patkányozás
Van-e még párt az MSZP-n kívül, ami szerint jó ötlet „patkánykormányzásról” beszélni?
Van-e még párt az MSZP-n kívül, ami szerint jó ötlet „patkánykormányzásról” beszélni?

Ugyan az MSZP beleállt a kormány patkányozásába, annyi biztos, hogy sem a Jobbik, sem az LMP, sem Momentum, de a liberálisok sem kívánják követni a példáját. Schmuck Andor pedig jóval megelőzött mindenkit, már két éve örökbe fogadott egy Hugó nevű patkányt.

Ésik Sándor
A Fidesz beköpött a tyúkudvarra, az ellenzék meg tülekszik érte

Bangóné patkányozik egyet, a a Fidesz szép ívesen beköp az udvarba, hogy jujj, hát itten gyűlöletbeszéd történt, a sok sárgarózsadíjas européer meg azonnal pozícióba vágja magát és elhatárolódik.

Patkányozás miatt mondott fel az MLSZ-nél az egykori focista
Patkányozás miatt mondott fel az MLSZ-nél az egykori focista

Kovács Kálmán kicsit viccelődni próbált, aztán az állásába került a fradisták köpködése. De a közegből is elege lett.