Pest megye
Szél Bernadett lesz a Momentum budakeszi képviselőjelöltje
Szél Bernadett lesz a Momentum budakeszi képviselőjelöltje

Szél itt hajszállal kapott ki 2018-ban, akkor még LMP-s társelnökként a 2014-ben is győztes fideszes Csenger-Zalán Zsolttól. Most először az ellenzéki előválasztást kell megnyerje.

Már közel 1400-an gyógyultak meg a koronavírusból, egyre kevesebben szorulnak kórházi ellátásra
Már közel 1400-an gyógyultak meg a koronavírusból, egyre kevesebben szorulnak kórházi ellátásra

Ugyan szombatra virradóan több koronavírus-fertőzöttet találtak, mint pénteken, még így is túlszárnyalja számukat a napi gyógyultaké.

Pest megyében maradnak a korlátozások, pedig van megye, ahol népességarányosan jóval több a fertőzött
Pest megyében maradnak a korlátozások, pedig van megye, ahol népességarányosan jóval több a fertőzött

Bár a kormányinfón még arról volt szó, csak Pest megye egyes járásaiban marad a kijárási korlátozás, az április 30-án megjelent kormányrendelet már az egész megyében fenntartja azt. De hol jut a legtöbb koronavírusos megbetegedés tízezer lakosra és hol a legkevesebb? Összeszedtük most, hogy vidéken jönnek a lazítások, de a főváros környékén marad a szigor.

Az önkormányzatoknak kellene figyelniük, túláraznak-e a piaci árusok a járvány idején
Az önkormányzatoknak kellene figyelniük, túláraznak-e a piaci árusok a járvány idején

Hatósági árakat nem tervez a kormány, viszont arra kérte a Pest Megyei Kormányhivatal az önkormányzatokat, figyeljék, jogosan emelik-e az árakat a piacokon, tudta meg az Azonnali.

Egyetlen jelölt maradt Tápiógyörgyén, miután a fideszes induló rájött, hogy mégse neki való a polgármesterség
Egyetlen jelölt maradt Tápiógyörgyén, miután a fideszes induló rájött, hogy mégse neki való a polgármesterség

Polgármesteri feladatai nem tartoztak volna érdeklődési körébe, teherként nehezedtek volna rá – ezzel is indokolta visszalépését Németh Csaba, Tápiógyörgye most már csak egykori polgármesterjelöltje, akit a Fidesz is támogatott.

Kampányajándék Tápiószelén: ingyen sör a polgármester arcképével
Kampányajándék Tápiószelén: ingyen sör a polgármester arcképével

Nem a Kétfarkú Kutyapárt osztogatta az ingyen sört, hanem a regnáló polgármester, aki szerint ez amúgy nem befolyásolja a választókat.

Hiába az állam tartja fenn őket, az önkormányzatnál kalapoznak pénzért a ceglédi tűzoltók
Hiába az állam tartja fenn őket, az önkormányzatnál kalapoznak pénzért a ceglédi tűzoltók

Elfogtunk egy levelet: hiába az állam a katasztrófavédelem, így a tűzoltóságok fenntartója, a katasztrófavédelem ceglédi kirendeltsége az önkormányzatoktól kér segítséget, mert rosszak a munkakörülmények, nincs pénz eszközökre. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint viszont minden rendben van.