részvételi költségvetés
Te mire költenél a főváros költségvetésből egymilliárd forintot? Most szavazhatsz róla!
Te mire költenél a főváros költségvetésből egymilliárd forintot? Most szavazhatsz róla!

Összesen 53 ötlet közül választhatnak a budapestiek, amik közül a legtöbb szavazatot kapó projekteket a főváros meg is fogja valósítani.

Mire akarják költeni a budapestiek a rájuk bízott egymilliárd forintot?
Mire akarják költeni a budapestiek a rájuk bízott egymilliárd forintot?

Még tavaly szeptemberben jelentette be a fővárosi önkormányzat, hogy a fejlesztési költségvetéséből egymilliárd forintot ún. részvételi költségvetésre különít el. Így a politikusok helyett a városlakók dönthetik el, hogy mit fejlesszenek ebből. Ott voltunk a részvételi költségvetés tanácsának első ülésén, és mutatjuk, mire is szeretnék költeni az adóforintokat a budapestiek!

Lesz egymilliárd forintja a budapestieknek, amiről ők dönthetnek a politikusok helyett
Lesz egymilliárd forintja a budapestieknek, amiről ők dönthetnek a politikusok helyett

Itt a részvételi költségvetés: egymilliárd forintot különített el arra a főváros, ne a politikusok, hanem az emberek mondják meg, hogy ebből a pénzből mit fejlesszenek Budapesten. Milyen ötletekkel érdemes bombázni a fővárosi vezetést? Hogyan lesz egy ötletből valóság? És hogyan fog ez működni a járvány alatt? Elmagyarázzuk!