Miután véres péppé darálták a paraszti társadalmakat, a „szocializmus” még ténfergett egy kicsit, majd a térség könnyen, gyorsan, olcsón visszakerült eredeti tulajdonosaihoz: a német és francia autógyárak telephelyeinek hálózatává lett. A 2010-es újabb rendszerváltásra éppen azért volt szükség, hogy visszaköveteljük a saját hazánkat.
Hogyan érezhette volna magáénak a rendszerváltás utáni 20 év berendezkedését a magyar társadalom, amikor alapvető működési zavarokkal szembesült, és az új rendszer nem azt hozta, amit remélt tőle? Mégis, a 2010-es rendszerváltoztatás sem nem szükségszerű korrekció, sem nem tervezett rendszerhiba. Leginkább alkotmányos puccsnak nevezném.
„Sok minden tetszik abból, amit itt elmondtak, de mondja, miért éppen maguknak higgyünk?” – kérdezte tőlem egy munkás 1990-ben. Azóta is ezen a kérdésen gondolkodom: vagy a kezükbe veszik az irányítást, vagy megisszák a levét annak, amit helyettük az állam csinál. Most ott tartunk, hogy isszák a levét.
Lehet bármiért is elmarasztalni a rendszerváltást? Nem hiszem. Akárhogyan is mérlegelem, nem lehetett volna jobban csinálni. Nem vagyunk egyedül a rendszerváltás óta előtört illiberális tendenciákkal, és az is biztos, hogy nem az 1989-es rendszerváltás hibái vezettek ide.
Mit rontott el az ország? Mit lehetett volna másképp csinálni? Szükségszerű volt-e a 2010-es rendszerváltás? Mennyiben haladtuk meg az 1989 előtti rendszert? És jó-e, hogy meghaladtuk? Egyáltalán tényleg elrontottunk bármit is, nem inkább sikertörténetként kéne-e tekinteni 1989/1990-re? Vitasorozat indul az Azonnalin a rendszerváltás időszakáról!