Robert Fico
Hétfőn elítélték a volt szlovák különleges ügyészt, kedden egy másik ügyben is vádat emeltek ellene
Hétfőn elítélték a volt szlovák különleges ügyészt, kedden egy másik ügyben is vádat emeltek ellene

Dušan Kováčik korábbi különleges ügyész az első magas beosztású állami tisztségviselő, akinek az ügyében ítélet született. Ugyanakkor a nagy korrupciós ügyek kivizsgálása veszélyben van.

Kidobhatja Igor Matovič a kormánykoalícióból a másik jobboldali-populista kormánypártot
Kidobhatja Igor Matovič a kormánykoalícióból a másik jobboldali-populista kormánypártot

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke ugyanis ellenzi azt a bizottság felállítását, ami a rendőrségen belül kialakult helyzettel foglalkozna. Közben Robert Fico előrehozott választásra készülve kötne szövetséget korábbi párttársával, Peter Pellegrinivel.

Bejutna a parlamentbe az alakuló magyar párt Szlovákiában, de Robert Fico is egyre erősödik
Bejutna a parlamentbe az alakuló magyar párt Szlovákiában, de Robert Fico is egyre erősödik

A magyarok mellett a progresszívek, a kereszténydemokraták és egy új radikális párt is parlamentbe jutna. Még mindig Pellegrini pártja vezet, de Fico feljött a második helyre.

Elbúcsúzhat a korrupcióellenes imidzsétől Igor Matovič, a választók pedig csúnya bosszút állhatnak a kaotikus kormányzásért
Elbúcsúzhat a korrupcióellenes imidzsétől Igor Matovič, a választók pedig csúnya bosszút állhatnak a kaotikus kormányzásért

Megtört a korrupcióellenes lendület Szlovákiában. Ha előrehozott választás jön, a választók bosszút fognak állni a kaotikus kormányzásért, a politikai ellenfelek pedig azért, hogy majdnem börtönbe kerültek. Ha pedig visszatér Robert Fico, olyan változások jöhetnek, hogy a szlovákok irigykedve nézik majd a magyar és a lengyel szabadságot.

Vádat emeltek a országos rendőrfőkapitány ellen Szlovákiában
Vádat emeltek a országos rendőrfőkapitány ellen Szlovákiában

Peter Kovařík január óta tölti be a tisztséget; a két előző rendőrfőkapitányt még korábban letartóztatták, az egyikük öngyilkos lett a börtönben. A nagy korrupciós ügyek kivizsgálásával párhuzamosan belső harcok folyhatnak a szlovák rendvédelmi szerveknél.

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Robert Fico szlovák exkormányfő oligarcha barátja ellen
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Robert Fico szlovák exkormányfő oligarcha barátja ellen

Peter Pellegrini is aggódhat: Výboh ellen az a vád, hogy ő vette át a Pellegrininek szánt 150 ezer eurót tartalmazó pezsgősdobozt.

Újra bíróság előtt a Jan Kuciak meggyilkolásával vádolt vállalkozó, Robert Ficót is beidézhetik tanúnak
Újra bíróság előtt a Jan Kuciak meggyilkolásával vádolt vállalkozó, Robert Ficót is beidézhetik tanúnak

Marian Kočner az értékpapír-hamisítási ügyében cetliken küldött az egyik bizalmasának instrukciókat a börtönből, hogy hogyan érje el a szabadon engedését, és hogyan befolyásoljon tanúkat. Az azonban átadta a cetliket a rendőrségnek.

Letartóztatná a rendőrség Robert Fico legközelebbi bizalmasát, tovább szorul a hurok az exkormányfő körül
Letartóztatná a rendőrség Robert Fico legközelebbi bizalmasát, tovább szorul a hurok az exkormányfő körül

Fico évtizedes barátja, a pártja részvényesének és pénztárosának tartott oligarcha azonban külföldön tartózkodik, és nem is szándékozik hazajönni.

Egy pezsgő díszdobozába rejtve 50 millió forintnyi kenőpénzt fogadhatott el Peter Pellegrini szlovák exminiszterelnök
Egy pezsgő díszdobozába rejtve 50 millió forintnyi kenőpénzt fogadhatott el Peter Pellegrini szlovák exminiszterelnök

A pénzt egy pezsgő díszdobozában adta át egy oligarchán keresztül Pellegrininek egy azóta korrupció vádjával letartóztatott vállalkozó – legalábbis ő ezt vallotta a rendőrségnek.

Szlovákiában a koronavírus következő hulláma miatt aggódnak, de a vezető szlovák politikusok még mindig nem oltatják be magukat
Szlovákiában a koronavírus következő hulláma miatt aggódnak, de a vezető szlovák politikusok még mindig nem oltatják be magukat

Szlovákiában egyre többen úgy vélik, hogy az alacsony átoltottság miatt egyre jobban veszélyezteti az országot a delta variáns. Ennek ellenére több vezető politikus sem oltatta be még magát, sőt, kritizálja is a sajtót, amiért ezt megkérdezik tőlük. Köztük van Igor Matovič, aki a Szputnyik-beszerzésbe bukott bele miniszterelnökként, míg Peter Pellegrini exminiszterelnök a zsidóüldözéshez hasonlította az újságírók faggatózását. Az egészségügyi miniszter felszólította őket, hogy lesznek szívesek végre beoltatni magukat.

1 2 3 4 5