Sinopharm
Hegyi Gyula
Az ellenzék a keleti vakcinák helyett a gyógyszergyárakat vehetné célba

A kormány és az ellenzék elvitatkozik a keleti vakcinák megítélésében, de a nyugati gyógyszermonopóliumok szent teheneknek számítanak. A magyar társadalom egyik fele egyszerre fogadja el a fideszes állam és a nagytőke zsarnokságát, a másik fele legalább az előzőre nemet mond.

Hogyan használja a világ a vakcinákat diplomáciai fegyverként?
Hogyan használja a világ a vakcinákat diplomáciai fegyverként?

Az Economist Intelligence Unit nemrég közölt egy tanulmányt, miszerint Oroszország és Kína célja a vakcináikkal a geopolitikai érdekeik maximalizálása, és jelenleg ezzel nagyon jól is áll a két ország. De pontosan hogyan lehet a vakcinákat felhasználni geopolitikai fegyverként? Mik az elsődleges céljaik velük? És beszállt-e a nyugat is a vakcinadiplomáciába? Utánajártunk!

Ágoston Dániel
Most akkor full hülye vagyok, amiért kínaival oltattam be magam?

Nyilván nem. Még akkor sem, ha az információs szupersztrádán száguldó hírekből az ember alig tudja kisilabizálni, mégis mi a helyzet. Átverve viszont igenis érezhetem magam, ami a kormány sara, szarul viszont egyáltalán nem vagyok hajlandó érezni magam a vakcinasznobok miatt.

Szombattól Szlovéniába, hétfőtől Bahreinbe is lehet majd utazni magyar védettségi igazolvánnyal
Szombattól Szlovéniába, hétfőtől Bahreinbe is lehet majd utazni magyar védettségi igazolvánnyal

Szijjártó megegyezett velük, bejelentette. Ahogyan Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörtökön fogalmazott, a magyar kormány kétoldalú megállapodásokkal fogja megoldani a határátlépési kérdéseket a járvány alatt és után.

Merkel: Németország és Kína kölcsönösen ismerje el egymás vakcináit
Merkel: Németország és Kína kölcsönösen ismerje el egymás vakcináit

Úgy tűnik, hogy júniusban a Pfizer-oltás megkapja a kínai engedélyt.

Donáth Anna: ne érje megkülönböztetés az Unióban a keleti vakcinával oltottakat
Donáth Anna: ne érje megkülönböztetés az Unióban a keleti vakcinával oltottakat

A Momentum EP-képviselője szerint ha csak az EMA által jóváhagyott oltás mentesít a korlátozások alól, az hátrányosan különbözteti meg azokat a magyarokat, akik a közösségük védelméért aktívan cselekedve elfogadták a keleti vakcinát.

Zsiros Boldizsár
Tényleg hatásosabb a Pfizernél a kínai vakcina?

Elképzelhető, hogy igen. És hiába sugallja ezt a kormánypropaganda, ugyanúgy lehetséges, hogy nem. Az ezt állítólag alátámasztó adatokból azonban nem szabadna a vakcinák hatásosságáról semmilyen messzemenő következtetést levonni.

Online lehet időpontot foglalni az oltásra már regisztáltaknak
Online lehet időpontot foglalni az oltásra már regisztáltaknak

Jövő hétfőtől szerdáig a Sinopharm-vakcinával való oltásra már magunk bejelentkezhetünk, nem kell a háziorvos hívását, mailjét várni.

Götz Máté
Ezért nincs rendben, ha külön fizetnek a háziorvosnak, hogy kínaival oltson

Az orvosnak nem lehet joga arra, hogy a páciense helyett meghatározza azt, hogy az milyen oltást kapjon. Ugyanígy nem fűződhet pénzügyi érdeke ahhoz, hogy a páciensét rábeszélje egy olyan oltásra, amiben az valamilyen okból nem bízik, vagy csak szimplán rossz érzései vannak tőle.

Ugyanolyan fegyverkezési verseny zajlik, mint a hidegháborúban, csak rakéták helyett vakcinákkal
Ugyanolyan fegyverkezési verseny zajlik, mint a hidegháborúban, csak rakéták helyett vakcinákkal

Pfizer, AstraZeneca, SinoVac, legyen bármi: a gyógyszergyárak és az állami szereplők egymás vakcináit szólják le, próbálva aláásni a beléjük vetett bizalmat, a média meg amilyen hülye, ennek be is dől.

1 2 3 4