szegénység
Félmillió csecsemő életébe került a légszennyezés 2019-ben
Félmillió csecsemő életébe került a légszennyezés 2019-ben

Főleg a szegény körülmények között élő csecsemők vannak veszélyben, de a fejlett országokban is nehéz elmenekülni a probléma elől. Budapestet ezermilliárdos kár érheti a szennyezett levegője miatt.

A romániai magyarok majdnem 10 százaléka roma, derül ki egy új kutatásból
A romániai magyarok majdnem 10 százaléka roma, derül ki egy új kutatásból

A magyar anyanyelvű roma népesség a magyar többségű települések peremén, társadalmi és térbeli szegregátumokban él, rosszabb körülmények között, mint a romániai romák országos átlaga.

150 millió embert sodorhat mélyszegénységbe a koronavírus 2021 végére
150 millió embert sodorhat mélyszegénységbe a koronavírus 2021 végére

Így a világ népességének majdnem tíz százaléka lehet kénytelen megélni kevesebb, mint havi húszezer forintból a Világbank előrejelzése szerint.

Ha nem lenne ez a suli, felakasztanám magam
Ha nem lenne ez a suli, felakasztanám magam

Ellehetetlenülhetnek a hátrányos helyzetű térségekben a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által működtetett oktatási intézmények, amelyek sok gyereknek az egyetlen kiutat jelentik a szegénységből. Videóriport Abaújkérről, ahol a Wesley János Iskola nem csak a gyerekek oktatásával segíti az ott élőket.

Iványi Gáborra haragszik, de a nyomorban élőket bünteti a kormány
Iványi Gáborra haragszik, de a nyomorban élőket bünteti a kormány

Több hátrányos helyzetű térségben az egyetlen kiutat jelentik a nyomorból a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott iskolák, amelyektől most forrásokat von meg a kormány, veszélybe sodorva ezzel a működésüket. Az állami rendszerből szinte biztosan kihullanának a speciális törődést igénylő gyerekek, ugyanakkor a MET-et vezető Iványi Gábor szerint olyan harcot vívnak, amelyben a vereség is elfogadható eredmény.

Miért szavaznak a szegények a Fideszre?
Miért szavaznak a szegények a Fideszre?

Mondjuk azért, mert nem érzik, hogy szegényebbek lennének, mint tavaly, vagy mert Orbán Viktor a migránsokkal adott az underclassnak is egy ellenségképet, akit gyűlölhetnek. A frissen létrehozott 21 Kutatóközpont tanulmánya arra is rávilágít, hogy az ellenzék teljesen fordítva ül a lovon.

Egészen más dolgok aggasztják már a szlovákokat, mint a járvány előtt. És téged?
Egészen más dolgok aggasztják már a szlovákokat, mint a járvány előtt. És téged?

A választás és a koronavírus gyökeresen átformálta az aggodalmakat. És te mitől tartasz a leginkább? Szavazás a cikkben!

Kolumbiában a halászok már jobban tartanak az éhhaláltól, mint a koronavírustól
Kolumbiában a halászok már jobban tartanak az éhhaláltól, mint a koronavírustól

Két évtized szegénységellenes küzdelmét vágta taccsra a karantén Kolumbiában. Egyes helyeken úgymond intelligensen nyitnának, de a nagyvárosokban, így Cartagenában is marad a karantén, ahonnan nézve még az is mindegy, hogy itt az esős évszak. Ráadásul majdnem bevitt két rendőr.

Kolumbiában mond csődöt Donald Trump drogpolitikája
Kolumbiában mond csődöt Donald Trump drogpolitikája

Caliban és Cartagenában romlik a járványhelyzet, a korrupcióellenes polgármester az őt halállal fenyegető korrupt városi tanáccsal viaskodik, miközben kokatermesztő campesinok túljártak a karantént most csak hat nappal meghosszabbító kolumbiai elnök eszén. A koronavírus hátszelén ráadásul más járványok is új erőre kapnak Dél-Amerikában.

Világbank: hatvanmillióan süllyedhetnek mélyszegénységbe a koronavírus miatt
Világbank: hatvanmillióan süllyedhetnek mélyszegénységbe a koronavírus miatt

A szervezet elnöke, David Malpass figyelmeztetett a járvány utáni gazdasági válság veszélyeire. Az elmúlt három év szegénység felszámolásáért tett erőfeszítéseit söpörte el az utóbbi pár hónap.

1 2 3 4