terrortámadás
Az oroszok azt állítják, terrortámadást akadályoztak meg
Az oroszok azt állítják, terrortámadást akadályoztak meg

Az Iszlám Állam állítólag arra biztatja a követőit, hogy használják ki az ukrán-orosz háborút, és bosszulják meg a vezetőik halálát.

Balogh Gábor
„Hát, mostantól ebben a világban élünk” – Húsz éve temették maguk alá az ikertornyok a napfény évtizedét

Húsz évvel ezelőtt a Nyugatnak csak válaszai voltak – ma szinte csak kérdései. Húsz évvel ezelőtt a Nyugat pontosan tudta, hogy mi, és meg volt győződve róla, ez a valami jó. Ma alapjaiban kérdőjelezi meg önmagát.

Bezáratták Ausztriában a bécsi merénylő által is látogatott mecsetet
Bezáratták Ausztriában a bécsi merénylő által is látogatott mecsetet

Az osztrák belügyminiszter egy mecset és egy iszlám vallási szervezet bezárását rendelte el a hétfői merénylet után. A problémára, hogy egyes mecsetekben radikális tanok vagy külföldi érdekek jelennek meg, már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet az osztrák Zöldek egyik korábbi politikusa.

Így verte át az igazságszolgáltatást a bécsi albán terrorista
Így verte át az igazságszolgáltatást a bécsi albán terrorista

Korábban az ISIS-hoz akart csatlakozni a Bécsben született albán elkövető, le is csukták, majd feltételes szabadságra bocsátása alatt félrevezette a pártfogó felügyelőjét.

Pár lépésre a bécsi terrortámadástól egy komplett szerkesztőség bújt el, lekapcsolva a villanyt
Pár lépésre a bécsi terrortámadástól egy komplett szerkesztőség bújt el, lekapcsolva a villanyt

A Falter újságírói épp cigit venni mentek le, mikor a lövöldözés kezdődött. A főszerkesztő hírlevélben írta le, mit élt át a szerkesztőség hétfő este, és mit mondott neki telefonon a belügyminiszter.

Terror Bécsben: a megölt terrorista az Iszlám Állam szimpatizánsa volt
Terror Bécsben: a megölt terrorista az Iszlám Állam szimpatizánsa volt

Nem a zsinagógára, hanem Bécs Bermuda-háromszögének belvárosi szórakozóhelyein a lockdown előtti utolsó szabad estén bulizókra támadtak. Több támadót még a támadás éjszakáján elfogtak, több halott, számos sérült.

Ír-e majd valaki olyan jó könyvet a koronavírusról, mint amilyet 9/11-ről sikerült?
Ír-e majd valaki olyan jó könyvet a koronavírusról, mint amilyet 9/11-ről sikerült?

2001. szeptember 11-e a 21. század valódi nyitánya volt, a kollektív traumát mégsem tudta feldolgozni az amerikai populáris kultúra. Definitív film vagy sorozat helyett azonban itt van Garrett M. Graff könyve, ami teljes egészében bemutatja nekünk az USA-t ért támadást.

A christchurchi terror miatt szigorítja a Facebook az élő videózás szabályait
A christchurchi terror miatt szigorítja a Facebook az élő videózás szabályait

Sem az első felhasználók, sem az oldal szabályait korábban már komolyabban megsértők nem férhetnek majd hozzá a Facebook Live-hoz, így akadályozná meg a cég, hogy valaki még egyszer terrortámadást élőben közvetítsen.

Ki mondta: Orbán Viktor, vagy a christchurchi terrorista? Kvíz!
Ki mondta: Orbán Viktor, vagy a christchurchi terrorista? Kvíz!

A termékenységi ráta növelése, a bevándorlás megállítása és Európa felébresztése: nem csak a magyar kormány programját jellemzik ezek a szlogenek, hanem az új-zélandi Christchurch mecseteiben gyilkoló szélsőjobboldali terrorista gondolatait is. De ki mit mondott pontosan? Kvíz!

1 2