Ryanair
Lukasenka szerint Belarusznak semmi köze az eltérített Ryanair-járathoz
Lukasenka szerint Belarusznak semmi köze az eltérített Ryanair-járathoz

A Belarusz diktátor a Sky News Arabiának adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ők senkit sem kényszerítettek arra, hogy Minszkben szálljon le.

A koronavírus-járványra hivatkozva Lukasenka megtiltotta, hogy a lakosok elhagyják Belaruszt
A koronavírus-járványra hivatkozva Lukasenka megtiltotta, hogy a lakosok elhagyják Belaruszt

Lukasenka tavaly még pszichózisnak gondolta a járványt, és traktorozással akarta azt legyőzni. A háttérben sokkal inkább Raman Prataszevics elrablása lehet – miközben elképzelhető, hogy eredetileg a Lukasenka-rezsim a tavalyi elcsalt elnökválasztás ellenzéki jelöltjét, Szvjatlana Cihanouszkaját akarta volna elfogni.

Az elrabolt újságíró orosz barátnőjét is bűncselekménnyel vádolják a belarusz hatóságok
Az elrabolt újságíró orosz barátnőjét is bűncselekménnyel vádolják a belarusz hatóságok

Szofja Szapegát is Belaruszban őrzik börtönben, annak ellenére, hogy orosz állampolgár. Korábban a repülőről csak annyit tudott elküldeni SMS-ben édesanyjának, hogy „Mama...” – azóta nem tudni róla semmit.

Lukasenka törvényben engedélyezte az internet azonnali korlátozását Belaruszban
Lukasenka törvényben engedélyezte az internet azonnali korlátozását Belaruszban

Raman Prataszevics elrablása után már nem kockáztat tovább a rezsim, inkább átveszik a teljhatalmat az internet fölött.

Egyre többen kerülik el a belarusz légteret, pont a Ryanairt leszámítva
Egyre többen kerülik el a belarusz légteret, pont a Ryanairt leszámítva

Kivéve a Ryanair, amely vasárnapi, eltérített járata ellenére továbbra is repül Belarusz felett. Az Egyesült Királyság, Litvánia és Ukrajna már bejelentették a belarusz légtértilalmat.

Hétfő este érettségizik az európai integráció
Hétfő este érettségizik az európai integráció

A világ összes autokratája Brüsszelre figyel: ha a Belarusz feletti gép- és emberrablást nem követi kemény uniós fellépés, azzal a tagállamok nemcsak az EU a saját normáit, de Ursula von der Leyen bizottsági elnök komolyabb uniós geopolitikai fellépést ígérő missziólevelét is tűzre dobnák. Egy ilyen terrorcselekmény után el kell indulnia a vitának arról, hogy hogyan lehetne hatékonyabb az uniós külpolitika.

Jobban megsínylik a válságot az európai légitársaságok
Jobban megsínylik a válságot az európai légitársaságok

Amerikai és ázsiai versenytársak a belföldi járataiknak köszönhetően hamarabb kapaszkodhatnak ki a gödörből.

Az egyik leggyilkosabb év következhet a légitársaságok számára
Az egyik leggyilkosabb év következhet a légitársaságok számára

Nem a zöldmozgalom, hanem a betegségtől és a haláltól való félelem csap oda igazán a repülési szektornak: a koronavírus iszonyatosan fáj a légitársaságoknak, és komoly piaci szereplők kerülhetnek hamar bajba, hacsak nem csillapodik a járvány. A Flybe képében a légitársaságok közül is beszedte első áldozatát a koronavírus, de jönnek-e újabbak? Utánajártunk.

Meddig szívnak még a légitársaságok a koronavírus miatt?
Meddig szívnak még a légitársaságok a koronavírus miatt?

A koronavírus gócpontjaiba tartó járataikat ritkították leginkább a légitársaságok: a Ryanair tíz százalékos visszaeséssel számol, a Wizz Airrel is kevesebben repülnek a járvány miatt. Viszont legalább olcsó most fapadossal utazni.

Elbontják végre a ferihegyi reptér fapadoskarámját, megnyílt az új épület
Elbontják végre a ferihegyi reptér fapadoskarámját, megnyílt az új épület

Itt egy hír, aminek minden low cost-utazó örülhet: nem kell többet a balkáni állapotokat idéző karámban tolongani a budapesti reptéren, új komplexum épült a fapadosoknak.

1 2