Németh Szilárd
Kilenc megvilágító erejű Insta-kontent magyar politikusoktól, amikről kár volt lemaradnod 2020-ban!
Kilenc megvilágító erejű Insta-kontent magyar politikusoktól, amikről kár volt lemaradnod 2020-ban!

Tudjátok, hogy mi a közös Fekete-Győr Andrásban, Németh Szilárdban és Lezsák Sándorban? A maguk nemében mind a hárman kiváló Instagram-oldalt tartanak fent. Mutatjuk az év legjobb tartalmait, amiket minden influenszer megirigyelhetne!

Németh Szilárd olyanért küldené Bangónét orvoshoz, amit a Fidesz is csinál
Németh Szilárd olyanért küldené Bangónét orvoshoz, amit a Fidesz is csinál

A honvédelmi államtitkár szerint a szocialista Bangóné úgy viselkedik, mint aki megőrült. Mindezt azért, mert az ellenzék új választást akar Csepelen, miközben a Fidesz is több helyen számoltatja újra az eredményeket.

Hiába fellebbezett Németh Szilárd, az NVB szerint is megsértette a választási törvényt
Hiába fellebbezett Németh Szilárd, az NVB szerint is megsértette a választási törvényt

Németh Szilárdnak véletlenül sikerült nyilvánosságra hozni néhány csepeli Fidesszel szimpatizáló választópolgár adatát nemrég. Emiatt elmarasztalta a Fővárosi Választási Bizottság, most pedig a Nemzeti Választási Bizottság is.

Orbán egy ördögrája, avagy milyen állatok lennének a politikusok?
Orbán egy ördögrája, avagy milyen állatok lennének a politikusok?

Mire hasonlít inkább Fekete-Győr András: egy őzre, egy medvére, egy mókusra, vagy egy sasra? Németh Szilárd mint lamantin? Kunhalmi Ágnes mint delfin? Milyen állatok lennének a politikusok? Az EFOTT-on jártunk, ahol a fesztiválozók végre elengedhették a fantáziájukat!

Fekő Ádám
Mikor kezdi el végre a cigit is reklámozni Németh Szilárd?

A Fidesz alelnöke végre nem finomkodott, hanem hitvallást tett a zsír mellett, és ugyanerre szólította fel a követőit is. Ennyire egyértelműen még egy politikus sem akart céltalanul rosszat a saját szavazóinak.

Kétévesek lettünk. Ezeket az ajándékokat pedig tőletek kaptuk ezidő alatt
Kétévesek lettünk. Ezeket az ajándékokat pedig tőletek kaptuk ezidő alatt

És persze köszi szépen, hogy már két éve veszitek rá a fáradtságot, hogy elolvassátok a cikkeinket, megnézzétek a videóinkat, és még néha tovább is gondoljátok őket! Mutatjuk a kedvenc pillanatainkat!

Fekő Ádám
Okosabb vagy, mint egy politikus?

Mi tényleg azt gondoljuk, hogy Németh Szilárd, Semjén Zsolt vagy Kósa Lajos valami olyan tudás birtokában van, aminek a megléte nélkül nem lehet elvezetni egy országot?

Németh Szilárd lengyel levese felült a varsói gyorsra
Németh Szilárd lengyel levese felült a varsói gyorsra

Európa erős emberei nagy bajban lennének, ha meginogna a hagyományos ételek és szokások által aládúcolt szellemi világrend. Jól tudja ezt Németh Szilárd Fidesz-alelnök is, aki a csepeli helyi újságban lassan klasszikussá váló sorozatban tanít a magyar és a közép-európai konyha legjavára. Mindig érdemes a Visztulába vizet önteni, ezért a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának lengyel zsurekjét Varsó Stara Ochotájának egyik festői falanszterében főztük meg.

Fekő Ádám
Nem a Való Világgal van a baj, hanem minden mással

Elképesztően vicces, hogy a fél ország pár kábelcsatornán ordibáló fiatal miatt dühöng, miközben közel sem ők az ország legnagyobb tahói.

Biztosan tudod, hogy hívják a politikusokat? Most kiderül!
Biztosan tudod, hogy hívják a politikusokat? Most kiderül!

Van, aki szereti, van, aki utálja és titkolja, van, akinek pedig egyáltalán nincs, mi az? Hát a harmadik név! Itt a nagy politikusi név-kvíz!

Öt hír, amit legkésőbb lefekvés előtt el kell olvasnod
Öt hír, amit legkésőbb lefekvés előtt el kell olvasnod

Mit szólt a kormány Lázár János dohányzást betiltó javaslatához? Ma éppen melyik fideszes politikus követeli az LMP-s Demeter Márta fejét? Miért szervezkedik a Momentum a fideszes Simonka György miatt? Az Azonnali összefoglalójából kiderül!

Öt fontos hír péntekről, mielőtt teljesen elengednéd ezt a hetet is
Öt fontos hír péntekről, mielőtt teljesen elengednéd ezt a hetet is

Szakad-e (megint) a Jobbik? A Fidesz a Migration Aidre küldi az ügyészséget, tudott-e a kórház az elbocsátott szívsebész miatt elhunyt betegről? A nap legfontosabb hírei a pénteki kocsmaasztal mellé.

Baracklekvár, Csíki Sör és a medve: így küzdenek a politikusok az uborkaszezonnal
Baracklekvár, Csíki Sör és a medve: így küzdenek a politikusok az uborkaszezonnal

Mi a közös a medvében, a higítóban és a mosogatásban? Nemcsak ez derül az Azonnali gyűjtéséből, hanem az is, hogy kik voltak ott a Föld nevű bolygó legtöbb résztvevőt számláló szalagátvágásán. Ugorjunk fejest a politikai uborkaszezonba!

Németh Szilárd fejével ellátott Csíki Sört osztogattak Csepelen
Németh Szilárd fejével ellátott Csíki Sört osztogattak Csepelen

Gasztrós rendezvényen osztogattak szombaton a fideszes Németh Szilárd arcképével ellátott Csíki Sör-dobozokat Csepelen.

Így kampányoltok ti: bolondok napi TOP15 válogatás
Így kampányoltok ti: bolondok napi TOP15 válogatás

A bőség zavarában szenved az, aki kampányidőszakban igyekszik számon tartani a politikai kabaréműsor újabb és újabb felvonásait. Azért mi megpróbáltuk rangsorolni őket. Következzék az Azonnali TOP15-ös listája a kampány legviccesebb, avagy legabszurdabb eseményeiről.

Migránsriasztó főzés: ennyire hibátlan Németh Szilárd-paródiavideót még nem láttunk!
Migránsriasztó főzés: ennyire hibátlan Németh Szilárd-paródiavideót még nem láttunk!

Soros György- és migránsriasztó pörköltöt készített vébékázás közben a vasárnapi internet Németh Szilárdja, a fideszes rezsibiztos bőrébe bújt ügyvéd, Ésik Sándor. És mindezt egy fideszes kampányvideó alaposságával le is videózta. Kedves nézőink, ugye még mindig tudjuk, kire kell szavazni?

Németh Szilárd tepertőkrémje nem ismer határokat
Németh Szilárd tepertőkrémje nem ismer határokat

A politikai gasztronómia eredetileg Gyurcsány Ferenc asztala, de az idei kampányban már a kormányzó pártok és a generációs progresszivizmus képviselői is bevetik konyhai képességeiket. A momentumos fánk kalóriahatását remekül erősíti fel Németh Szilárd rezsibiztos tepertőkrémje – ezért ennek is elkészítettük londoni verzióját. A kihívást fokozza, hogy egy rendes csepeli háztartással ellentétben itt nincs húsdaráló, de improvizáltunk.