, mi jöhet ezután.