orosz vakcina
Jobban várják a betegeim a nyugati vakcinákat, mint a nyugdíjemelést
Jobban várják a betegeim a nyugati vakcinákat, mint a nyugdíjemelést

Majd' hetven rendelőt telefonáltunk végig, de nem nyilatkoznak a budapesti háziorovosok arról, hogy találtak-e már jelentkezőket a Szputnyik V-vel való oltásra: volt, akit oltás közben zavartunk meg, volt, aki utasította a nővérét, hogy hazudja azt, hogy nem kapott felkérést az orosz vakcina népszerűsítésére, aki pedig nyilatkozott nekünk, csak a nyugati vakcinákról tudott beszélni.

Megfejtették, miért rendelt Orbán orosz és kínai vakcinákat is
Megfejtették, miért rendelt Orbán orosz és kínai vakcinákat is

A Neue Zürcher Zeitung szerint Orbánt nem érdeklik az európai szolidaritáshoz hasonló elvont értékek, ha veszélyben érzi a rezsimjét, a magyar vakcinapluralizmus pedig iskolát teremthet.

Szerbia olt a legsikeresebben Európában, de ezt is az ellenzék ellen használja Vučić
Szerbia olt a legsikeresebben Európában, de ezt is az ellenzék ellen használja Vučić

Már több, mint félmillió embert oltottak be a kínai koronavírus ellen Szerbiában alig két hét alatt. Aleksandar Vučić rendszere nyugati, kínai és orosz oltóanyagokat is használ. Hogy ki melyiket választaná, nagyban ideológiai kérdés is. Közben pedig még az oltás kapcsán is össze tudott Szerbia és Koszovó veszni.

Nagyot dobott a románok oltási kedvén, hogy az ortodox egyház is oltáspárti lett
Nagyot dobott a románok oltási kedvén, hogy az ortodox egyház is oltáspárti lett

Karácsony előtt még elég nagy volt az oltásellenes hangulat, de azóta megfordult a széljárás. Inkább a nyugati vakcinákban bíznak.

Hogyan lehet választást nyerni egy világválság közepén?
Hogyan lehet választást nyerni egy világválság közepén?

A Fidesz és Orbán Viktor politikájának az elsődleges mozgatórugója az volt, hogy csak úgy kell és szabad cselekedni, hogy annak hozadéka legyen a Fidesz számára. Ez alól az évszázad járványa és a farvizén érkező válság kezelése sem jelenthetett kivételt. Ha Orbán így folytatja, akár még a járványhelyzet nyertese is lehet, pedig szinte minden körülmény ellene szól. Nem csupán az ellenzék hibái, de az orbáni innováció is kell ahhoz, hogy 2021 és aztán 2022 is Orbán Viktor éve legyen a magyar belpolitikában.

Most akkor kell tartani az orosz és a kínai vakcinától, vagy nem?
Most akkor kell tartani az orosz és a kínai vakcinától, vagy nem?

Szakértőkkel léptünk ki a közéleti szekértáborharc értelmezési keretéből, hogy megnézzük, mit kell tudni az orosz és kínai vakcina technológiai hátteréről. Kell-e amiatt gyanakodni, hogy könnyebbé tették itthon az engedélyeztetést? Melyik a jobb: márciusban oltatni a kínai vakcinával, vagy októberben a Pfizerrel?

A bajor miniszterelnök az orosz és kínai vakcinákon gondolkodik
A bajor miniszterelnök az orosz és kínai vakcinákon gondolkodik

A jelenleginél sokkal gyorsabb vakcina-engedélyeztetési eljárások kellenek Markus Söder szerint.

Az EU nem szeretné, hogy külön engedélyezzék a tagállamok az orosz vakcinát, mert akkor előbb hozzájutnának
Az EU nem szeretné, hogy külön engedélyezzék a tagállamok az orosz vakcinát, mert akkor előbb hozzájutnának

Fél évre engedélyezte az OGYÉI az orosz Szputnyik V vakcinát, ami további fél évvel meghosszabbítható. Az EU minden vakcinánál a központi engedélyeztetést javasolja, hogy ne sérüljön az igazságos hozzáférés elve, a tagállamok kormányai viszont a lehető leggyorsabb megoldást keresik, ami politikai érdekük is.

1 2