távoktatás
Szlovákiában nem lesz több iskolabezárás akkor sem, ha jön a következő hullám
Szlovákiában nem lesz több iskolabezárás akkor sem, ha jön a következő hullám

Az oktatásügyi minisztérium arra számít, hogy a delta variáns lavinaszerűen gázol majd át az iskolákon, de csak azoknak az osztályoknak kell majd távoktatásra áttérniük, amelyekben valaki megfertőződik.

Visszamennek-e a tanárok és diákok az általános iskolákba április 19-én?
Visszamennek-e a tanárok és diákok az általános iskolákba április 19-én?

Orbán Viktor félmunkát végzett, amikor csak a középiskolák májusi zárvatartásáról döntött – mondják általános iskolai tanárok és általános iskolába járó gyerekek szülei. Vannak azonban jogi útjai annak, hogy otthon lehessen maradni az április 19-i nyitás után is – a szülőknek lejt a pálya, hiszen az iskoláknak is érdekük, hogy minél kevesebb gyerek térjen vissza az intézményekbe, a tanárok azonban az otthon maradás anyagi vonzatától félnek inkább, mint a vírustól.

Orbán Viktor: A bölcsődék egyelőre nyitva maradnak, a járványkezelésbe kötelezően bevonhatják a magánegészségügyben dolgozókat is
Orbán Viktor: A bölcsődék egyelőre nyitva maradnak, a járványkezelésbe kötelezően bevonhatják a magánegészségügyben dolgozókat is

Nem kizárt, hogy később a bölcsődéket is bezárják, de egyelőre ezt nem látják indokoltnak. A harmadik hullám főleg a kórházban ápoltak számában látszik majd meg, a védekezésbe a magánegészségügy dolgozóit is kötelezően bevonhatják. Ezekről beszélt Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádiós interjújában.

Az eddigi legdurvább lezárást jelentette be a kormány: bezárnak az iskolák és az üzletek is
Az eddigi legdurvább lezárást jelentette be a kormány: bezárnak az iskolák és az üzletek is

Március 8-tól két hétre bezár majdnem minden üzlet, április 7-ig az iskolák is, és szabadtéren mindenhol kötelező lesz a maszkhasználat. További szigorítások is jöhetnek.

Gyenge Dániel
Nem fair érettségit tartani úgy, mintha a távoktatás meg sem történt volna

Kiemelten fontos lenne a tananyag elsajátításához a tanárok személyes mentorálása és segítsége. Az, amit előttünk minden évfolyam megkapott, és remélhetőleg az utánunk következők is megkapnak majd.

Radácsy László
A Google és a Microsoft a magyar oktatás megmentői, nem pedig ellenségek

Nem a nagy techcégek jelentenek kockázatot a magyar nemzetgazdaságra, hanem a Deutsch Tamás-féle Digitális Oktatási Stratégiára költött közpénz.

Milyen tanárnak lenni a koronavírus idején?
Milyen tanárnak lenni a koronavírus idején?

Az elmúlt három hónap igen mozgalmas volt: megjelentek az iskolaőrök, bevezették az új NAT-ot, a felső-, majd később a középfokú oktatásban tanulókat távoktatásra küldték, úgy volt, hogy hülyeség a tanárokat tesztelni, aztán mégis hozzáláttak, és közben jöttek a Béres-cseppek. Arról, hogy az iskolai tanulás mennyire maradt hatékony, az eddigi lemaradásokkal mi lesz, és magukat a gyerekeket hogyan érintette ez az egész, kevés szó esik.

Legalább karácsonyig kihúzhatták volna – pedagógusok az Azonnalinak arról, hogy a kormány nem teszteli őket tovább
Legalább karácsonyig kihúzhatták volna – pedagógusok az Azonnalinak arról, hogy a kormány nem teszteli őket tovább

A rendszeres koronavírus-tesztelés lehetősége biztonságérzetet adott a pedagógusoknak, akik nem értik, mire volt jó két hétig tesztelni őket, aztán abbahagyni az egészet. Előrehozzák a téli szünetet? Mindenhol átállnak a távoktatásra? Mire volt jó így a tanárok tesztelése? Megannyi rejtély, megpróbáltunk utánajárni.

Idén már másodszor lakoltatnak ki egyik napról a másikra
Idén már másodszor lakoltatnak ki egyik napról a másikra

A keddi kormányrendelet nyomán többezer kollégista kényszerült kiköltözésre a héten. Megmutatjuk, hogyan zajlott a költözködés, és hogy élték meg ezt a kollégisták.

„Megöli a közösségi életet az online” – diákok a távoktatás visszavezetéséről
„Megöli a közösségi életet az online” – diákok a távoktatás visszavezetéséről

Orbán Viktor hétfőn délelőtt bejelentette, hogy a középiskoláknak és a felsőoktatási intézményeknek szerdától ismét át kell állniuk távoktatásra. A rendes tanítás utolsó napján egyetemistákat és középiskolásokat kérdeztünk, hogyan érinti őket, hogy idén már másodszorra kell elbúcsúzniuk hirtelen az iskolapadtól. Videó.

1 2 3