sárgamellényes mozgalom
Kardos Gábor
A Kapitólium az új Bastille?

Ha 1789-ben lett volna fényképezőgép, a Bastille ostromáról és az ott hívatlanul megjelenő francia népről is alighanem hasonló fotókat lehetett volna készíteni, mint a Kapitóliumban.

Lemondott a francia kormány, de már meg is van az új miniszterelnök
Lemondott a francia kormány, de már meg is van az új miniszterelnök

Macron veszélyes játékot játszik, hiszen eddigi miniszterelnöke jóval népszerűbb volt, mint ő maga. De a friss kormánnyal megpróbálhatja újragondolni magát.

Nem csak kamu nemzeti konzultáció létezik Európában
Nem csak kamu nemzeti konzultáció létezik Európában

A már untig ismert kormányzati levélszemét- és óriásplakátkampánnyal újraindul a nemzeti konzultáció, amivel nem mellesleg sok százmillió közpénzt tudnak baráti reklámcégeknek juttatni. Azt hihetnénk, a témáról már nem lehet újat és érdekeset mondani, pedig de: nézzük meg, mennyire másfajta demokratikus konzultáció folyik éppen Franciaországban!

Egyévesek lettek a sárgamellényesek
Egyévesek lettek a sárgamellényesek

Most hétvégén ünnepli a protestmozgalom az egyéves születésnapját. Noha az utóbbi időben enyhült az ellenállás, a mostani hétvégére nagy tüntetésekkel készülnek. Azaz nem tűntek el, a társadalom többsége ma is melletük áll.

Kardos Gábor
Ez lehet az első komolyabb válasz a globális kihívásokra

„Amit ők követelnek, mindenkinek, mindenkiért követelik. A sárgamellényesek mi vagyunk!” – írták francia művészek. Hogy lehet az, hogy már emberek, egyszerű polgárok százezreinek kevésbé hiszünk, mint tucatnyi sztárnak?

Nem vagyunk hülyék! – mondják a sárgamellényesek mellett kiálló francia művészek
Nem vagyunk hülyék! – mondják a sárgamellényesek mellett kiálló francia művészek

Nem vagyunk hülyék – ezzel a címmel állt ki több mint ezer neves francia művész a sárgamellényesek mellett, szerintük ugyanis a francia közelmúlt történelmében egyedülálló mozgalmat a mainstream média és értelmiség becsapott, megvezetett, buta emberek hőzöngésének állítja be. Az aláírók szerint nem az utcai erőszaktól, hanem a hatalom erőszakától kell félni.

Összefogott  egy szélsőjobbos és egy sárgamellényes vezető Franciaországban
Összefogott egy szélsőjobbos és egy sárgamellényes vezető Franciaországban

Marine Le Pen volt jobbkeze és egy sárgamellényes vezető állt össze. Kilépnének az EU-ból és az eurózónából is.

Elárulta a DK-s politikus az Azonnalinak, miről egyeztettek Macronékkal
Elárulta a DK-s politikus az Azonnalinak, miről egyeztettek Macronékkal

Min csodálkoztak Macronék? Mi az, amit nagyon fontos lenne, hogy az Azonnali olvasói megértsenek? Elhagynák-e a DK politikusai jelenlegi frakciójukat az EP-ben, ha Emmanuel Macron pártja új képviselőcsoportot alakítana a májusi választás után? Eörsi Mátyás, a DK politikusa válaszolt az Azonnali kérdéseire, aki találkozott a francia elnök pártjának delegációjával.

Kire szavaznak a sárgamellényesek? Megkérdeztük őket Párizsban
Kire szavaznak a sárgamellényesek? Megkérdeztük őket Párizsban

Tizenhetedik alkalommal vonultak hétvégén Franciaország-szerte utcára a sárgamellényesek. Elmeséljük, milyen volt az eddigi leggyengébb mozgósítás, aminek annyi eredménye azért volt, hogy egy napra megvalósult a sétáló Párizs. A fesztiválozókra emlékeztető tüntetők közt csináltunk egy mini, nem reprezentatív közvélemény-kutatást is: vajon kire szavaznának?

Macron már nem is tartja olyan feszültnek az olasz kormánnyal ápolt viszonyát
Macron már nem is tartja olyan feszültnek az olasz kormánnyal ápolt viszonyát

Múlt hónapban még hazahívta római nagykövetét, ma viszont csupán félreértésről beszél.