rabszolgaság
Balogh Gábor
Nem állsz fel a Nélküledre? Nem térdelsz le meccs előtt? Kit érdekel?!

Nem szabad felülnünk az identitáspolitikai kisvasútra, bármilyen szorgosan is építgetik azok, akik számára a nemzettel vagy az emberiséggel való összetartozás csupán ócska politikai bóvlitermék, mert valójában a megosztottságból élnek.

Macron elutasítja a cancel culture-t, és kiáll Napóleon nagysága mellett
Macron elutasítja a cancel culture-t, és kiáll Napóleon nagysága mellett

Napóleon halálának 200. évfordulóján kiújultak a viták az egykori császár körül. Macron államelnök pozitívan szólalt fel az egykori hadvezér mellett, szerinte nem lehet a múltat a jelen mércéi szerint elítélni. Ez ellen azonban baloldalról és még saját kormányából is tiltakoztak. Ki hogyan emlékezett a franciáknál Napóleonra?

Az antidemokratikus rendszer, amely a világ legfontosabb demokráciájának alapja
Az antidemokratikus rendszer, amely a világ legfontosabb demokráciájának alapja

Már a 18. század végén sem feltétlenül tűnt jó ötletnek elektorok útján választani az amerikai elnököt, mára pedig csak a politikai számítások tartják fenn a rendszert, amelyben kódolva van a kisebbség akaratának győzelme a többség felett – és ahogy négy éve, úgy most is csak ez adhat esélyt Donald Trump győzelmére. Amerika választ, mi pedig elmondjuk, hogyan!

Trump minisztere szerint a rabszolgatartás óta a kijárási tilalmak sértették leginkább a szabadságjogokat
Trump minisztere szerint a rabszolgatartás óta a kijárási tilalmak sértették leginkább a szabadságjogokat

William Barr, az Egyesült Államok igazságügy-minisztere nem először tesz vitás kijelentéseket. Ezúttal a kijárási tilalmat bevezető kormányzókat minősítette, szerinte intézkedéseikkel a polgári szabadságjogokat sértették meg.

Bede Ábel
A nemzeti hősök újraértékelése nem történelemtagadás, hanem maga a történelem

A legtöbb hírbe kerülő történelmi szereplőn nem 2020-as, hanem korukbeli erkölcsöt kérnek számon a tüntetők. A nyugati baloldal viszont naiv, ha azt hiszi, a gondolatok, amik ellen küzd, soha nem térnek vissza.

Megrongálták Cervantes szobrát, holott ő maga is rabszolga volt évekig
Megrongálták Cervantes szobrát, holott ő maga is rabszolga volt évekig

A spanyol írónak semmi köze nem volt a gyarmatosításhoz vagy a rabszolgakereskedelemhez, de San Franciscoban az ő szobrát is összefirkálták a tüntetők.

Több mint negyvenmillió ember él rabszolgaként a világon
Több mint negyvenmillió ember él rabszolgaként a világon

Az ENSZ adatai szerint közel 25 millió embert kényszerítenek munkára, míg több mint 15 millióan élnek kényszerházasságban.