Oláh Lajos
Választási megállapodást kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd
Választási megállapodást kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd

Hat budapesti körzetet érintő megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd az őszi ellenzéki előválasztásra. Ennek értelmében a három párt három-három körzetben visszalépteti egymás javára a jelöltjeiket.

Alakul az előválasztás Erzsébetvárosban is: a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio is indul
Alakul az előválasztás Erzsébetvárosban is: a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio is indul

Ezzel már öt főre nőtt a Terézvárost és Erzsébetvárost magában foglaló választókerületben az ellenzéki jelöltek száma. A 2014-es és 2018-as parlamenti választáson is a DK-s Oláh Lajos győzött.

Balogh Gábor
Amikor Gyurcsány vádolta gyilkos oltásellenességgel az ellenzéket, és a Fidesz kételkedett a vakcinában

Volt nemrég egy járvány, ami egészen – de tényleg egészen – pontosan úgy zajlott, mint a mostani. Hogy erről meggyőződjünk, üljünk be az időgépbe, és repüljünk vissza 12 évet az időben!

Miért nem büszkélkedik a DK azzal, hogy politikusuk is találkozott a kínai külügyminiszterrel? Megkérdeztük Oláh Lajost!
Miért nem büszkélkedik a DK azzal, hogy politikusuk is találkozott a kínai külügyminiszterrel? Megkérdeztük Oláh Lajost!

Bár a DK nem verte nagydobra, de politikusuk, Oláh Lajos is találkozott a nemrég Magyarországon járt kínai külügyminiszterrel. Oláh Lajost nemcsak arról kérdezte az Azonnali, kínos-e pártjának az ő jó viszonya az országhoz, de arról is, mit gondol a Budapest-Belgrád vasút megépítéséről.

Mi történt, miután leégett a DK-sok irodája?
Mi történt, miután leégett a DK-sok irodája?

A párt januárban megkapta a balesettel kapcsolatos jegyzőkönyvet a tűzoltóságtól, ebből kiderült, az irodaház harmadik emeletén keletkezett elektromos tűz.

Másfélszeres fizetést kapnak, mégsem járnak be a bizottsági ülésekre. Kik ők?
Másfélszeres fizetést kapnak, mégsem járnak be a bizottsági ülésekre. Kik ők?

Összesítettük, kik lógtak a legtöbbet a parlamenti bizottsági ülésekről az őszi ciklusban azok közül, akik a bizottsági munkáért plusz pénzt is kapnak.

Hogy kerül egy jobbikos, egy DK-s és Schmuck Andor együtt a Maldív-szigetekre?
Hogy kerül egy jobbikos, egy DK-s és Schmuck Andor együtt a Maldív-szigetekre?

Talán közösen mentek nyaralni? Nem! Odarendelte őket Soros György? Ugyan már! A válasz ennél sokkal prózaibb. Mindenesetre Volner János Jobbik-alelnöknek nem sok oka lehetett panaszra, hiszen a Maldív Köztársaságban lezajlott választást megfigyelő delegáltak közt volt dr. Csáki Mariann is, akit a barátnőjeként emleget a kormánysajtó.