Szabó Tímea
Rogán Antal téged is figyel - Öt fontos mai hír
Rogán Antal téged is figyel - Öt fontos mai hír

Mára is kiolvastuk helyetted az internetet. Van itt túlzottan tájékozott kormánypropaganda, csicskító párbeszédes és egy kevéssé sikeres Erdei Zsolt is!

Fogjátok a kólát és a popcornt, itt az igazságügyi bizottság!
Fogjátok a kólát és a popcornt, itt az igazságügyi bizottság!

„Ne álljunk meg félúton!” – ez volt a nap mondata az igazságügyi bizottság ülésén kedden, ahol a Migration Aid párttá alakulását vetette napirendre a bevándorlás miatt mindig nagyon aggódó Fidesz. Az ellenzékiek szerint viszont itt nem kéne megállni. Ők azzal mennének tovább a kormánypártnál, hogy feloszlatnának minden Soros-ösztöndíjas alapította pártot.

Túlfogyasztás napja: mit tesznek a Földért a pártvezetők?
Túlfogyasztás napja: mit tesznek a Földért a pártvezetők?

Augusztus 1-je az a nap idén, amikor már úgy használjuk a Föld erőforrásait, hogy azt a bolygónk nem képes újratermelni az adott évre vetítve. Mit tennének a pártok, és mit tesznek maguk a politikusok a túlfogyasztás ellen? Van, aki biciklizik, van, aki nem önti a lefolyóba az olajat, és olyan is, aki környezet kímélése érdekében nem akar 40 fokos nyárban 18 fokot csinálni. Ez utóbbi nem is lehetne aktuálisabb.

Kiss Brigi
Balliberálisok: egy szakítás háttere

Frakció nélküli „frakcióvezető” által aláírt titkos dokumentum, újabb hátba szúrások és félretájékoztatás: a Balliberálisok című sorozat újabb részéből kiderül, miért dobta Anett Tímeáékat.

Kiss Brigi
Itt a Balliberálisok, a legjobb politikai szappanopera

Titkos pénzügyi megállapodás, hátbaszúrások, kilépések: a Balliberálisok című politikai szappanopera pénteki epizódja igencsak szórakoztatóra sikeredett. És hol van még a nap vége!

Ha ettől nem bukik meg a Fidesz, semmitől nem fog
Ha ettől nem bukik meg a Fidesz, semmitől nem fog

A Windows Movie Maker ereje csodákra képes a baloldalon! A Vajnai Attila-féle Európai Baloldal nevű mikropárt kezdeményezésére ellenzéki közéleti szereplők szavalták el József Attila Hazám című versét.

Karácsonyt nem kaphatja meg az MSZP a pártja nélkül
Karácsonyt nem kaphatja meg az MSZP a pártja nélkül

Karácsonyt nem kapják meg a szocialisták a pártja nélkül – így kommentálta párbeszédes forrásunk azt a sajtóértesülést, miszerint nem is lesznek párbeszédesek a közös listán. Egyéni kerületet viszont kap a Párbeszéd. Szabó Tímea társelnök Óbudán indulhat: ahelyett a Kiss László helyett, aki 2014-ben MSZP-sként megnyerte a körzetet. Kiss az Azonnalinak azt mondta: szerinte nem ez a legjobb megoldás, de megérti a döntést, amit egyébként hivatalosan nem is közöltek vele.

A fideszesek nagy részét nem vennék fel egyetemre 2020 után
A fideszesek nagy részét nem vennék fel egyetemre 2020 után

Legalább egy középfokú nyelvvizsgát kell letenni ma Magyarországon, hogy diplomát kapjon az ember, 2020-tól pedig már az egyetemre se lehet majd enélkül bekerülni. Az Azonnali megnézte, hogyan állnak a nyelvvizsgákkal a parlamenti képviselők: frakciók szerinti bontásban mutatjuk be, hányan kapnák kézhez ma a diplomájukat az új szabályok szerint.

3 4 5