Szíria
Ha a koronavírus megjelenne Szíriában, rögtön elmenekülne onnan
Ha a koronavírus megjelenne Szíriában, rögtön elmenekülne onnan

A mai Szíriának talán épp az a narratívája, hogy nincs narratívája: az emberek élnek is, meg nem is, a városok működnek is, meg nem is, a gazdaság újraindult, meg nem is. Szalai Máté nemrég a szíriai rezsim által ellenőrzött városokban járt, és megírta az Azonnalinak, mi mindent látott.

Az Iszlám Állam üdvözli Szulejmáni megölését, de miért?
Az Iszlám Állam üdvözli Szulejmáni megölését, de miért?

Örvendeznek a dzsihadisták, és jó okuk van rá: Szulejmánival egyik legkomolyabb ellenfelüket veszítették el, és amíg az USA és Irán egymással vannak elfoglalva, az Iszlám Állam levegőhöz jut.

Hegyi Gyula
Törökország és Európa összetartozik, ezt ne felejtsük el, mikor lesajnáljuk őket!

Törökország számára nem magától értetődő a NATO híres kollektív védelme, és az EU-tagság is régóta üres ígéret. Mégis nagy áldozatokat hoznak a nyugati szövetségi rendszerekért.

Macron szerint a NATO agyhalála történik épp
Macron szerint a NATO agyhalála történik épp

A francia elnök szerint át kell gondolni Európa pozícióit, mert az USA már egy olyan üzleti vállalkozásként tekint a NATO-ra, amire Franciaország nem bólintott rá.

Ne mások döntsék el a kurdokról, éljenek-e vagy haljanak!
Ne mások döntsék el a kurdokról, éljenek-e vagy haljanak!

Hogy éli meg Erdoğan aggresszióját a budapesti kurd és török közösség? A török döneresekben dolgozók elmesélték az Azonnalinak, milyen volt üldöztetésben felnőni, és mit szólnak hozzá, hogy új hazájukban Erdoğan szívesen látott vendéggé vált.

A koalíciós partner feje fölött, nemzetközi összefogással stabilizálná Észak-Szíriát Merkel kiszemelt utóda
A koalíciós partner feje fölött, nemzetközi összefogással stabilizálná Észak-Szíriát Merkel kiszemelt utóda

A védelmi miniszterré előlépett AKK nemzetközi biztonsági zónáról szóló javaslata a koalíciós partnert is meglepte: a szocdem külügyminiszter utólag, SMS-ben értesült az ötletről.

Szalai Máté
Európai katonák menthették volna meg a kurd autonómiát, nem a szép szavak

Trump és Pence, de még Putyin és Aszad is több kurd életét mentette meg, mint bármelyik európai állam – nyilván nekik sem ez volt a céljuk, de mivel legalább csináltak valamit ahelyett, hogy csak filozofálgattak volna, sikerült eredményeket elérniük, még ha ezt érdekalapon is tették.

Balázs Borbála
Bezzeg a kurdok, bezzeg a nyugati modell?

Biztos a nyugati modell átvétele az, ha nők (is) tömegesen fegyvert ragadnak? Az mindenesetre biztos, hogy nem a mi támogatásunkkal zajlik népirtás, legfeljebb csak Orbánéval.

Szalai Máté
Török-kurd konfliktus: miért vak Európa?

Adhatunk ki nyilatkozatokat, és elítélhetjük Törökországot, de ez nem változtat semmin. Rozsava bukását, ha megtörténik, nemcsak Trump és Erdoğan okozták, hanem a szíriai kurd vezetők rossz döntései és az európai államok tehetetlensége is.

Kardos Gábor
A mi Elkurdisztánunk

Nehéz szavakat találni arra, hogy magyar állampolgárok vagyunk és a mi támogatásunkkal zajlik épp egy népirtás. Ami egyben az európai alapértékeink elárulása is.

1 2 3 4