Orosz Anna
A parlamentben látná viszont a lemondott Fekete-Győr Andrást a Momentum ügyvezető elnöke
A parlamentben látná viszont a lemondott Fekete-Győr Andrást a Momentum ügyvezető elnöke

A párt vezetését Fekete-Győrtől ügyvezető elnökként átvevő Orosz Anna kérdésünkre elmondta, hogy baloldaliként nem látja akadályát a konzervatív Márki-Zay Pétert támogatni, és megnövekedett feladatai ellenére sem fog egyelőre lemondani az újbudai alpolgármesteri pozíciójáról.

A DK jól mozgósított, Jakab viszont elszámolta az együttműködést velük - mérlegen az előválasztás!
A DK jól mozgósított, Jakab viszont elszámolta az együttműködést velük - mérlegen az előválasztás!

Márki-Zay könnyebben ki tud lépni a politikából, Karácsonynak ez egy nagyobb presztízskérdés. A Jobbik viszont annyira túltolta a néppártosodást, hogy teljesen felhígult, ha fel akar állni, ideológiai téren kell erősíteniük. A Momentumot kezdik elválasztani a pártelnöktől, a pártok erőviszonyait pedig, ha át nem is rendezi, bebetonozza a mostani eredmény. Nagy Zsolttal, a Republikon Intézet projektkoordinátorával elemeztük az ellenzéki előválasztás első fordulóját. Interjú.

Előválasztás Újbudán: a párbeszédes Barabás Richárd visszalép Orosz Anna javára
Előválasztás Újbudán: a párbeszédes Barabás Richárd visszalép Orosz Anna javára

Ezzel az előválasztás Újbudán szintén két szereplősre sorvadt: a DK és a Jobbik támogatottságát is élvező főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet és Orosz Anna fog megmérkőzni egymással.

Előválasztás Újbudán: Gy. Németh Erzsébet és Orosz Anna fej-fej mellett
Előválasztás Újbudán: Gy. Németh Erzsébet és Orosz Anna fej-fej mellett

Izgalmakat bőven tartogat a körzet: hibahatáron belül mérik a DK és a Momentum jelöltjét, ahogy a miniszterelnök-jelölti választáson is Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt.

Újabb körzetben állt be a DK mögé a Jobbik: Újbudán Gy. Németh Erzsébetet támogatják az előválasztáson
Újabb körzetben állt be a DK mögé a Jobbik: Újbudán Gy. Németh Erzsébetet támogatják az előválasztáson

Az Azonnali információi szerint a Jobbik összesen 31 körzetben állapodhatott meg a DK-val.

„Teraszt” nyitott a Momentum a Kossuth téren
„Teraszt” nyitott a Momentum a Kossuth téren

Mivel egy sörre, asztalokhoz már ki lehet ülni, de tüntetni nem lehet, ők inkább kiültek asztalokhoz a Kossuth térre.

Fekete-Győr András: Ha nem lesz kétharmadunk, akkor is el fogjuk tudni lehetetleníteni a fideszes seggnyalókat
Fekete-Győr András: Ha nem lesz kétharmadunk, akkor is el fogjuk tudni lehetetleníteni a fideszes seggnyalókat

Hogyan büntetnék meg 2022-t követően Mészáros Lőrincet? Félnek-e Gyurcsánytól? Belelát-e a fideszes szavazók fejébe? Miért Budán indulnak a nagyágyúik? Hogyan nyelte le a DK a határon túli magyarok támogatását, a Jobbik pedig az európaiságot? Azonnali-nagyinterjú a Momentum elnökével!

Ölheti egymást az ellenzék, de annak negyedik kétharmad lesz a vége – Orosz Anna az Azonnalinak
Ölheti egymást az ellenzék, de annak negyedik kétharmad lesz a vége – Orosz Anna az Azonnalinak

Miért megy el valaki civil munkát végezni, hogy aztán pár hónappal később alelnök legyen ugyanott? Mi a legrosszabb abban, ha valaki Fekete-Győr Andrással dolgozik? Ha az exfideszes és exjobbikos Körömi Attila elnökségi tag lehet, Orbán Viktor is beléphet-e a Momentumba 15 év múlva? Balra kellene-e tolni a Momentumot? Fogadna-e arra, hogy megverik a Fideszt? Interjú Orosz Annával, a Momentum új alelnökével!

Fekete-Győr maradt a Momentum elnöke, de meglepetésnevek vannak az elnökségben
Fekete-Győr maradt a Momentum elnöke, de meglepetésnevek vannak az elnökségben

A Momentum zárt ajtók mögött tartotta küldöttgyűlését, ahol nagy többséggel választották elnökké ismét Fekete-Győr Andrást. A párt több ismert politikusa azonban kiesett az elnökségből, vagy nem került be oda. A korábbi elnökségből csak egyetlen ember kapott újra bizalmat a küldöttektől.

Hivatalosan is lemondott a Momentum elnöksége
Hivatalosan is lemondott a Momentum elnöksége

Mivel nem sikerült a pártot bejuttatni a parlamentbe, a Momentum szombati küldöttgyűlése nem fogadta el az elnökség beszámolóját, amely vállalva ennek következményeit testületileg lemondott. A párt tisztújítása nyár elején várható.

1 2 3