republikánus párt
Hiába jelentette be Trump a győzelmét, Biden jobban áll
Hiába jelentette be Trump a győzelmét, Biden jobban áll

Trump szerint Észak-Karolinát, Georgiát, Pennsylvaniát, és Wisconsint is megnyerte, miközben ez egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Mennyi az esélye, hogy Trump fog győzni?

Trump kimondta, hogy megnyerték a választást, közben elnökként csalásról panaszkodott
Trump kimondta, hogy megnyerték a választást, közben elnökként csalásról panaszkodott

A republikánus elnökjelölt győzelmet kiáltott, miközben még folyik a szavazatok számolása.

Amerikai elnökválasztás: ebből még bármi lehet
Amerikai elnökválasztás: ebből még bármi lehet

Még nincsenek végleges eredményei az amerikai választásoknak, a küzdelem pedig nagyon szoros az elnöki székért. Mit tudunk a mostani adatokból kiolvasni, hogy állnak a jelöltek, és lesz-e új elnöke Amerikának? Több kérdésre is csak a következő napokban tudjuk meg a választ.

Miért nem jelenthetjük ki november 4-én biztosan, hogy ki nyerte az elnökválasztást?
Miért nem jelenthetjük ki november 4-én biztosan, hogy ki nyerte az elnökválasztást?

November 3-án érnek véget az amerikai választások, azonban mivel a szavazást az egyes államok bonyolítják le, sok helyen nem lesz végleges eredmény a választás napján. Miért nem hirdethetünk még győztest november 4-én? Miért nincs egységes, föderális választási rendszer, és milyen valódi problémát okozhatnak a levélszavazatok? Elmagyarázzuk!

Karóczkai Balázs
Aki a nyugati világ mellett van, az csak Bidennek drukkolhat

Aki a szabad, nyugati világ elkötelezett híve, az csak is Joe Bident támogathatja. Ugyan nem azért, mert Biden lenne a legalkalmasabb jelölt, hanem mert Biden olyan geopolitikai értékeket vall, amelyek nekünk, magyaroknak is létfontosságúak. A világ nem engedhet meg magának újabb négy év beforduló amerikai geopolitikát és a szövetségeseit hátba szúró Trumpot.

Az antidemokratikus rendszer, amely a világ legfontosabb demokráciájának alapja
Az antidemokratikus rendszer, amely a világ legfontosabb demokráciájának alapja

Már a 18. század végén sem feltétlenül tűnt jó ötletnek elektorok útján választani az amerikai elnököt, mára pedig csak a politikai számítások tartják fenn a rendszert, amelyben kódolva van a kisebbség akaratának győzelme a többség felett – és ahogy négy éve, úgy most is csak ez adhat esélyt Donald Trump győzelmére. Amerika választ, mi pedig elmondjuk, hogyan!

Hogyan győzhet mégis Donald Trump?
Hogyan győzhet mégis Donald Trump?

Habár szinte az összes közvélemény-kutatásban a demokrata Joe Biden vezet a republikánus Donald Trump előtt, az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt akár 2016 is megismétlődhet. A demokrata jelöltre akár milliókkal többen is szavazhatnak, ha az Elektori Kollégium végül a republikánus jelöltet választja meg.

Trump vagy Biden?
Trump vagy Biden?

Egy hét múlva véget ér az amerikai elnökválasztás. Te kinek örülnél, ki győzzön?

Egy republikánus szenátor szerint Trump a diktátorok seggét csókolja
Egy republikánus szenátor szerint Trump a diktátorok seggét csókolja

A nebraskai Ben Sasse elég éles kritikát fogalmazott meg Trumppal kapcsolatosan egy a választókkal folytatott telefonbeszélgetés alatt.

„Will you shut up, man?" – kaotikus elnökjelölti vita Trump és Biden között
„Will you shut up, man?" – kaotikus elnökjelölti vita Trump és Biden között

Magyar idő szerint szeptember 30-án hajnali 3 órakor tartották az első elnökjelölti vitát, ahol Donald Trump republikánus elnök és Joe Biden demokrata elnökjelölt mérkőzött meg egymással. De mi hangzott el a vitán? Mit gondolnak a jelöltek az Egyesült Államokat érintő legfontosabb kérdésekről? És milyen hatással lehet ez a választásokra?

1 2 3 4 5