Nagy Márton
Nagy Márton ezúttal nem Írországba üzengetett, csak egy óráig magyarázta, mekkora szívások várhatók
Nagy Márton ezúttal nem Írországba üzengetett, csak egy óráig magyarázta, mekkora szívások várhatók

A gazdaságfejlesztési miniszter Budapesten tartott előadást arról, hogy az infláció vége után fogunk csak igazán izzadni. Euróról ne is álmodjunk.

Megszorítás, az persze nincs, de kirúgások azért lesznek az állami cégeknél és a kormányzati szférában
Megszorítás, az persze nincs, de kirúgások azért lesznek az állami cégeknél és a kormányzati szférában

Bejelentették a kormányinfón, hogy mely ágazatokat milyen extraadókkal sújtanak, és azt is, hogy rengeteg állami beruházást elhalasztanak. Leépítés is jön, elsősorban az állami cégeknél.

Valami nem stimmel az új kormány megalakításával
Valami nem stimmel az új kormány megalakításával

Orbán Viktor pénteken délelőtt „keretet hirdetett” és megnevezte leendő minisztereit, majd délután benyújtotta az új kormány minisztériumairól szóló törvényjavaslatot. A kettő nem egyezik egymással, ráadásul rögtön benyújtottak hozzá egy 113 (!) oldalas törvénymódosító javaslatot is. Slusszpoén: ezt elsőre hibásan sikerült beterjeszteni.

Legfeljebb hangulati intézkedés az élelmiszerárstop
Legfeljebb hangulati intézkedés az élelmiszerárstop

Nem befagyasztani kellene az élelmiszerek árát, hanem az áfájukat csökkenteni, meg az állami költekezést kellene visszafogni. Közgazdászokkal jártuk körbe az infláció kérdését és a kormány rá adott unortodox válaszát.

Nagy Márton
Hogyan érettségizzünk a járvány alatt úgy, hogy a felvételink se essen kútba?

A súlyozott érdemjegyek alapján lehetne igazságosan százalékot számítani a felvételihez, de mi lesz az elmaradt nyelvvizsgák és versenyek jelentette pluszpontokkal?

Kitart az MNB amellett, hogy nem kommentálja a forint árfolyamát
Kitart az MNB amellett, hogy nem kommentálja a forint árfolyamát

Varga Mihály pénzügyminiszternek fáj a forint gyengülése, de az MNB-nek nincs mondanivalója arról, hogy múlt héten 340 forint felé ment az euró.

Orbán behúzta a féket. De miért?
Orbán behúzta a féket. De miért?

Jó hír: Orbán Viktor kormányoz. Egy gondos háziasszony áll előttünk, aki hallotta a hírekben, hogy jön a havas-ónos esős vihar. Ez azért jó hír, mert valami hasonló felé haladunk, mint 2007 környékén. A világgazdaságban és a világpolitikában változások jönnek, olyanok, amelyek a mostani aranykort alapjaiban változtathatják meg.