ÖVP
Az FPÖ saját elnökét támadja, mert az állítólag beállna Kurz mögé
Az FPÖ saját elnökét támadja, mert az állítólag beállna Kurz mögé

Sebastian Kurz osztrák kancellár sajtóinformációk szerint az FPÖ elnökével azt tervezte, hogy a szélsőjobboldali pártra cseréli le a Zöldeket a kormányban. Az FPÖ frakció akadályozta ezt meg – ami azt is mutatja: élesedik az FPÖ elnöke és a párt frakcióvezetője közötti konfliktus. A párszakadást is felvetette a párt egyik politikusa.

Korrupciós ügyek Sebastian Kurz körül: „Megkapsz mindent, amit akarsz!”
Korrupciós ügyek Sebastian Kurz körül: „Megkapsz mindent, amit akarsz!”

Miközben az osztrák pénzügyminiszter még mindig nem tudta magát tisztázni a vád alól, miszerint illegális adományokat fogadott el a Kurz-párt számára, újabb ügy hozza kellemetlen helyzetbe a kancellárt: az osztrák állami tulajdonrészeket felügyelő cég élére nem szakmai, hanem baráti alapon nevezett ki valakit. Az ügy azt is megmutatta, hogyan akart Kurz a katolikus egyházon bosszút állni két éve.

Graz lehet Ausztria első kommunista városa
Graz lehet Ausztria első kommunista városa

Az osztrák kommunisták a stájer fővárosban hagyományosan erősek, már most a második legnagyobb erőt jelentik. Ha most lennének a választások, minden negyedik grazi őket ikszelné, a kommunista jelölt pedig népszerűbb, mint a város jelenlegi konzervatív polgármestere.

Kezd elhidegülni Kurz pártjától a Fideszt az EPP-ból kizáratni akaró Othmar Karas
Kezd elhidegülni Kurz pártjától a Fideszt az EPP-ból kizáratni akaró Othmar Karas

A Fidesz Néppártból való távozásának sürgetése csak a jéghegy csúcsa az osztrák sajtó szerint.

Nem fogok sírni, nem fogtok hiányozni, Viktor: néppárti EP-képviselők búcsúznak a távozó fideszesektől
Nem fogok sírni, nem fogtok hiányozni, Viktor: néppárti EP-képviselők búcsúznak a távozó fideszesektől

A frakció után a pártcsaládból való távozás immáron puszta formalitás, írja egyikük.

Korrupciós vádak: közösen lőnek Kurz jobbkezére a szocdemek, széljobbosok és liberálisok
Korrupciós vádak: közösen lőnek Kurz jobbkezére a szocdemek, széljobbosok és liberálisok

Sebastian Kurz osztrák kancellár erős ellenzéki össztűz alá került, miután pénzügyminiszterénél egy korrupciós ügy miatt házkutatást tartottak. A kancellár egyik legélesebb kritikusa a korábban vele kormányzó FPÖ. A szélsőjobboldali párt azonban jelenleg az ellenzéki szociáldemokratákkal és liberálisokkal próbálja nemcsak Kurz pénzügyminiszterét, de belügyminiszterét is elmozdítani.

Lezárták Tirolt, csak érvényes teszttel lehet kiutazni
Lezárták Tirolt, csak érvényes teszttel lehet kiutazni

Az alpesi tartományban jelentősen megnövekedett a kínai koronavírus dél-afrikai mutánsának terjedése, ezért a bécsi kormányzat szigorú döntésre szánta el magát: miközben Ausztria ezen a héten megkezdte a nyitást, a tartományt gyakorlatilag körbezárták. Emlékezetes, hogy egy éve is itt alakult ki egy koronavírus-gócpont.

Az osztrák Zöldek elengedik a menekültpártiságot, de ez nem árt meg a népszerűségüknek
Az osztrák Zöldek elengedik a menekültpártiságot, de ez nem árt meg a népszerűségüknek

Egy éve van már hatalmon Bécsben egy konzervatív-zöld kormány. Az, hogy Sebastian Kurz alapvetően harmonikusan tud együttdolgozni a balliberális koalíciós partnerével, annak is köszönhető, hogy a Zöldek nagyon sok mindenben engednek – például a menekültkérdésben. Ez vár majd a német Zöldekre is, ha összefognak idén Berlinben a CDU/CSU-val?

Megkapta a selyemzsinórt a Fidesz: milyen élet vár rájuk a Néppárton kívül?
Megkapta a selyemzsinórt a Fidesz: milyen élet vár rájuk a Néppárton kívül?

Miért akarja kizáratni Kurz osztrák kancellár pártjának brüsszeli vezetője Deutsch Tamást a Néppártból? Mit szól mindehhez a Fidesz elé eddig védőhálót tartó Merkel-párt? Miért látogatta végig a nyugati szélsőjobbos pártvezetőket múlt héten Szijjártó Péter? Mi vár a Fideszre, ha elhagyják a Néppárt frakcióját? Megpróbáljuk megfejteni.

Kurz politikai tehetségét kikezdte a koronavírus
Kurz politikai tehetségét kikezdte a koronavírus

Sebastian Kurz népszerűsége folyamatosan csökken a járványkezelés következtében. Miközben az emberek már nem tekintenek annyira pesszimistán a jövőbe, az osztrák kancellárral és jobbközép-zöld kormányával elégedetlenek.

1 2 3 4