Miért hamis a magyarok képe Kolumbiáról? Hol vált pokollá az élet Dél-Amerikában a járvány miatt? Miért lakoltatják ki a venezuelaiakat? Kömlődi Ferenc Kolumbiából jelentkezik, ahol a kijárási tilalom szintet lépett: már csak bizonyos napokon szabad utcára lépni.

Hogyan lesz az idilli nyaralásból rémült menekülés? Cartagenától Budapestig – egy, a kolumbiai határ- és légtérzár bejelentésekor az országban tartózkodó magyar utazó története.

Egybemosódnak a napok, az egyik olyan, mint a másik. Három utcára korlátozódott mozgástérben várom mindig a következőt, közben nézem a tévét, bújom a statisztikákat. Kolumbiában megugrottak a számok, Ecuadorban tarol a kór, mégis a venezuelaiak a legreményvesztettebbek.

A kolumbiai rendőr kérdezte, hogy hova megyek. Mondom neki, hogy a hotelbe, kéri a címet, rendben, aztán megjegyzi: „ugye tud a kijárási tilalomról?” Nem, válaszolom. Látszik rajta, hogy hisz nekem. Ha a jóban osztoztam velük, akkor a rosszban is osztoznom kell az itteniekkel.

Kijárási tilalomra kijárási tilalom, Kolumbia végleg bezárt, Amazóniába sem vezet már út. 235 megbetegedés és két halott. Európába kvázi lehetetlen eljutni, de azért még sokan próbálkoznak. A konzuli szolgálat készséges ugyan, de semmi biztatót nem tudott mondani.

Kömlődi Ferenc a koronavírus miatt a kolumbiai tengerparti Cartagenában ragadt, és onnan tudósítja mostantól az Azonnalit: napról napra romlik a helyzet, üresednek ki az utcák, veszi le a kihalt tánctér előtt a DJ az utolsó lemezt, halkul le, majd végleg el a salsa. Vasárnaptól ki se lehet jutni innen.