nicola zingaretti
Egykor megpuccsolták, most Párizsból térhet vissza az olasz balközép élére
Egykor megpuccsolták, most Párizsból térhet vissza az olasz balközép élére

Az olasz balközép Demokrata Párt vasárnap választ új elnököt. Nagyon úgy tűnik, a jelöltkavalkádból végül az az Enrico Letta kerül ki győztesen, akit 2014-ben Matteo Renzi kipuccsolt a miniszterelnöki székből. Eljöhet a késői bosszú ideje a Demokratáktól rég távozott Renzivel szemben? Visszatérhet-e a pártba Matteo Renzi? Körkép az olasz balközépről.

Miközben az Öt Csillagon belül lázadás tört ki, Beppe Grillo egy másik párt vezetésére jelentkezett be
Miközben az Öt Csillagon belül lázadás tört ki, Beppe Grillo egy másik párt vezetésére jelentkezett be

A kormányválság februári megoldódása után most a balközép pártoknál alakult ki válság: a Demokrata Párt főtitkára lemondott, és senki nem tudja, ki és mi követheti. Beppe Grillo az Öt Csillagból azonban szívesen átvenné a demokraták vezetését is. Közben az Öt Csillag bázisdemokratikus ideológusa szervezi ki az internetes felületet a párt mögül. Körkép az ismét kaotikussá váló olasz politikáról!

Most éppen az olasz balközépen tört ki válság: lemondott a vezetőjük
Most éppen az olasz balközépen tört ki válság: lemondott a vezetőjük

Alig állt fel a Mario Draghi vezette új római kormány, és nyugodott kicsit le az olasz politika, a balközép Demokrata Párton belül alakult ki válság: a párt főtitkára, Nicola Zingaretti bejelentette lemondását. Szerinte párttársait csak a miniszteri székek érdeklik. Közben elkezdődött a San Remo-i zenei fesztivál is.

Olasz kormányválság: Conte bejelentette lemondását, miután Renzi és Salvini összefogott volna ellene
Olasz kormányválság: Conte bejelentette lemondását, miután Renzi és Salvini összefogott volna ellene

Giuseppe Conte múlt kedden nem szerzett abszolút többséget a római szenátusban, és azóta sem tudta a hiányzó öt szenátort valahonnan elővarázsolni. Miután Matteo Renzi kész a héten a jobboldallal közösen az egyik minisztere ellen szavazni, Conte helyzete egyre tarthatatlanabbá vált: kedden benyújtja a lemondását. A pártok érdekei és stratégiái azonban összekuszálódtak. Mutatjuk azonban, hogy mit lehet most tudni Conte jövőjét illetően!

A járvány kellős közepén bukhat meg az olasz balközép kormány, de a jobboldal se áll készen
A járvány kellős közepén bukhat meg az olasz balközép kormány, de a jobboldal se áll készen

A járvány miatti segélycsomagon veszett össze Matteo Renzi korábbi balliberális kormányfő a koalíciós társaival. Ha kilép a kormányból, Giuseppe Conte balközép-balpopulista kabinetje elveszti a többségét. Hogy valóban végleges lesz-e a szakadás, kedd késő este dőlhet el. Akkor tervez dönteni a Conte-kormány azon javaslatokról, amelyek miatt Renzi viszont már az év végén befejezettnek nyilvánította a koalíciót.

Rómában és környékén éjszakai kijárási tilalom lesz
Rómában és környékén éjszakai kijárási tilalom lesz

Éjféltől reggel ötig tilos lesz az utcákon tartózkodni, az iskolák nagy részében bevezetik a távoktatást. Ezzel a római régió már a harmadik Olaszországban, amely részleges kijárási tilalmat rendel el.

Az iskolák bezárása is felmerült Olaszországban, hogy így csökkentsék a tömegközlekedést
Az iskolák bezárása is felmerült Olaszországban, hogy így csökkentsék a tömegközlekedést

Olaszországban főleg a tömegközlekedés visszaszorításával szeretnék a koronavírus terjedését feltartóztatni. Ennek érdekében Veneto régióelnöke, a jobboldali Luca Zaia azt is felvetette: ismét otthoni oktatásra kéne átállni a legtöbb iskolai osztályban. Eközben Giuseppe Conte olasz kormányfő kedd hajnalra újabb szigorításokat írt alá.

Megállították Salvinit, az olasz baloldal véglegesen felállt a padlóról
Megállították Salvinit, az olasz baloldal véglegesen felállt a padlóról

Nem szerezte meg a mélyvörös Emilia-Romagna tartományt Matteo Salvini Legája. Az eredmény újabb lendületet adhat a római kormánynak és az olasz baloldal újraszerveződésének.

Melyik politikust hívnák meg az olaszok karácsonyi vacsorára?
Melyik politikust hívnák meg az olaszok karácsonyi vacsorára?

Semmiképp sem a baloldaliakat, de azért a jobboldali pártvezérek sem örülhetnek: az olaszok többsége konkrétan nem akar politikussal együtt karácsonyozni.

Se Berlusconi, se Grillo nem áll be Salvini mögé. Kinek mi az érdeke az olasz politikában?
Se Berlusconi, se Grillo nem áll be Salvini mögé. Kinek mi az érdeke az olasz politikában?

Matteo Salvini felrúgta az olasz kormányt, de még nem tudni: új választás jön-e, vagy összeállnak a többiek a szélsőjobboldali politikus ellen? Egyvalaki már visszamászott a színpadra: Beppe Grillo, az Öt Csillag alapítója Salvini-ellenes népfrontot akar. Hasonlóan Matteo Renzi egykori balközép kormányfőhöz, aki egykoron az Öt Csillag legfontosabb ellenfele volt. A szenátusban ma már létrejött az új szövetség, amely leszavazta Salvinit. De a közvélemény-kutatásokban ő vezet. Mutatjuk az erőviszonyokat és érdekeket.

1 2