Parászka Boróka
A romániai ügyészség szerint majdnem biztos, hogy provokáció volt a választások előtt Erdélyben elégetett szavazólapok esete
A romániai ügyészség szerint majdnem biztos, hogy provokáció volt a választások előtt Erdélyben elégetett szavazólapok esete

A Fideszhez hű erők már akkor provokációt kiáltottak, és lehet, hogy ezúttal nekik van igazuk.

Többen halálosan megfenyegették, rendőri védelmet kér a kidobott erdélyi szavazólapokkal foglalkozó magyar újságíró
Többen halálosan megfenyegették, rendőri védelmet kér a kidobott erdélyi szavazólapokkal foglalkozó magyar újságíró

Parászka Borókának nem először kívánták már a halálát, legutóbb a magyar közpénzből gründolt Médiatér egyesület igazgatója tette ezt.

Egyre jobban burjánzik a felgyújtott erdélyi szavazatok ügye
Egyre jobban burjánzik a felgyújtott erdélyi szavazatok ügye

Erdélyben az Orbán-hűek provokációról beszélnek, de belelendültek a függetlenek is.

Újságírót fenyegetett a Demeter Szilárd-féle sajtó erdélyi főnöke, elítélte a bíróság
Újságírót fenyegetett a Demeter Szilárd-féle sajtó erdélyi főnöke, elítélte a bíróság

Szőke László kiírta, hogy Parászka Boróka megérdemelné, ha agyonvernék. Elsőfokon elítélte a bíróság.

Parászka Boróka
Kolumbusz és Avram Iancu: miért hiányzik nálunk a szobordöntő demokrácia?

Amerika előbbre jár azzal, hogy ott Kolumbusz szobrait meg merik kérdőjelezni. Avram Iancu marosvásárhelyi szobra kapcsán még elmaradt ez a vita.

Kolozsváron beszélgettünk: nézd vissza most!
Kolozsváron beszélgettünk: nézd vissza most!

Hogyan látják december 1-et a magyarországiak? És az erdélyi magyarokat? Milyen a viszony a magyar ellenzék és az RMDSZ között? Erről beszélgetett Ungár Péterrel és Szávay Istvánnal az Azonnali Kolozsváron.