PKK
Az önkormányzati választás nem volt tiszta, az okostelefon tömegpusztító fegyver: elmerültünk Kövér László univerzumában
Az önkormányzati választás nem volt tiszta, az okostelefon tömegpusztító fegyver: elmerültünk Kövér László univerzumában

Azért nem fiatalosabb a Fidesz, „mert nem vagyunk fiatalok”, a Fidesz csak arra mondta, hogy hazaáruló, „aki tényleg hazaáruló volt”, az okostelefon „egy tömegpusztító fegyver”, a migráció veszélyeinek megértéséhez elég elolvasni az Egri csillagokat, a szellemi szabadság pedig még a 80-as években is nagyobb volt az ELTE-n, mint most – maratoni, háromórás előadást tartott az NKE campusán Kövér László, az Országgyűlés elnöke, mi pedig ott voltunk, hogy minderről tudósítsunk nektek!

Szalai Máté
Török-kurd konfliktus: miért vak Európa?

Adhatunk ki nyilatkozatokat, és elítélhetjük Törökországot, de ez nem változtat semmin. Rozsava bukását, ha megtörténik, nemcsak Trump és Erdoğan okozták, hanem a szíriai kurd vezetők rossz döntései és az európai államok tehetetlensége is.

Megelégelték a kurdok a török katonai akciókat Irakban. Lángokba borítottak egy támaszpontot!
Megelégelték a kurdok a török katonai akciókat Irakban. Lángokba borítottak egy támaszpontot!

Az összecsapásokban egy tüntető meghalt, tízen megsérültek. Ankara és Erbíl egyaránt provokációról beszél.

Az arabok egymással sem jönnek ki, hát hogyan tűrnék meg a kurdokat?
Az arabok egymással sem jönnek ki, hát hogyan tűrnék meg a kurdokat?

Tavaly ősszel szavaztak a kurdok a függetlenségről, de mi lett az üggyel azóta? Kell még félni az Iszlám Államtól? Mit tett Magyarország a kurdokért? Szirván Barzánival, a Fekete Tigrisként is emlegetett pesmerga tábornokkal beszélgettünk Iraki Kurdisztán helyzetéről.