Tádzsikisztán
Putyin először hagyta el Oroszországot az ukrajnai invázió kezdete óta
Putyin először hagyta el Oroszországot az ukrajnai invázió kezdete óta

Az utolsó hivatalos útja februárban volt. A tervek szerint szerdán még egy csúcstalálkozón is részt vesz az orosz elnök.

Mit gondolnak Oroszország háborújáról legszorosabb partnerei?
Mit gondolnak Oroszország háborújáról legszorosabb partnerei?

Moszkva számára rendkívül érzékeny terület a Kaukázus és Közép-Ázsia. Nem csoda, hogy már a Szovjetunió felbomlása után inkább kevesebb, mint több sikerrel, de folyamatosan próbált a Kreml valamilyen együttműködést tető alá hozni. Harminc év alatt a legközelebb a Kollektív Biztonsági Szerződés (KBSZSZ) tag Belarusz, Örményország, Kazahsztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán került Oroszországhoz, ezért érdemes megnézni, milyen az ukrajnai invázió megítélése a kvázi „szövetségeseknél”.

Iszlám Állam-terroristák lázadtak egy tádzsik börtönben, több mint harminc halott
Iszlám Állam-terroristák lázadtak egy tádzsik börtönben, több mint harminc halott

A közép-ázsiai országban máig nagy gondot jelent, mit kezdjenek a terrorszervezethez csatlakozott állampolgáraikkal.

Különgépet küldenek Irakba a dzsihadisták gyerekeiért a tádzsikok
Különgépet küldenek Irakba a dzsihadisták gyerekeiért a tádzsikok

Az Iszlám Államhoz csatlakozott nők gyermekei tucatjával raboskodnak anyjaik mellett.