1989. július 6-án halt meg a huszadik század második felének legmeghatározóbb magyar politikusa, Kádár János. Gyászszertartása legalább akkora eseménynek számított, mint Nagy Imre és társai újratemetése, melyet nem egészen egy hónappal korábban rendeztek meg. Tavaly, halálának harmincadik évfordulóján minimális diskurzus zajlott megítéléséről, idén azonban – amikor a rendszerváltás óta telt el ugyanennyi idő – nemigen beszélünk róla. Vagyis beszélünk, de másként.

Mitrovits Miklós legújabb könyvében a lengyel-magyar ellenzéki kapcsolatok történetét írta meg. Interjúk, állambiztonsági iratok és a korabeli szamizdatirodalom segítségével tárta fel, hogyan működtek együtt, hogyan inspirálták egymást a két ország ellenzékijei és hogyan élt tovább a lengyel-magyar barátság a keleti blokk szűk levegőjében.

Ivan Krastev és Stephen Holmes szerint ott ment félre a kelet-európai demokratizálódás folyamata, hogy szolgaian a nyugati mintát akarták utánozni. Azonban ezen kritika is figyelmen kívül hagyja a szociális okokat és a liberalizmus jelentésváltozását.

Lengyelország a független bíróságok kicsinálása miatt kapott ugyanolyan hetes cikkes eljárást az EU-tól, mint Magyarország, de a lengyel kormánypárt, az Orbán-barát PiS EP-képviselője és főideológusa állítja: igazából Lengyelországban van a legnagyobb szabadság. Ryszard Legutko a XXI. Század Intézet meghívására adott elő Budapesten, és arról is kérdeztük, egyetért-e Orbánnal abban, hogy a liberálisok diplomás kommunisták.

A rendszerváltás veszteseit szólítaná meg a Jobbik, amely 2022-ben két ellenzéki listával nyerné meg a választást. De mi a közös a DK-ban és a mazsolában? Jakab Péter az Azonnalinak mindezt egy háttérbeszélgetésen mondta el.