művészet
Pukli István
A kókuszhéjak összeütögetése – a Tóth Gabi-jelenségről

Tóth Gabi kiáll a Fidesz nagygyűlésén, és énekel, az adófizetők pénzéből. No és? Ennyi erővel „A hatalom a népé” című felejthetetlen sláger szerzői is az adófizetők pénzéből állnak ki. Bródy, Koncz Zsuzsa, Falusi Mariann is nyíltan kiáll a politikai véleménye mellett. Ők a másik oldalon állnak, értem. Ez legalizálja őket?

Kirúgták egy amerikai szimfonikus zenekarból a vezető fuvolistát, mert összeesküvés-elméleteket terjesztett a covidról
Kirúgták egy amerikai szimfonikus zenekarból a vezető fuvolistát, mert összeesküvés-elméleteket terjesztett a covidról

Emily Skala 33 évig volt a Baltimore Szimfonikus Zenekar első fuvolistája – szerinte a közönség és a zenekar adományozóinak nyomására távolították el őt a zenekarból, ahol amúgy is csak a megfelelő alkalomra vártak már egy ideje, hogy ezt megtehessék.

Nemes egyszerűséggel kitiltja az előadásokról a 12 év alatti oltatlan gyerekeket a világ egyik legnagyobb operaháza
Nemes egyszerűséggel kitiltja az előadásokról a 12 év alatti oltatlan gyerekeket a világ egyik legnagyobb operaháza

Pedig a New York-i Metropolitan Operaháznak több lehetősége is lenne ezt elkerülni, például az oltatlan diákokra kötelezően maszkot rakva, vagy éppen a nézőszámot lecsökkentve.

A nosztalgiapark, amely egyben a kommunista rendszer kritikája is
A nosztalgiapark, amely egyben a kommunista rendszer kritikája is

A rendszerváltás után a kommunista ideológiát tükröző szobrokat eltávolították Budapest köztereiről. Mivel a szobrokat nem semmisítették meg, ezek később a Memento parkba kerültek. A szoborpark a nosztalgia és a diktatúrakritika sajátos egyvelege.

Opera készül Harvey Weinstein tárgyalásáról – Weinstein karaktere benne se lesz a darabban
Opera készül Harvey Weinstein tárgyalásáról – Weinstein karaktere benne se lesz a darabban

A zenét szerző művészt a Weinstein-ügyben nem Weinstein, hanem az általa elkövetett nemi erőszak nőkre gyakorolt hatása érdekli. Weinstein ügyvédje szerint a belfasti művésznek egy második felvonást is kell majd csinálnia, ha kiderül, hogy igazságtalan volt a filmproducer tárgyalása.

Eltávolította kínálatából egy sanghaji múzeum a videót, ami külsejük alapján rangsorolt egyetemista nőket
Eltávolította kínálatából egy sanghaji múzeum a videót, ami külsejük alapján rangsorolt egyetemista nőket

Az alkotó lesiben lefilmezte a mellette a kampuszon elhaladó nőket, majd olyan kategóriákba sorolta őket, hogy szépek, közepesek, megbocsáthatóan és megbocsáthatatlanul csúnyák. A művész szerint neki joga van elmondani az igazságot, a múzeum viszont – az intézményt ért kritikák miatt – nem vállalja, hogy a továbbiakban levetítse a videót.

Amikor a meztelen Lenin elhozza a világosságot az emberiségnek
Amikor a meztelen Lenin elhozza a világosságot az emberiségnek

A szocialista állam és annak művészete militánsan ateista volt, ám ahogyan ezt promoválták, az egyfajta vallási, kultikus jelleget vett fel. Illés Áron, a Tsúfos Tükör szerzője erre az ellentmondásra utal szobraival. Mutatjuk, hogyan!

Gyermeki játékok. Tsúfos Tükör #17
Gyermeki játékok. Tsúfos Tükör #17

A Tsúfos Tükör ezzel a különszámával az elmúlt napok nagy, és fontos közéleti eseményét, a ferencvárosi BLM-szobrot vizsgálva kíván áldott húsvétot mindenkinek.

BLM-szobornak indult, a szélsőjobb összművészeti performanszot csinált belőle
BLM-szobornak indult, a szélsőjobb összművészeti performanszot csinált belőle

Április 1-jén adták át a ferencvárosi BLM-szobornak nevezett 100 centiméteres műanyag köztéri alkotást, ami két hétig állt volna ott. Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere az Azonnalinak arról beszélt, a szobor ellen tiltakozók csinálnak politikát az egészből, míg a Mi Hazánkot vezető Toroczkai László arról beszélt: Baranyinak inkább a szobor helyszínének rendes füvesítésére kellene pénzt és energiát fordítania. Videó!

Száz éve született a rímhányó Romhányi
Száz éve született a rímhányó Romhányi

Generációk nőttek fel az általa magyar nyelvre átültetett rajzfilmek szövegén, állatverseinek játékos rímei a mai napig sokakat nevettetnek meg. Mégis: a kádári kultúrpolitika meglehetősen mostohán kezelte Romhányi József munkásságát.

1 2 3