Pfizer
Így lett az mRNS-terápia egyik feltalálójából oltásszkeptikus celeb
Így lett az mRNS-terápia egyik feltalálójából oltásszkeptikus celeb

Robert Malone-nak mindenki által elismert szerepe van az mRNS-vakcinák kifejlesztésében, ő mégis úgy érzi, „kiírták a történelemből” és ma már az oltások ellen kampányol. Az amerikai jobboldal pedig a tenyerén hordozza.

A szegény országoknak találták ki, mégis a gazdagok jártak jól a vakcinaelosztó programmal
A szegény országoknak találták ki, mégis a gazdagok jártak jól a vakcinaelosztó programmal

Márciusban az akkor az átoltottsági rangsor élén levő Nagy-Britannia félmillió adag Pfizerhez jutott a COVAX programon keresztül, miközben az oltáskampányt még el sem kezdő Botwana csak 20 ezret kapott. Emiatt most átalakítják az elosztási mechanizmust.

Javuló oltási számok, ocsmány magyar belpolitika: ideje visszamenni Dél-Amerikába!
Javuló oltási számok, ocsmány magyar belpolitika: ideje visszamenni Dél-Amerikába!

Bő egy év után, hét hónapra visszatérek Latin-Amerikába, remélhetőleg lezárások, karantén és más efféle földi javak nélkül el is jutok Buenos Airesig. Covid idején a repjegyvétel sem egyszerű, pláne, ha az amerikaiak túlparázzák. Atlanta helyett Madrid, afgán helyzet, Future Sound of London 2020 – úti előkészületek.

Az izlandi példa mutatja: nem kell rettegnünk a delta variánstól
Az izlandi példa mutatja: nem kell rettegnünk a delta variánstól

Izlandon éppen felívelőben van a delta variáns miatti újabb járványhullám, amiben ráadásul a teljesen beoltottak fertőződnek meg tömegével – viszont senki nem hal meg. Ennek oka, hogy a koronavírus – egyáltalán nem meglepő módon – olyan evolúciós utat jár be, ahol ugyan az újabb mutációk fertőzőképessége nagyobb, a megbetegítő képességük viszont alacsonyabb. Emiatt már nem jár akkora veszéllyel, ha az oltásoknak köszönhető védettség birtokában elkapjuk a fertőzést, cserébe viszont még erősebb immunitást kaphatunk.

A Moderna is biztonságosan beadható a tinédzsereknek, mondja az Európai Gyógyszerügynökség
A Moderna is biztonságosan beadható a tinédzsereknek, mondja az Európai Gyógyszerügynökség

Az EMA vizsgálata szerint a 12-17 év közötti, Modernával oltott fiatalok körében ugyanolyan hatékonyan alakul ki a koronavírus elleni védettség, mint 18 év felett.

Tele a szépségszalonok, kifogyott a hajfesték a boltokból: így ment Peru oltatni
Tele a szépségszalonok, kifogyott a hajfesték a boltokból: így ment Peru oltatni

Ez volt az első, várva várt limai szombat, amikor vasárnap hajnalig is andaloghattak az utcán az ölelkező párok, feltéve, hogy forró latin vérüket még egy dózis Pfizerrel is felpezsdítették.

Izrael el tudta adni Dél-Koreának a hamarosan lejáró Pfizer-vakcináit
Izrael el tudta adni Dél-Koreának a hamarosan lejáró Pfizer-vakcináit

Már jövő hétre 700 ezer Pfizer-vakcina érkezik a távol-keleti országba, amit az majd egy szeptember-októberi vakcinaszállítmánnyal kíván viszonozni.

Pártos hovatartozástól függ még az is, ki mivel oltatja be magát
Pártos hovatartozástól függ még az is, ki mivel oltatja be magát

A kormánypárti szavazók az orosz és a kínai vakcinát preferálják, az ellenzéki érzelműek a nyugatiakat, de főleg az amerikai-németet, derül ki az IDEA Intézet friss közvélemény-kutatásából. Ahogy az is: a kormánypártiak és az ellenzékiek eltérően ítélik meg, hogy egyáltalán hozzáférhettek-e már az oltáshoz.

Ugyan csak papíron oltották be Pétert, mégis kapott védettségi igazolványt
Ugyan csak papíron oltották be Pétert, mégis kapott védettségi igazolványt

Olvasónk eredetileg nem is akarta beoltatni magát, heteken át nem tudott megszabadulni egy adatival kitöltött hamis oltási rubrikától, még védettségi kártyát is kapott rá. Egy hétig úgy járhatott-kelhetett ezzel, hogy addig egyetlen oltást sem kapott. Hrabali sztori következik 2021 Magyarországáról.

Hegyi Gyula
Az ellenzék a keleti vakcinák helyett a gyógyszergyárakat vehetné célba

A kormány és az ellenzék elvitatkozik a keleti vakcinák megítélésében, de a nyugati gyógyszermonopóliumok szent teheneknek számítanak. A magyar társadalom egyik fele egyszerre fogadja el a fideszes állam és a nagytőke zsarnokságát, a másik fele legalább az előzőre nemet mond.

1 2 3