TizenX
Nincs rosszabb a megélhetési politikusoknál
Nincs rosszabb a megélhetési politikusoknál

A magyar fiatalok híresen apolitikusak. Az EFOTT-on pártaktivistákat kérdeztünk, ők mégis, hogyan találták meg a politikát, vagy hogyan találta meg a politika őket, hol romlik el ez az egész, már ha egyáltalán elromlik, és hogy terveznek-e politikai karriert.

A Jobbik frakciójához csatlakozott a Momentum-ifik volt elnöke, nekünk azt is elmondta, miért
A Jobbik frakciójához csatlakozott a Momentum-ifik volt elnöke, nekünk azt is elmondta, miért

Nagy Károly XVIII. kerületi önkormányzati képviselő március 31-én hagyta ott a pártot, most azt mondja, a helyi, jobbikos Makai Tibor képviselővel értik meg egymást a legjobban az önkormányzati politikában. Előválasztási indulást ugyanakkor egyáltalán nem tervez továbbra sem.

Nem vagyok Nagy Blanka 2.0 – mondja a Momentumból frissen kilépő Nagy Károly
Nem vagyok Nagy Blanka 2.0 – mondja a Momentumból frissen kilépő Nagy Károly

Nagy Blankával ellentétben Nagy Károly nem személyi konfliktusok miatt, de távozik a Momentum Mozgalomból. A kilépése miatt megkönnyebbültnek érzi magát, a DK-s Szaniszló Sándor vezette XVIII. kerületben pedig függetlenként folytatja képviselői munkáját.

Gődény György szerint a Momentum ifitagozata ráküldi a gyámügyet, az elnökük semmit nem tud erről
Gődény György szerint a Momentum ifitagozata ráküldi a gyámügyet, az elnökük semmit nem tud erről

A TizenX egy tagja Gődény György szerint ráhívta a gyámügyet, hogy vegyék el tőle a gyerekeit a „vírustagagadó magatartása” miatt, amivel veszélyezteti őket. A TizenX elnöke szerint ők nem foglalkoznak „Gődény munkásságával”.

Bár szorosan, de leváltották a momentumos ifiszervezet elnökét
Bár szorosan, de leváltották a momentumos ifiszervezet elnökét

Nagy Károly 5 százalékponton belüli eredménnyel kapott ki a TizenX-ben, az Azonnali pedig megkereste a leköszönő elnököt, hogy kommentálja az eredményt.

Kokainkormány – festette fel Orbán irodája elé a Momentum
Kokainkormány – festette fel Orbán irodája elé a Momentum

Állításuk szerint Borkai EU-s pénzeket költött „prostituáltakra, kokainra és luxusutazásra”, habár egyelőre erre semmilyen bizonyíték nincsen.

Egy fesztiválon nincs helye a politikának? Ifipolitikusokat kérdeztünk az EFOTT-on
Egy fesztiválon nincs helye a politikának? Ifipolitikusokat kérdeztünk az EFOTT-on

Mit szólnak a VOLT-on bejátszott harminc évvel ezelőtti Orbán-beszédhez az EFOTT-ra kitelepült ifipolitikusok? És ha egy fesztiválon nincs helye a politikának, akkor ők mit keresnek ott külön standdal? Megkérdeztük. Videó!

Ezt a sok szart mind a pártok sózták rám az EFOTT-on
Ezt a sok szart mind a pártok sózták rám az EFOTT-on

Itt a műanyagmentes július, de ez egyáltalán nem akadályozta meg a pártok ifjúsági szervezeteit, hogy a velencei EFOTT-on fölösleges és kevésbé fölösleges repiajándékok tucatjait pakolják ki a standjaikra. Melyik szirszar a legfölöslegesebb, és mi olyat nyújtanak az ifjú politikusok, amit tényleg lehet is használni akár a fesztiválon, akár otthon? Rangsorolt listánkról kiderül!

Elhívnak még sörözni a volt felcsúti csapattársaim – a Momentum ifipolitikusa az Azonnalinak
Elhívnak még sörözni a volt felcsúti csapattársaim – a Momentum ifipolitikusa az Azonnalinak

Hogyan kerül valaki a Liberálisokhoz, majd onnan a Momentumhoz? Ha az MSZP-vel nem szabad közös listán szerepelni, belefér-e visszalépni a szocialista Kunhalmi Ágnes javára? Lesznek-e jó önkormányzati helyei a Momentumnak, és ha igen, miért? Ezekről is kérdezte az Azonnali Nagy Károlyt, a párt TizenX nevű ifjúsági szervezetének mindössze 21 éves vezetőjét a fiatal politikusokkal készült, Kölyökklub nevű interjúsorozatunk utolsó részében.