Szeptembertől ismételten utcára hívná az embereket a választások után több tízezres tömegtüntetéseket szervező Mi vagyunk a többség csoport. A kutatások és a korábbi példák azonban azt mutatják, hogy a magyar társadalomra a politikától elforduló, rezignált passzivitás a jellemző. Így a koreográfia minden bizonnyal a korábbiakhoz lesz hasonló: nagy lánggal égő, majd gyorsan magukba roskadó demonstrációkra lehet számítani.
Ha az ellenzék le akarja győzni Orbán Viktort, két út közül választhat: vagy saját sztorit kell kialakítania, vagy valamilyen innovációval kell előállnia. Az eddigi tapasztalatok szerint egyik módszerben sem jeleskednek az ellenzéki pártok, pedig bármelyik jobb lenne az egy helyben toporgásnál.
Zsinórban harmadszor nyert kétharmadot a Fidesz. Mi is ez tulajdonképpen? Egypártrendszer? Sokpártrendszer? Igazából valami egészen más: ebben a pártrendszerben a Fidesz névre keresztelt fekete lyuk tartja fogságban az ellenzék űrhajóit, hol közelebb húzva magához őket, hol egy picit távolabb engedve, de mindig az ellenőrzése alatt tartva.
Orbán így meg úgy? Ki, hol, kinek lép vissza? Ez a téma nagyon ment az ellenzéknek, csak épp víziót adni nem sikerült. Pedig az lett volna a legfontosabb. Meg politikai közösséget teremteni is megtanulhatnának – mondjuk a Fidesztől.
A Fidesz leváltásán túl másra is jó lehet a taktikai szavazás. Az esélyes ellenzéki jelölt megtalálásához ugyanis ismerni kell a választási rendszert, folyamatosan tájékozódni kell, és nem árt vitatkozni sem a politikáról, amihez a vélemények felvállalása szükséges. A végén még kialakul a demokratikus politikai kultúra Magyarországon! Beszédes, hogy ezt mégsem a pártoknak, hanem a taktikai szavazásra buzdító civil kezdeményezéseknek köszönhetjük.
A bőség zavarában szenved az, aki kampányidőszakban igyekszik számon tartani a politikai kabaréműsor újabb és újabb felvonásait. Azért mi megpróbáltuk rangsorolni őket. Következzék az Azonnali TOP15-ös listája a kampány legviccesebb, avagy legabszurdabb eseményeiről.
Az idei választás nem a pártokba, hanem az egymásba vetett bizalomról szól. Ha az ellenzéki szavazók látatlanban megbíznak egymásban, és feltételezik, hogy pártállástól függetlenül a legesélyesebb ellenzéki jelöltre fog szavazni a másik is, elkerülhetnek egy újabb Fidesz-győzelmet. Ha viszont érzelemből szavaznak, mindannyian rosszul járnak.
Egy kormánypárti jelölt nyilvános propagandaanyagaiból valószínűleg még Észak-Koreában is szabadna cikket írni. Százhalombattán viszont nem. Abszurd történet következik arról, hogy milyen alacsony szintre milyen ijesztő mértékben gyűrűzik be a Fidesz paranoiája a kampányban.
Aki politikával foglalkozik, falakba ütközik. A „politikai” kommenteket sokszor letiltják a közösségi oldalakon, és a tanárok sem nézik jó szemmel, ha egy gimnazista érdeklődve figyeli a politika történéseit. De miért utasítja el reflexszerűen a politikát a magyar társadalom? A válasz – legalább részben – a történelemoktatásban rejlik.