rendezvény
Külsős cég fizette Szombathelyen a fideszes politikusok rendezvényeit
Külsős cég fizette Szombathelyen a fideszes politikusok rendezvényeit

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára és Hende Csaba szombathelyi fideszes képviselő fórumának terembérleti díját nem a párt, hanem egy külsős cég fizette ki – tudta meg az Ugytudjuk.hu.

Dánia az első EU-tagállam, ahol visszatérnek a járvány előtti élethez
Dánia az első EU-tagállam, ahol visszatérnek a járvány előtti élethez

Magas átoltottság, alacsony esetszám, feloldott összes korlátozás – Dánia visszatér a koronavírus előtti életéhez. Nem kell már védettségi igazolvány és a koronavírusos fertőzöttel érintkezett diákokat sem küldik azonnal haza. Az intézkedések nagy része egyébként már nálunk is megtörtént.

Két budapesti egyetemen is napokkal a tanév kezdete után lesz kollégium az eucharisztikus kongresszus miatt a legtöbb diáknak
Két budapesti egyetemen is napokkal a tanév kezdete után lesz kollégium az eucharisztikus kongresszus miatt a legtöbb diáknak

A Műegyetem és az ELTE is a kollégiumaval részt vesz az egyházi esemény résztvevőinek elszállásolásában. Sok diák így csak a félévkezdés után juthat majd kollégiumi férőhelyhez.

Megkérdeztük Falus Ferencet, miért veszélyesebb szerinte az augusztus 20-i tűzijáték a Pride-nál
Megkérdeztük Falus Ferencet, miért veszélyesebb szerinte az augusztus 20-i tűzijáték a Pride-nál

Falus Ferenc az Azonnali kérdésére azt mondta: a járványhelyzet állandóan változik és most a gyorsabban terjedő delta variáns miatt rosszabb, ezért javasol most szigorúbb óvintézkedéseket. A volt tiszti főorvos szerint a fertőzöttek számát tekintve már túl vagyunk az optimális mélyponton, egy felvonulás pedig kisebb kockázattal jár, mint ahol az emberek állnak egymás mellett, ráadásul a Pride-on kevés vidéki vett részt.

Szlovákia szigorít: ezekkel a korlátozásokkal kell számolni északi szomszédunknál
Szlovákia szigorít: ezekkel a korlátozásokkal kell számolni északi szomszédunknál

Az október elsejétől életbe lépő szigorúbb szabályok a rendezvényeket, a maszkviselést és a vásárlást is érintik.

Csak a Fidesz jelöltje zárkózik el a győri polgármester-jelölti vitától. Vajon meggondolja magát?
Csak a Fidesz jelöltje zárkózik el a győri polgármester-jelölti vitától. Vajon meggondolja magát?

Az Azonnali január 20-án vitát szervez a győri polgármesterjelölteknek. Mindegyikük vállalja a vitát, kivéve a Fidesz jelöltje, Dézsi Csaba András, aki arra hivatkozik, hogy az Azonnalit elfogultnak tartja. Dézsivel vagy nélküle, a vitát megtartjuk, és most el is mondjuk, mi mindenről lesz szó.